Bevezetés.
Mióta az emberi testet a halhatatlan lélek megelevenítette, azóta
szünteleni mozgásban, munkásságban fáradozik; ezen munkásságot tettnek
nevezzük; ezen tetteknek előszámlálását és hiteles, nem hamis, ál
előadását pedig Históriának, Történetnek mondjuk.
A történet tehát azon tudomány, melyből az emberek jeles cselekedeit,
azoknak indító okait, folyamatát és következéseit, az előfordult polgári
nagy változásokat, úgy a mint történtek, tanuljuk ösmerni.
Ha a történet földünk valamennyi lakosainak jeles cselekedeteit
ösmerteti velünk, az egyetemes történetnek neveztetik; ha csak azokat
beszéli el, melyek egy földrészen, országban vagy polgárzatban
követtettek el, akkor részletes történet; a mennyiben pedig egy embernek
viselt dolgait adja előnkbe, különös történet a neve, vagy életirás,
biographia.
Ezen kivül ismét a történet még azon időszak szerint, melyben a dolgok
viseltetnek, három korra osztatik.
Az első az ó kor, a világ kezdetétől, vagy a legrégibb időktől fogva a
nyugoti római birodalom feloszlásáig, vagy is 476 Krisztus után.
A második a középkor, a nyugoti római birodalom feloszlásától Amerika
fölfedezéseig, vagy is 476–1492-ig.
A harmadik az ujkor, Amerika fölfedezésétől a legujabb időkig.
De honnét tudhatjuk mi azokat, mik sok száz vagy ezer évvel előbb
történtek? – Oly érdemes és értelmes férjfiak irásaiból, kiktől a
hazugság vagy álnokság gyanúja is távol van, kik részrehajlatlanul
jegyzék föl a látott, vagy hiteles szájból hallott tetteket. Azokon
kivül még józanon következtetünk a reánk hagyott maradványokról, u. m.
pénzekről, emlékkövekről, oszlopokról, fegyverekről, épületekről, házi
eszközökről stef., melyeket történeti bizonyítványoknak, kútfőknek
nevezünk. – Mindazon történeti adatok, melyek ily bizonyítványok nélkül
szükölködnek, csak mendemondák.
Az időjelelés az évek sora szerint foly, a mívelt keresztény népeknél
Krisztus Urunk előtti és utáni számítással. Száz évet századnak mondunk;
most tehát Krisztus Urunk születése után a XIX. században vagyunk.
A történettudomány azon jeles gyönyör és kellem mellett, melyet nekünk
nyujt, teméntelen haszonnal is bir; mert jogaink ösmerete csupán
eldődeink tetteinek pontos ösmeretéből fejlődhetik ki; a nélkül
haladásunk mindig gátoltatik, s minden törekvésünk sikeretlen marad.
Ebből várjuk mi az Örökkévalónak felettünk uralkodó hatalmát s
véghetetlen jótékonyságát.
Itt csupán Magyarországnak tettekkel gazdag történetét kivánom elődbe
bocsátani; mert örömest hiszem, hogy az édes hon szeretete melegíti a
kis keblet is, s nem tiszteletlenségre s háladatlanságra mutatna az, ha
te, kis barátom, nem akarnád tudni, mit tettek atyáid, őseid? – Ez
gyalázatra méltó, rosz szivet árulna el.
Országnak nevezzük az oly kijelelt határok közé szorított darab földet,
melynek lakosai bizonyos törvények alá egyesültek, vagy hódítattak. A
történet közönségesen a fejedelmek sora szerint beszéli el a viselt
dolgokat, minthogy a főhatalom ezek kezeiben lévén, az ország valamennyi
lakosainak tetteire befolyással vannak.
Midőn tehát a fejedelmek, királyok tetteire akarunk pillantani,
ösmernünk illik, mi a király és honnan eredtek a királyok.
A király azon fölséges személy, ki a törvények végrehajtója lévén,
valamely kiterjedtebb tartományon uralkodik. Az első, legrégibb korban
átalában minden személy, ki valamely társalomban főhatalommal birt, mint
családatyák, főnökök sat. királyoknak neveztettek.
A mindenható Isten az embereket sok jó tulajdonokkal megáldva, a széles
földnek szabad független lakosaivá tevé. A körülmények azonban, a józan
ész hamar megkivánták az előljáróságot. Vad állatok nyugtalaníták a föld
szabad, elszéledt lakosát, s élte minden percben veszélyben forgott; az
emberi kajánság, irigység, boszúvágy egymás alá vájta a vermet; az
erősebb dühösen fojtá le a gyengébbet, és igy egy ember a másiktól nem
volt biztosságban. Mi lehete ennek természetesb és józanabb következése;
minthogy a gyengébbek az erősebbek segedelmében ajánlák magokat, s
viszonyaik, egyenetlenségök eldöntésére igazságos birókat választottak;
mert hogy az ember saját birája nem lehet, oly alaptétel, melyen senki
sem kételkedik; – azok figyelmeztek s ügyeltek tehát javaikra és
életökre, kik háladatosságból, s mivel az ily felügyelőknek idejök sem
volt a közmunka vitelére, adóztak. Mig a nép földmiveléssel,
marhatenyésztéssel foglalkozott, a felügyelőnek, a fejedelemnek kellett
a rendre figyelmezni, s az irigy szomszéd lépéseit éjjel nappal szemmel
tartani; ugyan minő zürzavar lenne az iskolában is, ha a tanító mindenik
helyét ki nem szabná, s ott nem létében vigyázókat nem rendelne, kik a
rendre és csendre felügyeljenek, nemde egyik a másik helyét akarná
elfoglalni, mi hány veszekedés- sőt verekedésre adna alkalmat? – igy van
az a nagy iskolában is – a világban.
Nem vak eset szerzé tehát a fejedelmek lételét, de a kényszerítő
szükség, vagy is inkább a józan ész, az égnek e megbecsülhetlen ajándéka
megkivánta az oly személy választását, ki az emberi csapongó indulatokat
féken tartsa. Tartsa fel a békét, őrizze mindenki jogát, oszlassa el az
egyenetlenséget, miszerint úgy együtt munkálva a közjón, tenyésszen a
tudomány, gyarapodjék a mesterség, művészet, és minden hív, jámbor
polgár azon boldogságban éljen, melyet a földön elérhetni.