Egyik bolyhos. Aj! _(Krétafehér arccal kisiet a teremből – az inas
mosolyogva követi.)_
Andor _(mialatt vágják, álmában beszélni kezd)_. Hiszen ha én Esterházy
herceg fia volnék, akkor hozzám adnák…
Külföldy dr. _(jó idő mulva fölmutatja az összelapított ólomgolyót)_.
Ime a golyó, tisztelt uraim! Az operáció érdemleges része ezzel véget
ért – a folytatása már aligha fogja önöket érdekelni… A kedves nőm a
szalonban várja az urakat…
Mind _(a fogadóterembe vonulnak át)_.
A nagyságos asszony _(az ujságírókhoz)_. Bemutatom a szerkesztő uraknak
leányomat… Editke, nézze meg jól ezeket a bácsikat, ők mind híres
emberek!
Editke _(négy éves, nagyon bájos és okos kis leány, mosolyogva körbe
hajlik)_.
A nagyságos asszony. Egy pohár sherryt, szerkesztő úr! Még egy kaviáros
szeletet… Editke majd tiszta tányért hoz…
[Illustration: EGYIK BOLYHOS. Aj! (Krétafehér arccal kisiet a teremből,
az inas mosolyogva követi.)]
Külföldy dr. _(megjelenik a szalonban; megint redingote-ot visel; a
főbolyhoshoz szól)_. Ha az urak szívesek lesznek írni az operációról,
méltóztassék hangsúlyozni, hogy nálam nincs titkolódzás és nincs
nagyképüség. A nagyközönséget nem hívhatom meg az operációhoz, de a
sajtót, amely a nagyközönség szeme, igenis meghívom…
Az asszisztens _(véres köténnyel besiet)_. Tanár úr, kérem! Tanár úr!
Külföldy dr. _(hozzásiet)_. Nos –!
Az asszisztens _(a fülébe súg valamit)_.
Külföldy dr. _(ijedten és fojtott hangon)_… No de ez hallatlan
lomposság!
Az asszisztens _(halkan)_. Kibontsuk újra?
Külföldy dr. Fölébredt már?
Az asszisztens. Föl!
Külföldy dr. Akkor nem lehet! De az Istenért, mondja, hogyan lehetett
erről megfeledkezni?
Az asszisztens _(epésen)_. Nem én feledkeztem meg róla, hanem a tanár
úr!
Külföldy dr. _(gorombán)_. Ne kiabáljon ennyi idegen ember előtt! Én
igazán nem tudom, hogy minek fizetek én két asszisztenst, ha mindenre
nekem kell gondolnom!
Az asszisztens. Mit csináljunk most már?
Külföldy dr. Mit csináljunk? Semmit se csináljunk. Belehalni nem fog.
Az asszisztens. Belehalni nem, de holtáig sánta maradhat!