Kapuváry András _(belép a kávéházba)_. Jó napot, urak!
Andor. Szervusz fiu! Egy örökkévalóság, hogy nem láttalak. Te mondd
csak, miféle hülye gazember írta a mai cikketeket?
András _(elhalványodik)_. Andor, belém akarsz kötni?
Andor _(elcsudálkozik)_. Miért akarnék beléd kötni?
András. A cikket én írtam.
Andor _(elhalványodik)_. Te –?!
A kis sakál _(toporzékol a mennyei örömtől)_.
Andor _(sokáig hallgat, miközben gúnyos mosollyal kavarja a kávéját)_.
András _(ugyancsak hallgat, miközben hideg elszántsággal szívja a
cigarettáját)_.
A kis sakál _(a katasztrófa kitörését siettetni akarván, halkan fütyüli
a Gotterhalte-t)_.
Andor _(kedélyes iróniával)_. Hát gratulálok, cimbora! A cikkeddel
végleg lekenyerezted magadnak főrangu protektoraidat, elsősorban Koller
báró ő méltóságát. Most már nem féltem a jövődet!
András _(irónikus kedélyességgel)_. Köszönöm, de azt hiszem, én több
joggal gratulálhatnék neked – mert aki az internacionális nagytőke
szolgálatába szegődik, az a világ teremtése óta mindig jó helyen
kereskedett.
Andor. Nagytőke –? Ez igen jó! Kár, hogy nem hallotta a Khájim Kárpelesz
éhező kilenc gyereke.
András. Ha csak a Kárpelesz kilenc gyerekéről volna szó, akkor a
_Nemzeti Hiradó_ nem is kongatná a vészharangot…
Andor. Hát kiről van szó?
András _(keményen)_. Arról a nemzetközi szervezetről, amelynek
Rothschild áll az élén és amelynek szilasi Szinger úr egyik tagja.
Andor _(Rothschilddal azonosítván magát, a dühtől remegve)_. Miért
bántod Rothschildot? Mi köze ehhez Rothschildnak?
András _(komolyan)_. Koller, ha báró is, ugyanazt a nyelvet beszéli,
ugyanazon a földön született és ugyanazokat a tradiciókat tiszteli, mint
ti, meg én. Rothschild azonban maga se tudja, hogy hol és merre van a
hazája és éppen olyan idegen a ti lelkivilágotokhoz, mint a braziliai
kávékapáséhoz, vagy a hongkongi kuliéhoz…
Andor _(nemes egyszerüséggel)_. Rothschildnak van egy felséges
tulajdonsága, amelyről te nem tudsz: ő is ember.
András. És a báró nem az?
Andor _(az asztalra csapva)_. Nem! – Koller és társai, ha egy szép
kutyát vagy lovat látnak az utcán, azt megsimogatják; egy dob-utcai
gyereket azonban nem simogatnának meg, legyen az akármilyen szép gyerek
is. Mi tehát nem vagyunk olyanok, mint ők és mivel magamról meglehetős
biztossággal tudom, hogy ember vagyok, föl kell tennem, hogy Kollerék
nem emberek. _(Diadalmasan néz körül.)_
András. Hát Rothschild megsimogatja a dob-utcai gyerekeket? Hát Szinger?
Így kisül, hogy ők sem emberek!
A főbolyhos _(az asztalra csapva)_. Mi baja magának Rothschilddal?
András _(aki a főbolyhost eddig fanatikus antiszemitának ismerte,
őszinte meglepetés hangján)_. Hát maga is izraelita? – Nekem nincs bajom
Rothschilddal, de nem látom be, miért tiszteljek egy nevet, amelynek
viselője kizsarolta Európa összes nemzeteit!
Andor _(sápadtan)_. Hát az arisztokrácia nem zsarolással szerezte a
vagyonát? A különbség az, hogy ők durva erőszakot használtak, a
Rothschildok pedig szellemi fölényüket használták!
András. A különbség az, hogy az arisztokrácia a hazáért vérezve szerezte
a gazdagságát, a Rothschild-család pedig a furfangjával.
Andor _(magánkivül)_. Megtiltom, hogy valaki ilyen hangon beszéljen
előttem Rothschildról!
András _(eszét vesztve)_. Minden nemzetnek vannak hagyományai, aki
azokat nem tiszteli, az vándoroljon ki az országból! _(A kávéház
ajtajára mutat.)_
A kis sakál. Ez az ország épp úgy az enyém, mint az öné, Kapuváry úr,
mert én épp úgy megfizetem az adómat, mint minden tisztességes
állampolgár! _(Ez persze csak képletileg értendő – a Kis Sakál még soha
életében nem fizetett adót.)_
András _(eszébe kapva)_. Veletek nem lehet vitatkozni – a ti
érzékenységtek már beteges…
Andor. Még érzékenyek se legyünk, amikor kétezer év óta gázoltok a
vérünkben?
András _(méltatlankodva)_. Ki gázol a véretekben?
Andor. Ti! Vagy nem ti csináltátok az inkviziciót –?
A kis sakál. És a sziciliai vecsernyét –?
András. A sziciliai vecsernyén a franciákat gyilkolták, nem a zsidókat!
Andor. Az mindegy! Ilyen szőrszálhasogatással nem lehet meg nem
történtté tenni a multat! Ha te azt szenvedted volna, amit mi szenvedünk
kétezer esztendő óta –
András _(gonoszul)_. Óh, szegény Rothschild Náthán – de sokat is
szenvedett…
Andor _(fölkel)_. Megint Rothschild? Megtiltom, hogy ilyen hangon
beszélj előttem Rothschildról!
András _(fölkel)_. Rothschild egy ökör, tudod?
Andor _(sápadtan)_. Ez gyávaság, tudod?
András _(sápadtan farkasszemet néz Andorral, aztán szó nélkül magára
veszi a kabátját s elhagyja a kávéházat)_.
A kis sakál. Hallottátok? Láttátok? Hogy eszi őket az irigység! Minden
keresztény irigyli a pénzünket! _(A tárcájára üt, amelyben kilenc darab
zálogcédulát őriz.)_
Egy kopott kis ember _(akit senki sem ismer és aki eddig némán és az
izgatottságtól ragyogó szemmel hallgatta a vitát, most az asztalhoz
lép)_. Az urak igazán szépen megvédték a vallásunkat!
Az albolyhos _(Andorhoz)_. Titokban minden keresztény arisztokratikus
érzelmü. Az emberi méltóságot csak föltételesen tudják tisztelni.
Andor. Ha akad is köztük elméleti demokrata, a gyakorlatban egyik sem
az…
A kopott kis ember _(elragadtatással Andor vállára üt)_. Ez az! Igen, ez
az!
Andor _(meglepetten méri végig)_. Mit akar maga –?
A kopott kis ember _(leül Andor mellé)_. Én most el fogok mondani
magának egy ilyen dolgot, ami tegnap a Löffelholz-kávéházban történt
velem… Az Abelesz volt velem meg a Magaziner…
Andor _(kifakadva)_. Micsoda szemtelenség ez? Hogy mer maga ideülni,
amikor látja, hogy itt úriemberek vannak? Pincér! Miért eresztenek ide
ilyen rongyos zsidót –?
*
Aznap este a _Nemzeti Hiradó_ szerkesztőségében. Szilasi Szinger a
főszerkesztői szobában van és a borjutéri polgárság küldöttségét
fogadja, amely a díszkardot nyújtja át neki. A kard eredetileg a
kevemegyei főpénztáros huszonötéves jubileumára készült, de mivel a
főpénztárosra időközben bizonyos szabálytalanságok bizonyultak rá,
abbanmaradt az ünneplés, a kard pedig a kereskedő nyakán maradt. Így
aztán kéz alatt megvették a borjutériek. A küldöttség tagjai: Blau,
Weisz, Grün és Schwarz urak. A küldöttség vezetője és szónoka: Gelb úr,
az ismert kerületi kapacitás.
Szinger _(Gelb üdvözlő beszédére válaszolva)_. Az ujságíró egyik kezében
az írótollat, a másikban a kardot tartja. A tollal a szabadságot, a
karddal a maga egyéni becsületét védi meg.
Gombos Andor _(nagy robajjal kinyitja az ajtót)_.
Blau, Weisz, Grün, Schwarz _(mérgesen)_. Pszt!