A _Magyar Szabadság_ szerkesztőségében vagyunk. (Ennél a lapnál dolgozik
Kapuváry András.) A főszerkesztő szobájában jelen vannak: Kopeczky
laptulajdonos-főszerkesztő és Koller báró, a lap főmunkatársa.
A főszerkesztőről nyilt titok, hogy sohasem írt még semmit a lapjába – a
bolyhosok megesküsznek rá, hogy a leveleit is azért mondja tollba, mivel
nem ismeri a helyesírás szabályait, – de szerkeszteni sem igen
szerkeszt. Ő tulajdonképpen a lap adminisztrációjának szenteli minden
idejét. Mivel igen gazdag ember, furfangos ember hírében áll. Hogy ki
szerkeszti a _Magyar Szabadság_-ot, azt nem tudja senki. Meglehet, hogy
magától szerkesztődik. A régi lap olyan, mint a vén tehén: nem kell
hajtani, magától is eltalál a legelőre és az istállóba.
Kopeczky úr egyébként csak a politikai, a gazdasági és hirdetési rovat
iránt érdeklődik. A többi rovatban szabad kezet enged munkatársainak,
akiket rosszul vagy sehogy se fizet. A munkatársak ilyenformán bizonyos
deputátumot élveznek. Némelyikük a fizetését egy külvárosi szinésznő
mosolya alakjában kapja.
Koller. Méltóztattál elolvasni a _Nemzeti Hiradó_ vasárnapi vezércikkét?
Kopeczky. Elolvastam.
Koller. És mit méltóztatol hozzá szólani?
Kopeczky. Semmit! Hitványság az egész.
Koller. Én más nézeten vagyok. Úgy sejtem, hogy a cikk egy országos
akció kiinduló pontja lesz. A _Hiradó_ nagy fogást csinált a lódzi
esettel.
Kopeczky _(elkeseredetten)_. Mert ott olyan emberek vannak, akik
törődnek a lappal. Nálunk senki sem törődik a lappal, – csak leadják a
kőnyomatost, aztán szaladnak a szinházba.
Koller. Fölmerül a kérdés, hogyan viselkedjék a _Magyar Szabadság_ a
lódzi esettel szemben. Tudomást vegyünk róla, vagy nem?
Kopeczky. Nem veszünk róla tudomást! Még az kellene, hogy reklámot
csináljunk a _Hiradó_-nak!
Koller. Én más nézeten vagyok. A lódzi eset nagy hirlapírói tőkét
képvisel. Sietnünk kell, hogy minél hamarább kivegyük belőle a lapunkat
megillető részt. Kérdés azonban, hogy Kárpelesz mellett, vagy ellene
foglaljunk-e állást?
Kopeczky. Mindenesetre mellette. Mi liberálisok vagyunk és nem vagyok
bolond, hogy magamra bőszítsem a bankokat.
Koller _(elgondolkozva)_. Én más nézeten vagyok. Más nézeten.
Kopeczky _(ijedten)_. Csak nem akarsz Kárpelesz ellen irni?
Koller. Cikkeznünk mindenesetre kell a kérdésről. A harcias filoszemita
álláspont jó álláspont, de azt már lefoglalta magának a _Hiradó_. Ha mi
is pro írunk, azzal csak a _Hiradó_ malmára hajtjuk az előfizetőket. Azt
hiszem, mindenképpen bölcsen méltóztatnál cselekedni, ha támadnád a
_Hiradó_ álláspontját.
Kopeczky. Nem lehetne olyan külön álláspontot találni, amely ellenkezik
ugyan a _Hiradó_éval, de nem sérti a zsidókat?
Koller. Lehetetlen! Akkor kockára tesszük a lap komoly hirét.
Kopeczky _(növekedő kétségbeeséssel)_. De hát antiszemita csapásra
térjünk?
Koller. A világért sem! Első dolgunk legyen hogy nyomatékkal
eksztirpáljuk a kérdésből a felekezeti elemeket. Énnekem fogalmam sincs
róla, nem is kutatom, hogy Khájim Kárpelesz minő vallásu. Én csak azt
tudom róla, hogy nemzetközi proletár, aki lakott már Oroszországban is,
Magyarországon is, anélkül, hogy orosznak vagy magyarnak érezte volna
magát. Aki azt követeli a magyar államtól, hogy exponálja magát
Kárpeleszért, az nincs tisztában a haza fogalmával, az
részvénytársaságnak tekinti az államot, amely társaság bizonyos erkölcsi
tantiemmel tartozik a befizetett adójutalék fejében. Ez ellen az
internacionális fölfogás ellen kell síkra szállania a _Magyar
Szabadság_-nak.
Kopeczky. Ha így írsz, akkor holnap kétszáz zsidó előfizető visszaküldi
a lapot.
Koller. Az valószínü. De az is valószínü, hogy a kétszáz zsidó és hozzá
nyolcszáz más zsidó, megveszi a lapodat a trafikban. Zsidóellenes
nyomtatványoknak a zsidók a leghűségesebb olvasói. Budapesten megjelenik
egy mocskos kis antiszemita hetilap, amelynek a keresztények a nevét se
ismerik, de minden kóser csapszék előfizet rá. Azt mondanom sem kell,
hogy a keresztény olvasóközönségünknek nagyon tetszenék a színvallásunk.
Ha valaki a zsidók ellen ír, az a keresztény publikum szemében mindíg a
bátorság jele.
Kopeczky. Ezt a kérdést nem lehet így eldönteni. Bizonyos adatokat kell
előbb tanulmányoznom… Pardon! _(Beleszól a házi telefon kagylójába.)_
Kóhn úr! Ön lenn van a kiadóban? Egyedül van a szobájában? Kérem, nézze
meg, hány zsidó előfizetőnk van tulajdonképpen? Hiszen ön készített
ilyenféle statisztikát! _(Dühösen.)_ Micsoda –? Csak huszonöt százalék?
Huszon – öt? _(Kollerhoz.)_ Tessék, ez hát a zsidóság nagy műveltsége!
Persze, ők német lapokat olvasnak… _(A telefonba.)_ Kóhn úr! _(Fojtott
hangon, miközben félénken néz Koller felé.)_ Mondja, Kóhn úr, mennyi
pausálét fizet nekünk példának okáért a Kereskedelmi Bank? _(Dühösen.)_
Micsoda –? Csak –? És ez biztos? _(Leteszi a kagylót, fölugrik,
fájdalmas csalódással:)_ Mikor a pardubici rituális gyilkosság volt,
akkor vagy öt vezércikket irattam a zsidók mellett. Még egy római és egy
párisi héber nyelvtudóst is meginterjuvoltattam az érdekükben… És ha
tudnád, hogy a Kereskedelmi Bank milyen hitványsággal törli most ki a
szememet – igazán arcpirító gyalázat! Ennyit adhatnak egy hitvány kis
revolverlapnak, de nem egy előkelő napilapnak! Ezek az urak végleg
kompromittálni fogják a liberálizmus ügyét! Írd meg, kérlek, a cikket
olyan éles hangon, ahogyan jól esik!
Koller _(nyugodtan)_. Én nem írom meg.
Kopeczky. Te nem?
Koller. Megírnám, ha csak ujságíró volnék. De én politikus vagyok, akit
köt a pártfegyelem. Van azonban itt a redakcióban egy ügyes gyerek, az
majd megírja az intenciónkhoz képest…
Kopeczky. Ki az?
Koller. Kapuváry András. _(Kinyitja a szomszéd szoba ajtaját és
beszólítja Andrást.)_
András _(Kopeczkyhez fagyosan)_. Jó estét, főszerkesztő úr! _(Kollerhoz
melegen:)_ Jó estét, méltóságos uram!
Kopeczky. Mondja, fiatal barátom, mennyi fizetése is van magának a
lapnál?
András _(erősen a főszerkesztő szeme közé néz.)_ Negyvenöt forintom.
Kopeczky. Majd fel fogom emelni. Elvi okból – nehogy a szerkesztőség
régebbi tagjain méltánytalanság essék – egyelőre csak öt forinttal
emelhetem, de ennek az emelésnek a karaktere nem is annyira anyagi, mint
inkább erkölcsi. Az új fizetését a _Magyar Szabadság_ kiadóhivatali
ügyrendje értelmében jövő évi január elejétől folyósíthatom…
András _(hidegen)_. Köszönöm!
Kopeczky. Most magukra hagyom az urakat, dolgom van az expedicióban.
_(El.)_
András _(Kollerhoz)_. Ezt neked köszönhetem, méltóságos uram!
Koller. Szót sem érdemel! Kedvesebb ujságot is mondhatok neked. Régóta
azon vagyok már, hogy a tehetségedhez illő helyzetet biztosítsak neked a
lapnál s azt hiszem, most végre megtaláltam a módját… Mondhatom, nem
volt könnyü föladat, mert te nem vagy az az ember, akit előre lehet
vinni, – neked legfölebb csak utat lehet nyitni, aztán magadtól kell
előremenned. Azt hiszem, itt az időpont, hogy utat nyissak neked. Ülj le
és figyelj reám… _(Igen komolyan.)_ A közpályán, de különösen a sajtóban
szereplő ember tudja, hogy van a nemzet folyton hullámzó
érzelem-világában egy fix pont, amelyet érzelmi világunk archimédesi
pontjának szeretnék nevezni: a hazafiság. Ezen a ponton mindannyian
találkozunk, párt-, felekezeti- és rangkülönbség nélkül. Mi, akik az
életben többé-kevésbbé blazirt, sőt cinikus emberek vagyunk, érzelmi
világunk ez egy pontján megőriztük naivitásunkat, hitünket, hogy úgy
mondjam: szüzességünket. Ezen a ponton nem fogadjuk el az
opportunizmust, nem ismerjük a megalkuvást, ezen a ponton türelmetlenek,
fanatikusak, kiméletlenek vagyunk…