Ada. A mult héten készültem el vele, de most már nem érzem itt jól
magamat. Ha rajtam állana, kihordatnám innen ezt a sok kacatot.
Koller. Pedig a szoba igen kedves – csupa egyéniség és eredetiség.
Ada. Az a baj, hogy minden leányszoba egyéni és eredeti akar lenni s
azért mind egyforma Valamennyi a Marton-cégnek egy-egy fiókraktára. A
multkor vidéken jártunk, az eső bekergetett bennünket a jegyző lakására,
ott láttam egy szobát, amely nekem nagyon tetszett. Képzeljék csak:
virágosra festett falak, fehércsipkés függönyök, a szoba közepén egy
igen nagy asztal, körülötte székek… A szobában mindenből csak egy volt:
egy kép, egy virágtő, egy váza, egy kis szobor. Ez kedves ötlet:
mindenből csak egy tárgy, az, amelyet az ember legjobban szeret…
Wertheim. A norfolki vadászatokon láttam Lady Percy szalonját, abban
minden fehér volt. Minden hófehér.
Andor. Szinger úr már megjött Oláh-Berényről?
Ada. Mi az, hogy Oláh-Berényről?
András. Ott választották meg.
Ada. Úgy? Nem is tudtam.
Pista. Ugyan ne affektálj! Aludni se tudtál az éjjel a nagy
izgatottságtól.
Ada _(könnyedén)_. Ah igen – a képviselőválasztás? Most már tudom, miről
van szó… Apa nem volt ott, az emberei mindent elvégeztek. Sok rummal,
Kapuváry?
Pista _(Rizához halkan)_. Az öreg félt, hogy megverik.
Riza _(mosolyog)_. Ugyan – no!
Koller. Nem vagyok ugyan az én tisztelt Szinger barátommal egy politikai
hiten, de azért nagy nyereségnek tekintem a közéletre nézve, hogy
mandátumot vállalt. Gyakorlati emberek kellenek a mi parlamentünkbe,
hogy gerincet nyerjen a nemzet, melyet Dessewffy Aurél gróf kissé
rusztikusan, de találóan nevezett kocsonyás nemzetnek…
Kékkövi és a Szecskay-leányok _(elnézően mosolyognak Dessewffy rusztikus
kifejezésén)_.
Koller _(Andráshoz)_. Az én fiatal író barátom bizonyára jól emlékszik
Dessewffy híres újévi beszédére?
András _(elpirul s morog valamit)_.
Buffi _(őszintén)_. Hogy micsoda fejük van maguknak!
Muffi. Nekünk van egy bácsink, Mogyorókeréky Zoltán – második
unokatestvére az édesmamának – mert édesmama alsóbükki Szliácsy leány
_(Kollerhez és Kapuváryhoz:)_ talán tetszik ismerni a családot? Zoltán
bácsinak is olyan a feje, mint a káptalan, hogy mindent tud.
Buffi. Nem is csinált soha egyebet, csak olvasott.
Wertheim _(Koller báróhoz)_. Itt önöknél különös viszonyok lehetnek.
Angol úr nem igen megy az alsóházba, inkább csak a lordok ifjabb fiait
választják meg.
Kékkövi. A Palais Royal-ban most egy kitünő bolondságot adnak, melynek
egy angol képviselő a hőse. Egy igazi párisi mondás van benne –
sajnálom, hogy a hölgyek előtt nem ismételhetem…
Wertheim _(aki Kékkövit a Fasoda-viszály óta igen lenézi, magában
szól)_. Snob!
_(A beszélgetésben hosszabb kínos csend áll be)_
Andor _(lassankint ideges lesz. A báró jelenléte lehüti, a Wertheimé
bosszantja, a Kékkövié felháborítja, a Pistáé pedig utálattal tölti el.
Belső szükség kényszeríti, hogy valakinek kellemetlen legyen és e célra
Koller bárót választja ki)_. Olvastam a képviselő úr vezércikkét. Nagyon
érdekesen világítja meg a zsidókérdést.
Koller _(bosszusan, de elnéző mosollyal)_. Akkor többet olvasott ki a
cikkemből, mint amennyit beleírtam. Gyakran hangsúlyoztam már, hogy
zsidókérdést egyáltalában nem ismerek. A cikkem az ál-demokrácia
kérdésével foglalkozik. Ha bizonyos körök, amelyek véletlenül izraelita
vallásúak, azonosítják magukat az ál-demokráciával, az – Neuville-lel
szólva, – az ő bajuk.
Andor. A zsidók csak annyira azonosítják magukat a demokráciával,
amennyire azelőtt a ghettóval azonosították magukat. Bennszorultak, mint
a zsíványok az égő csárdában és most zsiványbecsületből demokraták.
Tegyen próbát a báró úr és adjon egy zsidónak hitbizományt, a másiknak
meg püspökséget, majd elválik, hogy demokraták-e. A hitbizományos zsidó
mágnásosabb lesz a kírálynál, a püspök pedig klerikálisabb a pápánál.
Koller _(aki tisztában van vele, hogy Andorral nem szabad vitatkoznia,
mosolyogva feláll)_. Nagyon érdekesen és élvezetesen tudja előadni az
elveit, sajnálatomra azonban másutt várnak… _(Búcsuzás.)_
Kékkövi _(Andorhoz gorombán)_. Mit akar maga már megint a ghettóval?
Zsidókérdés azért van, mert maguk, ujságírók, beszélnek róla. Ha nem
beszélnének róla, akkor nem volna.
Andor _(sajnálja, hogy Koller elment és elhatározza, hogy Kékkövivel fog
kellemetlenkedni, akit ugyancsak nem szeret)_. Zsidókérdés addig lesz,
míg a zsidóság hazugságokra fogja építeni a társas szervezetét. Mert az
hazugság, hogy maguk a keresztényekkel szemben demokraták, egymással
szemben pedig arisztokraták. A bankár lenézi a boltost, a boltos lenézi
a szatócsot. A szatócs önérzetes demokrata a boltossal szemben, a boltos
a bankárral szemben, valamennyien együtt a kereszténnyel szemben. És ha
az egyik demokratától keresztények jelenlétében azt kérdezem: Kékkövi
úr, jól megy a maga üzlete? – akkor elpirul.
Kékkövi _(elpirul, azon gondolkozik, hogy ne üsse-e pofon a haszontalan
kis skriblert, de aztán meggondolja magát s elmosolyodik)_.
Arisztokrácia, demokrácia – ezek az irodalomban még szerepelnek, de az
életben régen túlhaladott fogalmak. Az ember társadalmi értékét ma a
műveltsége adja meg, s ha a boltos műveltebb az írónál, akkor külömb
ember is nála.
Andor. Ha a műveltség szabná meg a társadalmi értéket, akkor minden
budapesti úri családban a házitanítót kellene az asztalfőre ültetni,
mert ő a legműveltebb.
Kékkövi _(Koller rendezett visszavonulását utánozva)_. Ez mind nagyon
érdekes és mulatságos, – de nekem most egyéb dolgom van… _(Búcsuzás.)_
Andor _(körülnéz, mint az oroszlán, amely vért szagolt; a tekintete
megakad a mitsem sejtő Wertheimon)_. Mondja, kérem, lordságod, hogyan
vélekedik a demokrácia kérdéséről?
Wertheim _(fagyosan)_. Sehogysem. Ennél sokkal jobban érdekel egy másik
kérdés: az ujságíró-iskola kérdése. Azt hiszem, ilyen iskolára égető
szükség volna.
Andor _(magában szól)_. Ez a majom nem olyan ostoba, mint gondoltam.
_(Wertheim mellé ül.)_
Ada. Dóri, ha még egy szót szól, akkor magát ki fogják innen dobni.
Megértett?
Andor _(egyszerre megint otthon érzi magát, a jókedve visszatér)_.
Mialatt a fiatalok teáznak és pletykáznak, szilasi Szinger váratlanul
betoppan a kis szalonba. Redingote-ot visel – ő már régebben
elhatározta, hogy mindig csak ilyen kabátban fog járni, ha megválasztják
képviselőnek. – Ada ügyesen a teás csészéje mellé csúsztatja a
cigarettáját (Szinger úr nem is sejti, hogy a leánya dohányozni is
szokott), aztán egy vidám és szenvedélyes kiáltással édesapja nyakába
veti magát. Ada tudja, hogy a fiatal leányt nagyon kedvesen
_taillirozza_ a szenvedélyes gyermeki szeretet, az öregnek pedig
szerfölött hízeleg, – hát miért ne tenné meg a kedvét?
Szinger _(kissé ellágyulva, moll-hangon)_. No, no – még megfojtasz, te
kis bolond!
Ada. Üljön le, apa – oda! Fogja ezt a vánkost, ezt is! Adjak egy csésze
teát?
Szinger _(megpillantja Pistát, a hamis csekkre gondol és elkomorodik.
Dur-hangon)_. Jó hogy itt vagy! Veled még leszámolni valóm van!
Pista _(szintén a hamis csekkre gondol; gavalléros impertinenciával
szól)_. Sohasem szoktam kitérni semmiféle leszámolás elől!
Szinger _(egy tettleges pillantást lövel Pista felé)_.
Pista _(gúnyos megvetéssel parirozza a pillantást)_.
A Szecskay-leányok _(az iskolás gyermekek éneklő hangsúlyozásával)_.
Alászolgája, Szinger bácsi!
Szinger _(Pistát kivéve mindenkivel kezet fog, aztán fölteszi a
cvikkerjét s megismeri Andort)_. Jó napot, Gombos öcsém!
Andor _(hogy aljas hízelgőnek ne lássék, félvállról köszön)_. Adj Isten!
Szinger. Mi ujság a lapnál?
Andor. Az oláh-berényi telegrammokon rágódnak… Igaz – talán gratulálnom
is kellene!
Szinger _(szerényen és kicsinyléssel)_. Ah – hiszen az csak olyan dolog!
_(Szigorúan.)_ Hanem tudja, hogy nem vagyok megelégedve a lappal?
Andor _(mélyen fölháborodva, hogy Szinger olyan dologról mer beszélni,
amelyhez nem konyít)_. Nem –?
Szinger. Nem!
Andor. Én sem vagyok megelégedve!
Szinger. Én egészen mást vártam és mást képzeltem. A mi lapunk
szakasztott olyan, mint a többi. Olyan – hogy is mondjam? – banális!
Egészen banális!
Andor. Megmondom, hogy milyen a lapunk. Olyan, mint a pesti olcsó
bankettek étlapja. A vezércikk hol tok tatármártással, hol meg fogas
tatármártással. A híreink egyszer borjuvesés burgonya-pürével, egyszer
meg sertés-karaj káposztával. Az országgyülésünk pujka vegyes salátával,
néhanapján azonban pujka kompóttal. A tárca pedig mindig parfait.
Napról-napra ugyanaz a koszt – persze, hogy ezt nem lehet megemészteni!
Szinger _(leveszi a cvikkerjét s megdöbbenve méri végig Andort)_.
Andor. Ez azért van így, mivel a lapot két ember csinálja, akik közül az
egyik igen eszes, a másik pedig igen becsületes ember.
Szinger. Nos hát?
Andor. Baj azonban, hogy az eszes ember a lapnak azt a részét intézi,
ahol becsületesnek kellene lenni, a becsületes ember pedig azt a részét,
ahová ész kellene.
Szinger _(magában elmélkedik: Ez a gyerek, úgylátszik, háborúban él az
egész redakcióval és az egész kiadóhivatallal. Ha valaki, hát ő az,
akire nekem szükségem van, hogy kellő ellenőrzés alatt tartsam a bandát.
– Egy vastag szivart vesz ki)_. Dobja el a cigarettáját, Gombos és
gyujtson szivarra! Ez a dolog engem nagyon érdekel és úgy látom, maga
jószemü ember…
Andor _(szivarra gyujt és közben hirtelen elhatározza, hogy felcsap
strébernek. Nem is annyira a haszon kedvéért, mint inkább azért, hogy
bámulatba ejtse a világot)_. A közéletben szereplő embernél
nagyfontosságu dolog, hogy egyénisége legyen. Még a hibáit is
megbocsátja neki a közvélemény, ha egy erős egyéniség vonásai gyanánt
jelentkeznek. A mi lapunk banális, mivel nincs egyénisége. Honnan vegye?
Kovács úrtól, Kemény úrtól? Azok részben becsületes, részben okos
emberek, de egyéniségük maguknak sincs. Én a lapnál csak egy embert
ismerek, akinek az egyénisége érdekelhetné a magyar közvéleményt: az ön,
Szinger úr! Ha ön hajlandó volna egyéniségének bélyegét rányomni a
lapra, akkor érdekes és jó lapunk lesz. Ha ehhez nincs ideje és kedve,
akkor ajánlom, hagyjuk abba az egész dolgot.
Szinger _(fölényes, de barátságos mosollyal)_. Tüzes és hirtelen, mint
minden fiatalember. De azért igaza van egyben-másban és én ezentúl
többet foglalkozom majd a lappal. A klubból is többet kell iratnunk
ezentúl. Tőlünk senki se jár fel, mondja meg Kovács úrnak, hogy ezentúl
maga fog feljárni. Mennyi a maga fizetése?
Andor. Hatvan forint! _(Erősen a Szinger szeme közé nézett, hogy vajjon
elpirul-e.)_
Szinger _(nem pirul el)_. Hatvan forint? Az nagyon szép ilyen fiatal
embernél! Nagyon szép fizetés! Tudja mit, Gombos barátom, én most
elmegyek a klubba és maga velem jöhet a kocsimon… _(Notabene: Szinger úr
még sohasem járt a klubban és most valami gyerekes elfogultságot érez.
Abban bízik, hogy a kis ujságíró vakmerő konfidenciája túl fogja
segíteni első zavarán.)_
Andor. Ha úgy tetszik, mehetünk. Most már ott találjuk a minisztereket.
_(Andráshoz, nem minden kevélység nélkül.)_ Itt hagylak, te boldog poéta
– nekem dolgom van a pártklubban! _(Szinger úrral elmegy. Amikor beül a
gazdája elegáns fogatjába, hirtelen elhatározza, hogy ő ezentúl előkelő
lesz. Nem fog többet reggelig a kávéházban ülni, korán fog fölkelni,
redingote-ban fog járni, a köcsögkalapját ki fogja vasaltatni, el fog
járni zsúrokra és az Operába, köszönni fog a minisztereknek, udvarias
lesz, ravasz lesz, szellemes lesz, barátokat fog szerezni, mindenkit le
fog főzni, stréber lesz és karriért fog csinálni…)_