Az első roham veszedelmesen rontá meg Guiscard hadrendjét; a gyáva
lombard had elriadt a kemény varæger csapat kettős fejszéitől, mik elől
nem védett sem paizs, sem sisak, s azok futva rohantak a tengerpart
felé, hol a velenczei gályák balistái kilőtt gerendáikkal fogyaszták a
hadat, míg Gaita a török íjászok ellen intézett rohamban egy nyíllövést
kapott, hogy ezüst pánczélján végig csorgott a vér.
A hős delnő nem rettent vissza kiomló vére látásától! Férjének inte
lobogós kopjájával:
– Robert! itt van a percz, melyben megértünk a diadalra vagy a dicső
halálra! – s azzal kopjáját előre szegezve, a török lovasság tömegébe
rohant elszánt kisérőivel; ott lehetett látni sokáig villogó pallosát,
fehér sisaktollának röpkedését, a porfelleg el-eltakarta őt Guiscard
szemei elől.
Guiscard szemeinek nem volt ez órában könye. Nyolczszáz norman lovas
állt mellette, kik a harczi zajban még meg nem mozdultak; azoknak
közepén koronás fővel, lobogós kopjával az ál-Michael, Violanta atyja.
Most, miként szokás a válságos perczekben, elveté Robert paizsát
kezéből, baljába fogta a dárdát, jobbjába a pallost s azzal megfuvatá a
rohanót a görög tábor közepe ellen.
Egy percz alatt el volt döntve az ütközet; az a nyolczszáz norman lovas
legázolta a varægerek veterán hadát, szétszórta a görög császár ezüstös
kiséretét; senki sem birt velük szemben megállani.
Guiscard legelől járt az öldöklők között; tűzsarkantyú volt lelkében az
a gondolat, hogy a görögök császárját személyesen találja meg a
harczban.
A mint e zajban széttekinte, bámulva látta, hogy ama fejedelemnek
öltöztetett alak, az a Michaelnek nevezett álczár, aranynak hazudott
koronájával sisakja fölött, még rajta is túl tesz; valóban úgy harczol,
mintha igazán Michael volna, ki országát visszafoglalni jön.
Ime az álczár szerencsésebb volt Guiscardnál, mert ő rátalált a csata
hevében az igazi császárra. Alexius összecsapott vele. És az ál-Michael
kopjája kiüté a sisakot a császár fejéből, véres nyomot hagyva halavány
homlokán. A császár megfordul és sebesülten fut; kisérő hívei testükkel
védik a menekvőt, míg az álczár végre tépett bibor palástjában tört
koronájával, sebektől ellepve hanyatlik lováról alá.
Robert ádáz erőszakkal tört magának útat hozzá. Mire odaért, a férfi
haldoklott.
Oda emelteté magát Guiscardhoz, s töredezett szóval rebegé néki utolsó
fohásza erején:
– Robert, én voltam Violanta atyja, – légy ezután te az, – «gyermek még,
hadd játszék…»
És azzal megszünt beszélni örökre.
A görög had futott már mindenütt, szétszórva, eltiporva, de a
diadalkiáltás közepett hallani kellett Guiscardnak a kürtök
gyászrivallását, mik hirdeték, hogy hős neje, Gaita, a diadalmas
ütközetben elesett.
Guiscard nem találta őt életben többé, mire odaért, a bátor asszony
kilehelte férjéhez halálig hű lelkét, hanem haldoklása alatt kiomló
vérébe mártott ujjával e nevet irta fel fehér palástjára: «Violanta».
Ekkor tudta meg Guiscard Robert, micsoda ajándékot kapott ő Komnéna
Annától, s mit nyert azzal, hogy ezt mondá neki: «gyermek vagy még, menj
játszani».
Igaz, hogy sokat vesztett is érte.
Néhány nap mulva Durazzo el volt foglalva.