X. Ne kivánd azt, a mid nincs. Ne kivánj szabad földet, adóleszállítást,
kancsuka-eltörlést; ne kivánj alkotmányt, sajtószabadságot,
országgyülést, emberek közti egyenlőséget, sem semminemü szabadságot,
valami a szomszéd népeknek vagyon.
83.
A lánczhid utolsó lánczának felhuzása rosszul talált kiütni. A felvonó
gépnek egy kereke eltört, s a több ezer mázsás láncz az alatta levő
hajó-hidra esett. Mondják: hogy ezen is voltak emberek. Nagyobb
szerencsétlenség ez ideig tudva nincs.
Na majd fognak ezen nyargalni a táblabirák.
Lesz hire: hogy a lánczhidon még rajta sem jártak, máris leszakadt;
hátha még B. táblabiró rámenne, három mázsás hasával és harminczhárom
mázsás irodalmi érdemeivel.
Lesz híre: hogy a lánczhid összedült, fundamentumostúl felfordult,
pokolra vált.
Nem akarja a táblabirák istene látni, mint állítják meg a nemes embert,
hogy fizessen ezüst krajczárokat, midőn a Dunán keresztül megyen, azon a
Dunán, melyet Árpád lóháton úszott át, s örökségbe hagyta azt táblabiró
unokáinak.
Milyen jubilaeum lesz erre a hirre, hogy a lánczhid összedült! Ez a
szálka a municipiumok szemében, ez a szeplője a nemesi szüzességnek, ez
a láncz a privilegiatus nemzet lábain. Ez az ellenséges vár az ország
közepében, mely által sarcz vettetik az egész nemzetre, gonoszabb mint a
török és tatár, mert az csak a parasztot gyötörte, ez a Bábel tornya
elpusztult, beleesett a Dunába, elnyelte a czethal…
Mint fognak összeesküdni a táblabirák: hogy soha rá nem teszik lábaikat
ez ördög hidjára, inkább gyalog járnak a vizen, mint compostellai szent
Jakab, inkább felkerülnek Esztergomnak, inkább átvitetik magukat azon
ladikon, melyen országbiró ő méltósága fogja Charonként átszállítani a
kárhozattól rettegőket.