Pünkösd vasárnapja volt; a hon atyjai szépen pipáztak és fagylaltoztak a
kioszkban öt órától kilenczig.
A nagy kaszárnyában pedig az önkénytesek verekedtek a sorkatonasággal öt
órától kilenczig.
Potomság volt az egész, alig érdemlé a rendőrség figyelmét, egy kicsinyt
lármáztak, egy kicsinyt kiabáltak, s kilencz óráig mindössze is alig
vertek agyon két embert, egy önkénytest és egy katonát.
Kilencz órakor azonban hirtelen lövések verték fel a várost nyugalmából.
A szinházból kifutott a nép, az utczákon a lármadobot verték, a
tornyokon félrebeszéltek a harangok. Irtózatos zavar lett.
Az ünnepien öltözött néptömeg között neki vadult alakok rohantak veszett
futásban ordítva: «fegyverre! fegyverre!»
A lövések egyre ropogtak. Szabályszerűen, százával egyszerre
parancsszóra. Benn irtózatos volt az ordítás, a fegyvertelen önkénytesek
az ablakokból kiáltoztak alá: hogy adjanak nekik fegyvert, mert őket le
orgyilkolják. Künn a néptömeg egyre növekedett, egyre nőtt a düh, de a
kapuk be voltak zárva, s a sötét ablaksorokból az alant állókra
lövöldöztek.
Lassankint szálinkózott össze a nemzetőrség: kinek nem volt puskája,
kinek meg lőpora; a legtöbb puskák gyutacsosok voltak, s ilyen egész
Pesten nem kapható.
Megjelent a polgárőrség, és a huszárok.
Némelyek a kaszárnyát fel akarták gyujtani, mások fellövöldöztek az
ablakokra; a legnagyobb rész nem tudta mit tegyen.
Jöttek elvégre a miniszterek. Bátran mentek a legnagyobb veszély közé és
buzdíták a népet.
Jött Szemere, lőport és golyókat osztatott a nemzetőrsegnek. Jött
Mészáros, s be akart törni a kaszárnya kapuján. Széchenyi is ott
lovagolt az utczákon.
Az összesereglett nép ekkor fejszékkel, dorongokkal esett neki a
kapunak, s azt betörte. Mészáros bement.
Gyilkos fegyverropogás fogadta, a mint belépett. Mellette rogyott le
halva segédje, báró Haasburg, nyolcz golyótól találva és Galovics
kapitány, a kit sziven lőttek. Vissza kellett vonulnia.
Ekkor áthozattak Budáról a granátosok. Jött később a nehéz lovasság, s
ezekkel egyesülve a nép élén, másodszor is betört a hadügyminiszter a
nyitott kapun. A kaszárnya többi kapui pedig el voltak torlaszolva.
Ez történt éjfél előtt fél órával.
Egész addig mindig zúgtak a harangok, harsogtak a trombiták, üvöltött a
nép. Egész addig mindig dultak ott benn, az egymás ellen bőszített
önkénytesek és katonák. Emezek töltött fegyverekkel, azok letépett
ablakvasakkal, s ellenük puskáiról lefacsart szuronyokkal vaságyaik
darabjaival, vagy puszta kézzel.
Künn ezalatt nehány őrt is levertek lábairól.
Az olasz katonák elzárták magukat folyosóik mögé, az önkénytesek
segélyére pedig a barricadeurok rohantak fel roppant rézbuzogányokkal.
A tömeg egész reggelig nem tágított az ostromlott kaszárnyától. Szünet
nélkül lehetett pörére vetkezett férfiakat látni, izmos fa- és
vasdorongokkal, kik az utczákat s a kaszárnya kapuit elállták. Néha
egy-egy holtat vagy sebesültet vittek el közülük, a többi meg sem
mozdult.
Reggel felé az volt a hír, hogy a katonaság még most sem akarja lerakni
a fegyvert. S a hadügyminiszter 8 ágyút szegeztetett a kaszárnya
kapujának, déli 12 óra volt határidőül kitűzve, ha akkorra meg nem adják
magukat, leágyúztatnak.
Délben lerakták fegyvereiket, s lefegyverzetten két sor nemzetőrség
kiséretében a Dunáig kisértettek, onnét gőzhajón Komáromba
szállíttattak.
S a nép csak egy szidalmazó kiáltással sem állt boszút a
lefegyverzetteken.
A katonák részéről úgy, mint az önkénytesekéről egyenlő számmal vannak a
holtak és sebesültek. A nép közé tett lövések pusztításáról nem tudni
semmi elhihetőt.
67.
E lázadás nem történt Isten hírével. Az itt működött kezeket meg
lehetett ismerni fekete nyomaikról. Ezt királyunk környezői s
királyunknak és nemzetünknek ellenségei tevék.
Mi czéljuk volt vele?
Igen sok. Először az, hogy az országban kapjon lábra az olasz és magyar
közti gyülölet, hogy Magyarhon küldjön hadat Olaszország ellen.
Az olaszok mi nekünk legjobb barátaink voltak, de tiszteik, kik
többnyire illyrek, elhitették velük, hogy mi önkényteseinket az olaszok
ellen akarjuk küldeni.
Másodszor az, hogy kitünjék, miszerint Pestnek nincs ereje. Ezzel
egyébiránt felsültek, mert a nép kimutatta, hogy van.
Harmadszor az: hogy ország-világ átláthassa: hogy a katonaság
miniszteriumunktól megtagadja az engedelmességet, hogy tőlünk függni nem
akar. Negyedszer, hogy a királynak oka legyen félni a Pestre jöveteltől.
68.
Már két óra óta járnak-kelnek itt bécsi emissáriusok, kik a nép
legalsóbb osztályait a respublica iránti hajlamra bujtogatják. Pokolra
veletek! nem _republicánusok_ vagytok ti; hanem reactionariusok.
Tegyétek le e szent álarczot ördög képeitekről; nem rabló csordák
alkotmánya a respublica.
A respublica nem földön érik meg, hanem a magasban, nem csinál az zavart
magának, hanem világít.
Ne higyjetek nekik! csalnak, midőn azt mondják, meg vagytok rá érve. A
respublica Isten ajándéka. S az nem adatik olyan bűnös népnek, mint ti
vagytok; azt meg kell először érdemelni. Ahoz republicánus erkölcsök
kellenek. Jaj ti nektek, ha hivatlanul akartok templomába lépni! Az áldó
istenség helyett a villámok istenét találnátok benne és elvesznétek. A
napot nem kell meggyujtani, feljön az magától is. S mielőtt feljönne, a
hajnalt küldi maga előtt, nem a lidérczeket.
69.
Azoknak megnyugtatására, kik az ellenségtől tartanak, biztosan
állíthatjuk: hogy a pesti fegyver-gyár folyó évi _octóber_ elsején
elkezdi működését.
Addig bizhatunk a kalendárium valamennyi szentjeiben.
70.
K… a nemzetőrség fegyvergyakorlat alkalmával szépszámú nézők
jelenlétében a kapitánytól úgy comandirozott; balszárny ka-ny-ar-odj; de
ne a zsidó leányok felé!
Ne bizony, hanem Horvátország felé!
71.
«Hol volt ön a _mult éjjel_ a kaszárnya ostrom alatt?»
«Én ott voltam kezdetétől végig; puska volt a kezemben.»
«Sehol sem láttam önt, pedig én is ott voltam.»
«Meghiszem; mert én benn voltam a kapu alatt. Épen mellettem lőtték le
Masburg bárót, egy golyó a csákómon is keresztül ment. Nagyobb igazság
kedvéért az órámat is ellopták.»
Alig mondta ezt el a hős, jön az inasa és hozza az órát.
«Hát megkaptátok? kinél volt?»
«A pinczében volt nagy uram. Ott tetszett az ágy alatt felejteni a _mult
éjjel_.»
72.
«Merre van kérem a rebellió?» kérdi egy mordialiter felpuskázott
díszpolgár a másikat.
«Épen egyenesen arra, a merre szaladni méltóztatik.»
«Épen arra? no úgy hát másfelé megyek.»
73.
A zavar óráiban általános volt a panasz: hogy a nemzetőrségnek fegyvere
ugyan van; de tölténye nincs.
Szégyen gyalázat arra, a kinek nincs! A ki két garast restel lőporra
adni, a ki azt várja: hogy még ilyen alakban is repüljön a szájába a
sült galamb.
A rómaiaknál, ha valaki lovának nem viselte gondját, elvették a lovát;
ha nemzetőreink fegyvereiknek nem tudják hasznát venni, adják azokat
vidéki buzgóbb hazánkfiainak, kik jobban meg fogják azokat becsülni
tudni.
Inkább magamnak ne legyen mit enni, mint fegyveremnek. Szeretőm iránt
nem tudnék több figyelemmel lenni, mint lőszerem iránt. Még puskáitokat
is a miniszterium töltse meg úgy-e?
A fehérvári káptalan önkényt felajánlá a hazának nem csak minden világi
értékét, sőt saját tagjait is személyesen a haza védelmére. Megérték a
kor sugallatát. Élni fognak.