Szép Magyarország, mi lesz belőled?
Minő sors, minő élet vár reád a napok eljövetelében? Mikor lesz
szenvedéseidnek vége és mi által?
Ma tán ütközet napja van. Az emberek nem félnek többé egy ütközet
kimenetelétől.
Valami túl tán a győzelmen, túl a veszteségen, valami ismeretlen jövendő
képe foglalkoztatja a lelkeket, melyet óhajtunk és mégis félünk.
Van-e bátorságunk lelkeket idézni? Idézzük fel a multat és jövendőt s
kérjünk tőlünk tanácsot: hogy mit tegyünk a jelenben?
_Respublica._
Legmagasabb, legerősebb név, mely mint eszme véleményeken uralkodik,
félik vagy imádják, de hisznek benne.
Nem ez eszme áll-e a szabadságharcz végén?
A nép uralkodása, szabadság, respublica.
Megtagadom ifjú lelkem ábrándjait, s szólok ez eszméről komolyan,
földiesen.
Nem a ragyogó kép áll előttem, mit magamnak alkoték, hanem a természetes
való, mit mindenki lát.
E harcz örökké nem fog tartani.
Ellenségünk megverhet sokszor, de le nem győzhet soha.
A legrosszabb esetben sem.
Az európai diplomatia végre magáévá teendi a kérdést. Közbenjárul s
ekkor két választás lesz számunkra hátra.
Választás: királyság és respublica között.
A Habsburgokról szó sincs; ha ők bennünket le nem győztek, Európában
senki sem fog értök szót emelni. Eddig is csak képzelt hatalmukat
támogatták, mihelyt e hatalom élőforrása kiapadt, érdekeik megszüntek
Európa érdekei lenni.
Azon érdek, melynél fogva Ausztria eddigelé constituált hatalomnak
tartatott, átszálland Magyarországra s a magyar politikusok nem fognak
oly nevetségesek lenni, hogy oly erőtlen érdekhez kössék magukat,
melynek magának is subsidiumra van szüksége.
Nem bűnei, hanem erőtlensége miatt a habsburgi háznak, a magyar nemzet
kénytelen lesz más pontot keresni, hová lételének legelső alapkövét
letegye.
Választhat egy Napoleont, egy caninoi herczeget vagy egy Coburgot vagy
egy Leuchtenberget megürült trónjára.
E választások bármelyike által okvetlenül maga ellen ízgatná a mellőzött
érdekeket.
Napoleonnal megnyerné a francziát, Coburggal az angolt, Leuchtenberggel
az oroszt, bármelyikkel azonban maga ellen támasztaná a másik kettőt.
Egyet megnyerne, hogy kettőt elveszítsen.
Hogy magyar ember viselje a koronát, attól a gondolattól épen mentsen
meg az Isten.
Ez alternativából egyedül a respublicai kormányforma nyujt menekülést.
Ezt kell elfogadnunk, ha hazánkat végetlen európai háború szinpadává nem
akarjuk tenni.
Ha a Habsburgház decheancea ki van mondva, más jövendőt nem fogadhatunk
el, mint a respublicát.
És ezt minden sympathia leszámítása mellett azért, hogy neutralitások
maradhassunk.
Bármi királyválasztás féltékenységet idézne elő. Tehát ne válaszszunk
senkit.
A forma különben nem teszi a lényeget, ha a status institutiói életre
valók, élni fognak, akár præsidens, akár király áll élükön.
S miután a küzdelem csakugyan megvan, ha egyszerre be lehet az
átalakulás munkáját fejezni, minek volna azt elhalasztani, bennhagyni a
vérző sebekben, újabb s tán véresebb és szomorúbb küzdelmek gyujtó
fulánkját?