Lássuk; minő haladást tettek a császári vezérek ezen érdekek elérése
vegett?
Ausztria egysége meg van ingatva, annál jobban, mennél tovább tart a
háború.
Kik magukról azt mondják, hogy a dynastia érdekeit képviselik, csak
bontottak, a helyett: hogy egyesítettek volna.
Oly népségeket izgattak föl territorialis önállóság követelésére, miknek
historiai léte nem volt soha, oly kapcsokat szakgattak széllyel, miket
összeforrasztani többé nem birnak.
Eltépték Magyarországtól Horvátországot s igértek neki független nemzeti
lételt. Föllázították egy önálló Illyria követelésére. Amott a
szerbeknek veték oda a Banatust s adtak nekik zászlókat egy támadandó új
Szerbia kivivására. Erdélyt elszakították természetes testvérétől, s
lángba boríták, hogy egy soha nem létezett Dacorománia égjen ki belőle.
Erőszakos kényszerrel lázíták föl az egymást soha nem gyűlölt
nemzetiségeket, gyalázatos, természetelleni, történetszennyező harczra.
Ezek mind a bomlás eszméi, nem az egyesülésé.
Jaj azon birodalomnak, mely maga magának belháborút készít, azt
táplálja, terjeszti, mint a bukást érző adós, akkor pazarol legjobban,
mikor már semmije sincs. Ha azok, kik a dynastia nevét viselik
szájukban, Ausztria egységére gondoltak volna, lehetetlen hogy
Magyarországot ily körülményekbe hozzák.
_Ausztriának csak ott lehet középpontja, hol legtöbb ereje van. Mutatják
a tények, hogy a középpont Magyarország._
Elfoglalva minden oldalról nemtelen belháborúval, mégis annyi
erőkifejtéssel tudott fellépni az összes monarchia reá nehezülő hatalma
ellen: hogyha azt első találkozásra le nem győzte is, de mindenesetre
félelmes vetélytársul mutatta be magát.
Ha az ausztriai monarchia egy akart maradni, azon perczben, midőn
Magyarország alkuval kinálta; ennek pártfogását, nem meghódítását
kellett volna keresnie.
Hogy ez nem történt, azt igen jól tudjuk. Ausztria háborút csinált békés
tartományainak: hogy azokat szövetségeseiből meghódítottaivá tegye. Itt
világosan látható, hogy nem a dynastia: hanem egyesek érdeke dolgozik.
Hódítással egyesített birodalom soha sem élt soká. Azon fejedelem, ki
midőn a szeretetet választhatná, a félelmet választja kormánybotul,
rosszul gondoskodik az utódjairól.
Pedig a habsburgi fejedelmi család mindég jól tudott gondoskodni unokái
jövendőjéről. E harcz fordulhat jóra, fordulhat rosszra, a dynastiának
csak kára van belőle.
Birodalma foltokra van tépve, tekintélye megingatva, székhelye
elpusztítva. Hogy ebből nem következik a birodalom egysége, azt látja
mindenki, beszél róla és cselekszik ellene.
De senki sem tesz ellene annyit, mint maguk a császári hadvezérek.
Ausztriának statusadósságai vannak.
Ha ezeknek letisztázása a hadvezérekre van bízva, akkor ezek ismét
rosszul képviselik a dynastia érdekeit, ha egy beláthatlan végü háborút
kezdenek a tartományokkal. A háború költségbe kerül, szaporítja az
adósságot. A háborúi költségeket a legyőzött fél viseli. De itt a
legyőzött fél magának a monarchiának egy része; a mit attól elvesz,
magától veszi el, a mit azon pusztít, önmagán pusztítja.
A tartományok inségre jutnak.
A harcz elfogja a munkáskezeket a földtől. A hadjáratok fölemésztik az
élelemfölösleget. Ipar és kereskedés pang és a capitálisták kiköltöznek.
Az érczpénz lassankint eltünik.
A hadvezérek sarczolják a gazdagabb városokat.
Összelövették Milánót, össze Bécset, Prágát, Lemberget. Maga Milanó
százezer lakossal kevesebbet számlál, mint egy év előtt. Olaszország
pompás vízvezetői semmivé téve, kereskedése pusztulásban. Galicziában
éhinség, a Banátus depopulálva, falvai leégetve, hidak, utak, folyók
elrontva, – elzárva.
A népek minden oldalróli zaklatások által megfosztva a munkavágytól.
Mindenütt előkészületek egy általános elszegényüléshez, mely, ha az
osztrák generálisok terveikhez hívek maradnak s azokat keresztül
vihetik, okvetlenül be fog következni. Ily tönkretevési procedura nem
állhat érdekében egy oly dynastiának, mely népei segítségével
küladósságaitól akar menekülni. _Mert egy belháború költségeit győztes,
legyőzött egyformán viseli._ Belháborút egy uralkodó család nem
folytathat, mihelyt azt haszonnal bevégezheti. Belháború nem ad
dicsőséget, sem hasznot az uralkodónak, még teljes győzelem esetére sem.
Az pedig, hogy valaki csupa vérengzési vágyból, tulajdon haszna ellen
tartományokat depopuláljon, ha emberi szenvedély volna is, de bizonyára
nem a habsburgi család szenvedélye. Itt egyesek érdekei dolgoznak.
Főszerepet visznek mindenesetre a cseh aristocratia követelései. Még a
mult nyáron tervben voltak ezen fellépések a birodalom minden részeiben
felmerülő democrat tendentiák ellen, mint erről akkori kormányférfiaink
egyike körülményesen értesítve is lőn, s adja Isten, hogy csalódjunk, de
mi azt hiszszük, hogy e tervezetben az egész birodalmi aristocratia
kisebb-nagyobb részben be van avatva.
Ezek esküdtek össze a népérdekek ellen, kimondatták a királylyal, hogy
nem volt joga aláírni azon törvényeket, melyek a nép jogait szentesítik,
kényszeríték koronájáról lemondani, impossibilissé tették az uralkodó
család többi tagjait. Egyiket elküldték alkotmányos szemfényvesztést
játszani, másikkal eljátszatták egy egész ország bizalmát, a királyt
tehetetlennek hagyták kikiáltani, a királynét visszaküldték rokonaihoz,
Zsófia herczegasszonyt, miután minden gyalázást el hagytak rajta
követni, szinte elküldték rokonaihoz, s akkor kezükbe vették az elejtett
királyi pálczát.
Ezek a háború geniusai.
Mit bánják ezek: ha az országok depopulálva lesznek, ha a monarchia
szétbomlik, ha a status megbukik s utána esik a dynastia; – az ő
érdekeik sértetlen maradnak, – az aristocratia hatalma annál nagyobb
lesz. A pénzaristokratia mennél kisebb, a születési aristocratia annál
nagyobb. S mikor az ipar és kereskedelem forrásai kiszáradtak, a
családfák és czimerek akkor vannak legszebb virágukban. Az oligarchák
hatalma akkor legnagyobb, mikor a nép és fejedelem egymással háborút
viselnek.
Itt van a kigyónak a feje.
Nem az a mi vétkünk, hogy önálló kormányt követelünk, nem az, hogy a
király szemébe kemény szavakat mondtunk, nem az, hogy magyarok vagyunk,
nem az, hogy a statusadósságokat el nem vállaltuk; hanem az: hogy a mit
tettünk, mindazt a nép nevében, a nép érdekében tettük.
Ez szerzett mi nekünk ellenségeket, kik midőn engesztelő jobbunkat
nyujtottuk, azt felelték: «föltétlen megadást!»
E szórul ismertünk rájok. Jaj a dynastiának, ha ők fognak győzni!