IV.

(Szülőföldén nem tud tériteni. – A hittéritők őrjöngése. – Fröhlich

Zürichben és környékén térit. – Melyik néposztály szokott uj hitre

térni? – Mikor szokta a világ észrevenni az uj hitet? – Zschakkó.)

Több apró felekezet volt már ekkor Svájczban. Voltak anabaptisták,

heimbergi testvérek, ugynevezett testvérgyülekezetek, irvingiánusok,

darbysták s talán mások is. Néhány ezernyi lélekszámra összesen se

emelkedtek. Valami nagy figyelemre nem méltatták őket se a hatóságok, se

az uralkodó egyház. Svájczban talán ma se terjedt még el a hitbeli

nembánom s a vallási dolgokban való eltompulás s azért az emberek

nemcsak kicsinylik, hanem némileg gyűlölik is ez apró uj felekezeteket.

Hetven év előtt igy volt. E felekezetek tagjai különben is leginkább a

legszegényebb néposztályhoz tartoznak ma is s tartoztak régebben is.

Fröhlich se volt szerencsésebb. Senki se próféta a saját honában: e

közmondás nála is teljesült. Szülői még jobban ellene szegültek, mint

mások. Őket fiukhoz kötött tervük meghiusulta is keseritette. Mindent

elkövettek, hogy a gyereket az igaz útra, az ősi hitre visszatéritsék.

Segitségükre voltak a rokonok és ismerősök is.

Ugy látták, eretnekség, vagy hitetlenség hirébe jön a család s ez

gyalázatot von maga után, sőt a világ gúnyját és megvetését is. De a

gyereket meg nem győzhették, valamint ez se győzhette meg őket. Annyit

elértek szomoru eredményként, hogy fiuk elvadult tőlük s a szülői átok

és fájdalom által kisérve, megkezdte ama szomoru bujdosást és

üldöztetést, melynek többé vége soha nem lett, habár néha szünetelt is.

Még nővérét, a gyöngéd érzésü Katalint se tudta ekkor megnyerni. Ez is

csak későn, csak akkor tért át az uj hitre, mikor testvéri szeretete

kötelességévé tette a szegény üldözött, testben-lélekben beteg hitujitót

ápolni és vigasztalni. Fröhlichnek nem tudománya, hanem szenvedései

téritették meg Katalint.

Azt kellene hinnünk, az emberi lelkek egyenlők. De nem azok. A nagy

költők, a nagy zenealkotók, a nagy államalapitók lelke mind más meg más.

Egymásközt se egyenlő, egyéb emberi lelkekkel se egyenlő. De megint más

a hitujitó lelke.

Valami szent őrjöngés van a hitujitó lelkében. Szelid, csöndes, befelé

háborgó, de mégis őrjöngés.

Elhagyni az egyik egyházat s másikba lépni át: egyéni dolog s

mindennapi. Szegény egyházat hagyni el s gazdag és uralkodó egyház

tekintélye és segedelme alá vonulni, rendszerint szegény lelkek

vállalata, vagy utálatos üzérkedés. De elhagyni az egyházat s az ősi

hitet; elszakadni a szülőktől, rokonoktól s a szülőföld társadalmától;

neki menni az idegen emberek sokaságának, hogy annak régi hite

összeomoljon s a romok fölött uj hitnek csarnokai épüljenek; vállalkozni

arra, hogy egész életen át szegénység, nyomor, üldöztetés, hatalmasok

haragja s tömegek gúnyja állja utját minden nemes törekvésnek s rombolja

szét naponként az élet szelid örömeit: ime ez a hitujitó végzete, mely

elől minden ember kitér, hacsak különös lelket nem lehelt belé az

alkotó. A hitujitó lelkét.

Fröhlich elhagyta Bruggot és már 1825-ben visszament Zürichbe, hol

állandóan meg akart telepedni. Körülbelül a város azon részén szerzett

lakást, a hol a vasuti hid van most a Limmaton. Az ugynevezett

Niederhofon szegényes házikóban együtt egy munkáscsaláddal.

Meg volt győződve isteni küldetéséről s ösztöne azt sugta, hogy a

téritést a legszegényebb néposztálynál, a kézműveseknél, a gyári

munkásoknál és napszámosoknál kell megkezdenie. Azoknál, a kik ő

szerinte nincsenek megromolva s kik a társadalomnak csak árnyékos

helyein élnek. Kik ott vannak ugyan mindenütt és minden időben, a hol a

világ az ő gyermekei közt az élvezetet, a jólétet, a munkát és a sanyaru

küzdelmet kiosztja s a kik részt is vesznek ez osztályban, de a kiknek

csak a munka és csak a sanyaru küzdelem jut osztályrészül.

És a kiknek semmi hasznuk, semmi örömük az egyház fényéből és

hatalmából. A kik bármely egyházhoz tartozzanak is, csak a hivő

szerepéhez juthatnak el, a mely szerephez pedig eljuthatnak minden

egyház nélkül is. Millió tagja van az egyháznak hit nélkül, miért ne

lehetne millió hivő egyház nélkül.

A mult századot a tudomány, a felvilágosodás s különösen az anyagiság

századának méltán tekintik. A tudomány a multnak alkotásait, a

történelmi egyháznak alapelveit birálja. A felvilágosodás az érzelmek

melegét, a kedélynek egyszerü közvetlenségét rombolja. S a mely arányban

emelkedik az anyagnak értéke, mintha azon mértékben sülyedne a szellemé.

És mégse volt a nagy hitujitás óta idő, melyben a vallásos mozgalmak

szélesebben elterjedtek s mélyebbre hatottak volna, mint épen a mult

században. Amerikában és Oroszországban, a világ e két legnagyobb és

legifjabb államában egyik uj felekezet a másik után keletkezett s az

állam csak akkor vett gyakran róluk tudomást, a mikor már tagjaikat

százezrekben számitották.

Más név alatt, más elvek alapján, más czél felé törve a vallásos

mozgalomtól nem maradott menten se Anglia, se Németország, se Ausztria,

se Svájcz, se Magyarország. Szellemek, kik koruk eszméiben nem lelik föl

saját eszméiket, gyakran ellenállhatlanul vonzódnak uj szellemi világ

keresésére s osztályok, melyek a társadalomnak rettentő nyomását érzik,

oly könnyen keresik a rég ismerős égen az uj üdvözülést, mivelhogy már a

régi után eddig hiába vágyakoztak.

Fröhlich feláldozta éjjeleit és nappalait küldetésének. A rögeszmének

valamely fajtája hatotta át egész lényét; szentül elhivén, hogy ő

istennek különös választottja. Ifju kora daczára elutasitott magától

minden örömet és minden élvezetet. A szegény munkásokat, iparosokat s

különösen a nőket kereste föl a gyárakban, a műhelyekben, az otthon

tüzhelyénél s az ünnepi munkaszünetek közt. Magyarázta nekik a

szentirást, czáfolatába bocsátkozott ellenvetéseiknek, megrenditette

eddigi vallásos meggyőződésüket és saját lelkét törekedett beléjük

átlehelni.

Nem maradott meg magában Zürichben, hanem térités czéljából bebarangolta

közelre s távolra az egész vidéket.

Zürichtől északnyugotra a Limmat gyönyörü völgyén s délre ugy a

Sichl-folyó, mint a zürichi-tó regényes partján egymást érik a kisded

folyók és városok. Maga Zürich ugy tetszik, mintha kis tengerének egyik

partján Zollikonig s másik partján Wollishofenig egy várost képezne. És

ezektől délfelé a falvakat és városokat a kies nyaralók és buja

tenyészetü kertek, gyümölcsösök s erdőcskék kötik össze mindenütt.

Van itt a munkásosztálynak egy faja, az ugynevezett kertészek, kerti

munkások. Értelmes, gazdag kedélyü, istenfélő, szegény és egyszerü nép.

Ezeket Fröhlich különösen alkalmasnak hitte arra, hogy tudományát

meghallgassák és elfogadják. Faluról-falura s egyik kerti lakból a

másikba ment, hirdetvén mindenütt uj fölfedezéseit s magyarázván saját

szellemében a szentirás tételeit. Hosszu idő s nehéz fáradság után

győződött meg arról, hogy nem ez az osztály az, mely ősi vallásáról el

tud felejtkezni s lelkét uj vallás mezébe öltöztetni siet. Később mégis

ért el ugyan némi eredményeket, de leginkább csak akkor, a mikor már a

kanton hatóságai őt üldözték s a zaklatások elől e jó embereknél

keresett gyakori menedéket. Ezek figyelmét és fogékonyságát a nemes

részvét tette komolylyá és élénkké. Szegény ember sohase nézi hidegen az

üldözöttet, ha azt hatóság kergeti.

Vajjon melyik néposztály az, mely a hitujitás iránt legfogékonyabb?

A zsidó, a hellen és a római vallás keletkezésének biztos részleteit nem

ismerjük. Mikor ezek keletkeztek, akkor még a társadalmi osztályok

élesen nem is különültek el. Még az araboknál se Mohamed fellépésekor.

Sok jelenség, de sok egykoru tudósitás is azt bizonyitja, hogy Jézus

tanait kezdetben főleg a városok lakosai, különösen a kézmüvesek

fogadták el. Igy történt Magyarországon is Luther tanaival. Igaz, hogy

Kálvin tanait Magyarországon a gyökeres ősi magyar faj, a nemesség és a

nép fogadta el, mely kizárólag földműveléssel foglalkozott. Kálvin

egyházát ma is magyar vallásnak nevezik az országban. Ennek azonban

különös politikai és társadalmi oka volt a nagy hitujitás századában s

ez az ok némi részben még ma is fennáll. Hencseynek is alig volt

kezdetben egy-két földműves követője. Hivei kézműiparosok voltak. Igy

volt Fröhlich is. A nép lelkének gondos vizsgálata után ezt

természetesnek kell találnunk.

Tiz hosszu s fáradsággal teljes év telt el, mig Fröhlich némi

eredményeket vivhatott ki. 1835 körül hiveinek száma már három-négy

százra szaporodott föl. Többre még ekkor sem. Ezeknek legnagyobb része

Zürichben és környékén lakott s iparos segédekből, gyári munkásokból s

napszámosokból állott. Voltak követői szórványosan még Bern,

Szent-Gallen, Bázel-vidék, Aargau, Thurgau és Waadt kantonokban. Külső

nyoma azonban az egész mozgalomnak még alig mutatkozott. Se az egyházi,

se a világi hatóságok nem tudtak még róla. Az üldözések még nem

kezdődtek meg.

Tiz év mulva a világnak még sejtelme is alig volt az uj felekezet

alakulásáról.

Magyarországon is igy volt. Az első nazarénus 1839-ben kezdett tanitani;

1844-ben avatkozott a dologba először világi hatóság, a mikor Kovács

József egyik uj szülöttét megyei karhatalommal keresztelték meg. De ez

is elszigetelt vidéki eset maradt. Csak 1850-ben kezdték a nazarénusokat

észrevenni, mikor a rendőrség Pestről kiutasitotta őket s néhol vidéken

is, különösen Veszprémvármegyében, irataikat és könyveiket elkobozták.

Néhány plébános kisérte őket figyelemmel, de inkább csak azért mert

szorgalmasan foglalkoztak a biblia olvasásával és magyarázásával,

mintsem azért, hogy uj felekezetet látott volna bennük. Igy volt Jézus

követőivel is.

Egy nemzedék kora mult már el Jézus halála után, a mikor Portius Festus

Czezáreában helytartó lett. Ez még akkor hirét se hallotta Jézusnak.

Csak a mikor üdvözlésére Agrippa király Czezáreába ment: akkor tudta meg

a börtönben levő Pál apostoltól s ennek vádlóitól, miről van szó. Akkor

se vette semmibe. Egész kicsinyléssel beszélte Agrippának, hogy

valamiféle Jézus nevü emberről beszélnek a vádlott is, a vádlók is, a ki

meghalt volna s a kiről mégis azt mondja Pál, hogy most is él. Az egész

dolgot üres fecsegésnek, a zsidók hiába való babonájának tekintette

Portius Festus. Pedig akkor már az égei tenger ázsiai és európai

partjain ezer és ezer szivben lobogott az uj hitnek tiszta lángja.

Igy készül titkon az emberiség fejlődésének sok nagy világtörténeti

válsága. Igy készült sokáig a nagy társadalmi átalakulás is, melyet

szoczializmusnak nevezünk.

Fröhlich tiz év alatt nem jutott annyira, hogy követői közt egyetlen

művelt vagy vagyonos, vagy tekintélyes ember találkozott volna. Azonban

1835-től kezdve az általa fölszitott mozgalom hatalmasan elkezdett

terjedni. Ujabb tiz év alatt egész Svájcz visszhangzott az uj felekezet

ellen folytatott üldözés zajától s franczia, német és magyar földön, a

Rajnától a Tiszáig, mindenütt találkoztak már az uj vallásnak nemcsak

hivei, hanem lelkesült terjesztői is. Sok különféle oka volt e gyors

előmenetelnek.

Sikerült Fröhlichnek 1834-ben egy thurgaui fiatal iparost, Debruner

Jánost, megtériteni. Erről még bővebben fogok szólani. E huszonhat éves

ifju méltó társa volt Hencseynek s nem kisebb buzgósággal csüngött az uj

hiten, mint maga a mester. Debruner egészen alkalmas volt arra, hogy az

iparos osztály körében nagyobb sikerrel kezdje meg a téritést, mint maga

Fröhlich. Thurgauból csakhamar el kellett költöznie, de a mag, melyet

ott elhintett, dúsan kezdett tenyészni.

Sokban előmozditotta a felekezet terjedését Fröhlichnek házassága is. E

házasság sajátságos viszonyok közt jött létre s jelentős mozdulat az uj

felekezet történetében.

Volt Fröhlich követői közt Zürichben egy aránylag meglehetős

műveltséggel biró kékfestő iparoslegény, Zschakko nevü. Zürichi

születésü s városi polgár volt. Családjával azonban uj hite s ujra

keresztelkedése miatt kellemetlenségei származtak s hogy ezek elől

meneküljön, átment Thurgau kantonba s itt Hauptwylben egy kékfestő

gyárban keresett s talált mint közönséges iparoslegény alkalmazást.

Később s nem is sok idő mulva könyvvezetője lett a gyárnak.

E gyár harmincz év előtt még fennállott körülbelül ugyanazon alakban és

felszereléssel s ugyanazon család kezén, mint hatvan év előtt, mikor

Hencsey ott járt. A családnak sok tagja vett bucsut az élettől, a

gyermekek öregekké váltak – de a tulajdonos család ma is ugyanaz.

Két testvér volt a tulajdonos. Nevüket egész bizonyossággal nem tudom.

Két levelében emlékezik róluk Hencsey. Az egyikben nevet nem emlit, a

másikban emliti nevüket, de nem tudom biztosan elolvasni. Elmosódott az

irás. Egyéb közlésekből ugy hiszem, Wehrlen volt a család neve. Biztosan

nem tudom. A ki ott jár, könnyen megtudhatja.

Az idősebb testvérnek felesége s hat élő lánya volt. A fiatalabb

testvér, nehogy a családi vagyon esetleg még jobban elszéledjen, nem

nősült meg. A vagyon tekintélyes, az üzlet kiterjedt volt, a gyár

mellett több egyszerü, de csinos munkáslakóház is emelkedett. A két

testvér nem osztozott meg. Igazi testvéri szeretet, egyetértő baráti

érzelem lakott bennük egymás iránt.

A gyártelepen mintegy 45 állandó gyári munkás és kézműves volt

alkalmazva. A felnőtt férfiak és nők száma vagy 60-ra rugott a telepen.

Mikor Zschakko oda ment, csak egyetlen kézműves legény volt még ott

ujhitü.