(Béla József. – Kovács József és felesége. – A zalavármegyei mozgalmak.
– Hogy lehet szilaj kortesből nazarénus?)
Hencsey rövid időre eltávozott Pestről. Czélját egyelőre elérte s élénk
vágyat érzett most lelkében apjának és anyjának meglátogatására. Haza
ment tehát Szent-Péter-Urba, hol azonban csak junius végeig maradt.
Ez időt is eredménynyel használta fel. Szorgalmasan irt Béla Józsefnek,
hogy őt az uj hitben oktassa s napról-napra jobban megerősitse.
Béla Józsefről már előbb is megemlékeztem. Ő is lakatoslegény volt s
Hencseyvel egykoru. Liptóvármegyében Hradeken született és növelkedett.
Tudott magyarul és tótul beszélni. A német nyelvet Pesten és Ausztria
fővárosában Bécsben sajátitotta el. Mikor Pesten a Kerepesi-úton a
Magyar Nemzeti Szinházat épitették: akkor ő is Pecznik János műhelyében
dolgozott. Ez a műhely szállitotta a Nemzeti Szinházhoz a lakatosmunkák
nagy részét. Béla volt Hencseynek legmélyebb tisztelője s
legengedelmesebb, mondhatni rajongásig ragaszkodó barátja, ki Hencseyt
elkisérte mindenüvé, elkisérte még külföldi utjára is s haldokló ágyánál
az fogta föl utolsó lehelletét. De utolsó áldását is.
Hencsey uj hiveket is szerzett ama néhány hét alatt, mig otthon
tartózkodott. Az uj hivek: Kovács József és neje Pap Novák Anna, kik
Szent-Péter-Urhoz nem messze, Nemes községben, Keszthelynek is
szomszédságában laktak.
Ezt a községet ma nem e néven ismerik. Van ott egy kis község, melynek a
neve Boldogasszonyfa. E mellett volt egy szőlőhegyi község Nemesfalu
névvel. E két község ma már egyesült s most Boldogasszonyfa nevet visel.
A helybeliek sokáig Nemes-Boldogasszonyfának nevezték az egyesült falut.
Itt laktak Kovács Józsefék s velük együtt néhány kisnemes.
Minden térités közt ezt tudom legkevésbbé megmagyarázni. Itt nagy
lélektani nehézséget látok magam előtt.
Kovács József nemes ember s közbirtokos volt. Kisded birtokán mezei
gazdasággal s ezen kívül szőlőmiveléssel foglalkozott. Hencsey gyakran
fölkereste leveleivel s ő ennek viszonzásául hűségesen följegyzett
mindent, mi Hencsey életére s a kisded felekezet ügyeire vonatkozott.
Adataimnak nevezetes részét az ő jegyzeteiből meritettem.
Kovács iskolázott ember volt. A gimnáziumi tanulmányok bevégeztével
azonban félben szakitá az iskolákat s haza ment kisded gazdaságára.
1836-ban megnősült s a szemrevaló csinos Pap Novák Annát vette
feleségül. Németül egy szót se tudott, de latin nyelven képes volt irni,
olvasni és beszélni. Később, mikor Hencsey közbenjárására Fröhlichhel
levélbeli érintkezésbe lépett, ő latin nyelven irta leveleit
Fröhlichhez, valamint ez is ő hozzá. Fröhlichnek Zürichben és
Strassburgban kelt néhány latin levele innen került az én kezembe.
Természete szilaj és indulatos volt. Nagyon csekély szó elég volt arra,
hogy kedélyállapotának nyugalmát a hirtelen kitörő harag lobogása váltsa
föl. Gyakran tettlegességre ragadta el indulatja s helytelen tettei
miatt nem egyszer idézték biró elé. Egy alkalommal el is itélték több
hónapi fogságra, melyet ki is töltött, mikor már a nazarénusok közé
tartozott.
Zalavármegyében ekkor a megyei pártélet rendkivül élénk volt. Minden
tisztujitás és minden követválasztás nagy izgalommal folyt le. Gyakran
erőszakos cselekmények háboritották meg az alkotmányos élet folyamát s
az 1843-iki követválasztást hullák és véres tetemek nagy sokasága
bélyegezte meg.
Nem akarom ez életet bővebben ecsetelni, nem akarom részleteit
elsorolni. Deák Ferencz nagy államférfiui alakja volt e mozgalmas élet
jelszava. E miatt történelmi jelentőségü volt Zalavármegye ekkori
közélete. Figyelt rá az egész ország s a mult század 40-es éveinek
hirlapjai hiven megörökitették a részleteket.
Kovács mind e mozgalmakban részt vett s bár kisnemes volt, de elevenen
érdeklődött a közdolgok iránt, tehát tetemes részt vett bennök.
Természetesen nem a zöld asztalnál, nem is az ország szine előtt, nem is
vezérszereplésben, hanem mint a legszegényebb zalai nemesek egyike,
elvegyülve a nemesek tömegében. E tömeg, mint minden sokaság, sokszor
öntudatlanul, sokszor ittasan s csaknem mindig tulhajtott eszmék mámora
közt vállalkozott valamely elvnek megdöntésére vagy támogatására. Sőt
nem is elvnek, hanem csak valamely elv mögött izzó érdeknek vagy
szenvedélynek.
És ez embert, a ki iskolázott volt, a ki kedvelte a szilaj korteséletet;
az indulatos, családos, nemes és birtokos embert egy szegény,
iskolázatlan kézműiparos ifju, egy vándorló legény megnyeri az uj
hitnek, mely örök lemondást követel s a szelid életnek, mely ég-föld
távolságnyira áll a kortesvilág szilaj élményeitől.
Megnyer az uj hitnek oly embert, a ki a régi hitre se ad semmit, nem
azért, mert régi, hanem azért, mert hit. A ki a hit bensőségei fölött
sohase elmélkedett, a kinek szive a hit borongó érzéseit nem ismeri s a
ki az egész hitvallásban csak az egyházat s annak is csak külsőségeit
vette észre eddig.
Hencsey ennél nagyobb diadalt soha nem aratott. Az ő ábrándos lelke és
szelid, vallásos kedélye soha jobban ki nem fejtheté erejét és hatalmát,
mint a mikor e félmivelt és elszilajult lelket a hitnek enyhe igájába
befoghatá. Igaz, hogy gyermekkorától fogva ismerhette Kovács Józsefet,
de mégis csak néhány nap alatt hajtotta végre e csodálatos téritést.
Minő kár, hogy társalgásuk részletei nem állanak rendelkezésünkre.
De a mi keveset tudok e részletekből: el kell mondanom.
Kovács József pinczéjébe a szelelő lyukon át bebotlott egy rókakölyök s
ezt Kovács elevenen elfogta. Heteken át tartotta s magához és
feleségéhez szeliditette. De végre is mit csináljon a rókával? Megbizta
feleségét, vigye be a rókát Keszthelyre s ott a piaczon az uraknak adja
el.
Az asszony a rókát bevitte s eladta. Azután sietve indult hazafelé.
Boldogasszonyfa Keszthelyhez hat vagy hét kilométer távolság,
gyalogszerrel másfél óra járás, sietett, hogy délre még idején haza
érjen.
A hol a keszthelyi út a páhoki úthoz ér, ott a keresztutnál van egy
csárda, vagy legalább volt ez előtt hatvan évvel; Csali csárdának
nevezik. Mikor a csárda közelébe jutott: elért egy lassan ballagó ifju
embert.
Az ifju tisztes fekete ruhában volt, fején bolyhos selyem czilinder
kalap. Ez különösen feltünt a menyecskének, mert ilyen kalapot csak
előkelő urak viseltek abban az időben.
Viseltek bizony Pesten a kézműves legények is. A selyem czilinder kalap
ugyan akkor is költséges volt s iparos legény nem is vehetett ujat, de
az uraságok czilinder kalapját, ha már letették, akkor is meg lehetett
az ószeresektől venni néhány filléren. S ezért a legtöbb iparos legény
ilyet viselt.
Ilyen volt a Csali csárdánál is annak az ifjunak. Az az ifju pedig senki
nem volt más, mint Hencsey Lajos. Épen akkor ment haza Pestről.
A menyecske a czilinder kalap után valami vidékbeli urnak gondolta az
ifjut s mikor mellette elment, tisztességesen köszönt neki.