Nagy Zoltánnak.
Setét csöbrök s olcsó székek között
Átballagok nyugodtan: odabenn
Bágyadt gázlángok égnek csendesen.
Várnak lehajtott fők, gyűrt kézelők
S a falra pingált ó, fekete rózsák.
Körül szomorú déli zaj csörög.
Jó nékem ez a zaj, s e sok setét dolog.
A lelkem, a lankadt, fekete rózsa
Szelíden hervad itt… és elborongva
Egy kicsi, vézna testre gondolok,
Mely már halott, s arra: mi vár reám?
S mivégre ezek a beteg dalok?
Sírj déli zaj… Egy kopott diák, szembe,
Beszél társának jó parókiákról,
Hűs erdők alján, e Babilontól távol.
S falusi temetők jutnak eszembe,
Poros akácok s kis, poros katedrák,
Ahol majd tanítgatnak és pipázgatnak, csendbe…
S az én sorom? Néhány szomoru lánynak
És fáradt úrnak megtetszik a lelkem
Egy-két percre; s únottan és betelten
Eldobnak s hűs klasszikusokra vágynak.
Lám, egyedül maradok veletek
Ti gyűrött kézelők és gyűrött vágyak…
Setét csöbrök s olcsó székek, szeretlek.
Öreg barátként válok tőletek.
És félszeg bútok lelkemen remeg,
Míg furcsa szavakat ötvözök: ékszereknek,
Hogy e bús kösöntyűkkel halk, ifjú dalaim
Menjenek, sírjanak és haljanak meg…