Szép őszi nap volt, a trieszti kikötőnél hemzsegett a kereskedői világ.
Az ‚Imperatricet‘ hajó épen utra készült, Ákos a hajóra lépett, a
kapitányt keresendő. Az első tengerészt megszólítá a hajón, az a hangra
feltekintett, és szó nélkül rohantak egymás kebelére. A tengerész Jenő
volt.
Ákos elmondá mi történt, hogy Üszöky kosarat kapott, hogy müve zajt
csinált, hogy imádottját hol látta könyezni, – és kérte, rimánkodott,
hogy Jenő térjen vissza.
Jenő tagadólag rázta fejét.
– Imádottad? – mond Ákos.
– Megesküvém őt többé nem látni – viszonzá Jenő.
Művészeted? Bevégzém azon képpel; – igen, az volt az utolsó. Lásd kezeim
hogy megdurvultak a kötélforgatásban rövid idő alatt.
– És hazád, édes hazád?
– Hazám, édes hazám! – itt szeméből könyet törle ki. – Hazám e hajó,
mert szeretem, mint szeretém hazámat; de ez hűbb, mint amaz, ennek
nincsenek korcs fiai. Polgártársaim egytől egyig mind bátor vitézek, jó
s rosz sorsban egyaránt osztályosak; itt nincs önzés, rangvágy, nincs
áruló; ha e hazánkat vész fenyegeti: kivétel nélkül éltünket áldozzuk
szabaditásáért. Igen, igen! mi jó polgárok, hű hazafiak vagyunk. Illyen
hazát álmodtam én valaha. És végre mit csinálnék fájdalmamban az
egyhangu szárazon? Itt a legkétségbeesettebb életnek is érdeke van,
midőn az élet egy pillanaton függ; küzdeni nem gyáva pimaszokkal, hanem
küzdeni az elemekkel. Nem tudjátok ti mi az, midőn a lét és nem-lét közt
csak egy biczczenés van.
Menj, menj, és mond meg, kiknek a szárazon halálra sebzék lelköket,
jőjjenek társamul szegődni, itt még megélhetnek.
Igen, barátom, éltem legérdekesebb pillanatát hiven festém, s az volt az
utolsó kép; ha többé nem leszek árát jó czélra forditsátok.
Egy lövés.
– Válnunk kell – folytatá Jenő fájdalmasan – e lövés nekünk szólt.
Ákos a kapitánnyal nehány szót váltott, ki megigérte, hogy Jenő sorsáról
időnként értesitendi.
Jenő és Ákos keserű könyek közt váltak el.
A hajó megindult, Jenő a partra kiáltott Ákoshoz „Laura!“ és arczát
elfedé.
A két barát sokáig integetett egymásnak. Ákos azután felment a ‚Principe
Metternich‘ fogadóba, s látcsővel kisérte a hajót, mig csak az est
homályában el nem tünt.