Bóldog, ki fákat ültet el
Ifjú legény korában,
Osztán azokra jól ügyel,
Hogy nőjjenek bujábban,
Hernyó, bogár ne bántsa,
Nyúl, kecske meg ne hántsa.
Kivált ha nem rójják azért
Hogy a kéménye füstöl,
Dézmát nem ád, se taksabért,
Nem tarthat a becsüstől.
Nem korhelyes, se kényes –
Be bóldog egy legény ez.
A mely leányzó nem hever
Virága szép korában,
De sütni, főzni, varrni szer,
S nem módiz a ruhában,
Vídám, serény, eszes, jó,
Be bóldog egy leányzó.
Midőn az illyen bóldogok
Egymás eránt hevülnek,
Azon az égiek magok
Előre már örűlnek,
Látván, hogy a teremtés
Itt is lehet szerencsés.
Tisztán verő jó szíveket
Egymással egyesítik,
Szeplőtelen hűségeket
Áldással ékesítik,
Úgy-é bizony hogy e már
Valóba bóldog egy pár!
Ők a világi terheket
Fogódzva hordogatják,
A homlokon gyült cseppeket
Csókkal leszárogatják,
Gyűl a gyerek, de nő is,
Gyűl a segítgető is.
Már a fiú az ölyvöket
Riasztja a csibéktől,
Csergetve a gyümölcsöket
Megőrzi a verébtől,
A fára már fel is mász,
Anyjának ért epert ráz.
A kis leány már enni hint
A tyúknak és ruczának,
De csak hamar be-bétekint
S nagyot visít anyjának:
Jőjjön ki, a kakassa
A tyúkot eltapossa.
Minden nemű szükségeket
A szorgalom beszerzi,
Rakásra gyült élelmeket
A gondos ész megőrzi.
Szintúgy dologho’ nyúlnak
A gyermekek s tanúlnak.
A jó szülői nyomdokon
Hogy ékesen nyitának,
A jól nevelt leányokon
Minden szemek kapának,
Elhordta a szerencse,
Már mindenik menyecske.
Már négy fiok kinőtt; eme’
Törvénytudó, ama pap,
Egynek vitézi érdeme
Véres jutalmakon kap,
Csak egy maradt a háznál,
Az ősi gazdaságnál.
Jó kis segítő is került
Menyűl a jó anyának,
Hordozni a nagyobbra gyűlt
Terhét a ház bajának.
Gondos, serény, eszes, jó,
Napához oly hasonló.
Gyakorta a két öszveűlt
Szépen megért öregnek
Körülte már a kertbe gyűlt
Másod rajok csevegnek,
Egyik csapat cziczázik,
Egy báboz, egy czoczózik,
Némely’k após czombjára űl,
Némely’k alatta bujkál,
Egy lyány kereng anyós körűl,
Egy a fején babirkál,
Igy múlat olykor-olykor
A kétszeres gyerek kor.
Egy kis legény a fára mász,
Keres gyümölcs puháját,
Vagy elterűlt ponyvára ráz,
S megrakva inge alját,
Hogy kedveket találja,
A véneket kinálja.
Héj, mond após, midőn kezem
A fákat oltogatta,
Egy vén dudás, emlékezem,
Biz’ erre mondogatta:
Hogy bóldog, a ki fába
Ólt kis legény korába.