Zajtay (Gazsihoz).
Hát az úr nem házasodik meg?
Gazsi.
Nem én! Egyszer volt eszemben, de a víz, mely nekem oly nagy ellenségem,
elvitte mátkámat.
Hopfen.
A víz?
Gazsi.
Igen, szegényt. Az árvízbe halt apjostul.
Zajtay.
Apjostul?
Gazsi.
Apja tulajdonkép nem halt a vízbe, egy becsületes kefekötő volt az, s
nem vált szégyenére azon közmondásnak: «úgy iszik, mint a kefekötő»;
midőn az árvíz tódulni kezde, pinczéjébe futott, borát menteni, de
látván a víz sebes áradását, csupa undorodásból, hogy majd kénytelen
lesz vizet inni, meghalt.
Hopfen.
Szomorú eset! – De uraim, én lyányomat feleségül adom nagy-zajtai Zajtay
Sándor úrnak, tehát vígadjunk.
Nina (Hopfenhoz).
Téns uram, én mindig híven szolgáltam a kisasszonyt.
Hopfen.
Úgy tartom, hívebben, mint engem.
Nina.