Hopfen.
Doktor uram, de valóban meggyógyulok-e?
Halmi.
Kevés perczek mulva.
Hopfen.
De átkozottul csípi szememet az orvosság!
Halmi.
Annál nagyobb lesz sikere. (Félre.) Operál a szappanyos víz.
Zajtay.
Ezt ugyan rászedték öcsém uraimék, de megérdemli; miért akarja magyar
lyányát és pénzét idegennek adni.
Hopfen.
Hát vejem uram, mivel már vejem uram lesz, csak legalább azt az egyet
mondja meg, nemes ember-e?
Sándor.
Valóságos régi törzsökös nemes – nagy-zajtay Zajtay Sándor.
Zajtay.
Nemeslevelünket is megmutathatom, felhoztam magammal, még II-ik András
adta a szent földön.
Hopfen.
Hát legalább régi famillia!
Halmi.
Alkalmasint meggyógyult már szeme. (Leveszi a kendőt.) Lát-e?
Hopfen.
Há-há-hála Istennek!
Sándor.
Hát mikor lesz a kézfogó?
Hopfen (félre).
Már emlékeztet. – Nem bánom, hát holnap, úgy is holnapra van rendelve,
de persze más vőlegénynyel, lyányom már a Svábhegyen van, ott
ünnepeljük.
Sándor.
A hajnal engem ott talál.
Édes.
Itt a házassági egyezés, tessék aláírni.
Hopfen.