Izabella királyné Gyaluban telelt, s még a tavasz is itt érte.
A két ifju: Gergely és Mekcsey harmadnapra Gyaluban volt. Török Jancsi
nem kisérte el őket, nehogy az anyja megsejtse az összebeszélést.
Törökné mindössze annyit tudott, hogy Gergely elment Mekcseyvel a
Ferdinánd hadába, és hogy ezt a nyarat a katonák közt tölti, Demeterkor
pedig visszatér.
Azonban az ifjak terve akkor már meg volt szőve. Abban állapodtak meg,
hogy Gergely megtudja: szereti-e a leány vagy nem? Ha nem szereti,
Gergely nem tehet egyebet mint hogy búcsut mond az álmainak; hapedig
szereti, akkor Gergely, mintha ott se járt volna, eltünik, Mekcsey pedig
csúffá teszi Fürjest, úgy hogy ne legyen Erdélyben leány, aki kedvet
kapjon hozzámenni.
Ha aztán Gyaluban végeztek, a három ifju Hunyadon találkozik, s indulnak
Konstantinápolyba.
A határig lóháton mennek. Jancsi magához veszi azt a pénzt, amit a vár
tatarozására szántak, s még azonkivül is amennyit lehet, hogy ha kell,
pénzzel is dolgozhassanak. Azután a határról vagy derviseknek, vagy
kereskedőknek, vagy koldusoknak öltözve gyalog utaznak tovább, hogy a
rablók és a kóbor török katonai csapatok ereje mellett elcsuszhassanak.
Akár sikerül a Bálint úr kiszabaditása, akár nem, két hónap alatt
megfordulnak, de talán előbb is, és Törökné nem fog nyugtalankodni a fia
miatt.
*
A két ifju este érkezett Gyaluba. Mindöszsze egy szolga kisérte őket,
akit Mekcsey Debrecenben fogadott fel. Mátyásnak hívták ezt a legényt, s
csikós volt azelőtt a Hortobágyon.
Hát ez ment utánok egy kis deres török lovon, amelyet Mekcsey az utjában
szerzett, s megtartott az öt közül.
Mindjárt az első háznál megszólitottak egy parasztot, hogy nem adna-e
szállást?
A paraszt egy nagysüvegü oláh volt, de valami keveset tudott magyarul.
Csodálkozva rázta a fejét, és a fejével együtt a nagy fekete süvegét:
– Nem a lakadalomra jöttetek-e, hogy hozzám akartok szállni?
– De éppen arra jöttünk, – felelték egyszerre mind a ketten.
– Hát ha arra jöttetek, mondotta a paraszt, mért nem szálltok a
kastélyba?
A két ifju összenézett.
– Én, mondotta Gergely, – nem szállok oda, mert megbetegedtem az uton.
S valóban halavány volt, mint aki beteg.
– Csak a társam száll oda, – folytatta – és ha az első szobád üres,
megfizetem.
A fizetés szóra megszünt az oláhban a csodálkozás: készséggel nyitott
kaput a lovaknak.
– Hát nem késtünk el a lakadalomból? – kérdezte Mekcsey.
– Hogy késtetek volna el szép úrfiak, – felelte a paraszt, – avagy nem
tudjátok-e, hogy holnapután lesz az esküvő?
Mikor a két ifju magára maradt a szobában, Gergely elcsüggedten mondta:
– Azt hiszem késön jöttünk.
– Magam is azt gondolom. De talán mégis lesz egynapi időnk. Mit tegyünk?
Gergely leült egy rossz szalmaszékre, és lecsüggesztette a fejét.
Mekcsey az ablakhoz állott, és a földből kibuvó liliomlevelekre bámult.
– Azt tartom, legjobb lesz, ha visszamegyünk, – szólt végre megfordulva.
Egy álommal kevesebb, egy tapasztalással több.
Gergely fölkelt.
– Nem, – mondotta komoran. Az én üdvösségemet nem vetem ilyen könnyen a
hátam mögé. Egy nap nagy idő. Arra gondoltam, hogy én itt maradok, te
pedig fölmégy a kastélyba és ott leszel a vendégek között.
– És ha kérdeznek?
– Nem hivott-e meg Cecey? A fő az, hogy a leánynyal találkozzál, és
megtudd, hogy a szive szerint választotta-e Fürjest? De ez lehetetlen, –
szólt Gergely az izgalomtól kimerülten.
– Hát jó, – felelte Mekcsey, én fölmegyek a kastélyba, és beszállok a
Matyival együtt, ha ugyan elfogadnak.
– Megmondod, hogy Cecey hítt. Az öregnek elvégre az életét mentetted
meg.
– Az bizonyos. Magam is azt gondolom, hogy akármilyen orcával fogad is,
a vége az lesz, hogy beszállok a kastélyba, és szólok a leánynyal. Ha
lehet még ma, ha nem lehet akkor holnap. De nem jöhetnél-e velem, mintha
inasom vólnál?
– Nem. Ha a leány azt mondja, hogy erőltették, akkor jobb, ha nem
tudják, hogy itt vagyok.
– Akkor én Fürjest felpofozom!
– Addig ne tégy semmit, mig a leánynyal nem beszéltél. Akkor jer vissza
azonnal, és majd meglátjuk mitévők legyünk.
Az oláh asszony puha ágyat vetett Gergelynek, és orvossággal, vizes
kendővel kinálta. Hanem biz a beteg se le nem feküdt, se virágfőzetet
nem ivott, se kendőt nem tett a fejére, csak föl és alá toppogott a
szobában, és nagyokat ütött az öklével a levegőbe.
*
Mekcsey reggel visszatért. Gergelyt az asztalnál ta lálta. A mécses
égett előtte, s ő maga a karjaira borulva szendergett.
– Mért nem feküdtél le? – kérdezte Mekcsey.
– Azt hittem nem fogok aludni.
– Hát a leánynyal beszéltem. Jól sejtetted, hogy nem szerelemből megy
Fürjeshez.
Gergely megrázkódott, mintha vizzel öntötték volna végig.
– Mondtad, hogy itt vagyok?
– Mondtam. Hozzád akart rohanni, de én tartottam vissza.
– Minek tartottad vissza? – pattant fel Gergely.
– Nono. Bizony még nekem ugrasz szép köszönetképpen.
Gergely kérlelőn ölelte meg:
– Ne haragudj. Nekem parázs van a lábam alatt.
– Hát azért nem eresztettem hozzád, mert utána zúdult volna az egész
udvar. Őneki szégyene kelt volna, nekünk meg bajunk.
– Hát mit mondtál neki?
– Azt hogy én megcsúfolom Fürjest, ő meg adja vissza a gyürüt.
– Mit felelt? – kérdezte égő szemmel Gergely.
– Azt, hogy őt a királyné kivánsága tette menyasszonynyá, és hogy nem
tud szabadulni, mert a szülői is erőltetik. Szóval ez a vén királyné itt
az ő nagy téli unalmában házasitásokkal mulatozik. Fürjes persze kap a
lányon. A lány meg, hogy kedvében járjon a királynénak, tányérra teszi a
szívét, és szép szüzi alázatossággal odanyujtja neki.
– Hát a lány nem szereti, ez bizonyos.
– Bizonyos.
– És velem akar beszélni.
– Azt mondtam neki, hogy ma este elviszlek.
Gergely sebesen járt föl-alá a szobában, aztán megint csüggedten ült le
a rossz szalmaszékre.
– Mi haszna ha ki is vetjük a nyeregből Fürjest, akkor sem adnák nekem,
ha elvehetném.
És keserün folytatta:
– Ki vagyok én? Senki. Mim van nekem? Semmim. Sem apám, sem anyám, sem
egy kis házikóm. Törökék igaz, hogy úgy neveltek, mintha saját fiok
volnék, de annyira sohase voltam fiok, hogy kérésre mertem volna nyitni
a számat.
Mekcsey összefont karokkal állt az ablaknál, és nyugodtan felelte:
– Nem tudom mit beszélsz, de látom, hogy meg vagy zavarodva. Elvégre, ha
a leányt el akarod venni, nem kell ahoz sem apa, sem anya, csak egy kis
hajlék. Ha éppen akarod, van nekem egy kis viskóm Zemplénben. Üresen
áll. Lakhatod akár tiz esztendeig.
– A házba kemence is kell, a kemencébe kenyér.
– Nem vagy-e tudós? Többet tudsz, mint akármelyik pap. Manapság keresve
keresik a jó iródeákot.
– Igazad van! – kiáltotta Gergely életre gyulladva.
– A fő most az, – szólt Mekcsey, – hogy Éva ne menjen férjhez. Te a
táborba jösz velem, és nem telik bele egy év, lesz annyi fizetésed, hogy
eltarthatod őt.
Gergely kapkodta magára a köpönyegét, kardját, süvegét.
– Megyek, – mondotta, az apjához, anyjához, és megmondom nekik, hogy
várjanak.
Mekcsey lenyomta őt a szalmaszékre.
– Mégy ám a tüzes pokolba, dehogy mégy. Szépen bezárnának valami
dutyiba, mig az esküvő el nem mulik. Még az orrod hegyét se lássák, azt
mondom!
A ház előtt lovasok robogtak el. Jöttek már a vendégek Kolozsvárról.