Gergely ismét magára maradt. Visszaült a gyepre. A raboknak egy üstben
levest hoztak, és hozzá otromba fakanalakat. A török, aki hozta, ott
állt, mig ettek, s hogy egy rab susogva hozzászólt egy másikhoz, azt a
török felrugta.
A levesbe Gergely is belekóstolt. Lisztes leves volt, sótalan,
zsirtalan. Reggel és este ez a tábori rabok eledele. Hallott erről
Gergely eleget beszélni.
Letette a kanalat, és elhuzódott az evőktől. Lefeküdt a fübe. A rabok is
lassankint abbahagyták az evést és elfeküdtek, el is aludtak.
Csak Gergely nem aludt. A szeme olykor könynyel telt meg s a könny
lecsordult az orcáján.
A hold egy kópjányira volt már az ég alján és megvilágitotta a sátorok
aranyos és lófarkas gombjait, a dsidák hegyét, az ágyukat.
A hosszúnyaku őr valahányszor elsétált mellette, mindig egy pillantást
vetett reá.
Gergelyt bántották ezek a pillantások. Szinte megkönnyebbülten érezte
magát, mikor az óriás török nagy vállas alakját látta újból közeledni.
Egy cső kukoricát rágott azon nyersen, amint találta. Őt úgy látszik nem
tekintették sem őrnek, sem rendes katonának: hagyták lődörögni, ahol
neki tetszett.
– Mind letördelték a táborverők előlünk, – szólt panaszosan a
hosszúnyakunak. – Alig, hogy ezt az egy csövet találtam.
– Vagy a hitetlenek takaritották el, – felelte az mogorván. – Mert olyan
ez a nép, hogy ha neszét veszi a töröknek, mindent betakarit éretlenül
is.
Azzal tovább sétált a rabok körül.
Az óriás leette a szemet a kukoricáról, aztán a csutkájába harapott.
– Te nem kapsz enni? – kérdezte Gergely.
– Kapok, felelte a török, de előbb a janicsároknak adnak. Én most vagyok
hadban először.
– Azelőtt mi voltál?
– Csordás, – felelte a török. – Elefántcsordás. Teheránban.
– Mi a neved?
– Hasszán.
Egy másik janicsár ült mellettök a fűben. A markában főtt gerincdarabot
tartott. Bicskával faragta róla a húst. Ez ekkor megszólalt:
– Mi csak úgy hivjuk, hogy _Hajván_, mert marha.
– Miért volna marha? – kérdezte a diák.
– Azért, – felelte a janicsár, a csontot a háta mögé dobva, – mert
mindig azt álmodja, hogy ő a janicsár-basa.