Semmi sem teszi bátrabbá az embert, mint a siker, de különösen a
váratlan és nem remélt siker. Midőn „Közép-ázsiai utazásom“-at
legelőször angol nyelven közzé tevém, korántsem hittem volna, hogy az
két év lefolyta alatt magyar, német, franczia, orosz és svéd nyelvekre
leforditva a mívelt Európában és Amerikában oly nagy elterjedésnek fog
örvendezni – nem sejtettem volna, hogy utazási kalandom oly
közkedveltségü és közérdekü tárgygyá váljék, miszerént még iparlovagok
is az arról szóló felolvasásokat jövedelmező üzletnek tekintsék[1].
Nem akarom tehát eltitkolni, hogy ezen váratlan eredmény meglepett és
őszintén mondva jól esett lelkemnek, de másrészről meg kell vallanom,
hogy azt nem gyenge erőm sem pedig tapasztalatlan tollamnak, hanem
inkább azon ismerethiánynak tulajdonitottam, melyről Turkesztán föld- és
népleirási tekintetben hires volt; és ha hozzá teszem, hogy az európai
és amerikai sajtóban megjelent birálatok csaknem nagyobb része avval
vádolt, hogy a részleteket mellőzve, képek helyett csak egyes vonásokat
adtam, szóval, hogy kaland- és tapasztalat-dús utamról sokkal többet
mondhattam volna, mint a mennyit mondék, könnyen fogom igazolhatni e
jelen lapok közzétételét, melyek első könyvemhez kiegészitésül
szolgálnak.
Kétséget nem szenved, hogy sokkal jobb lett volna ezen utólagos
jegyzeteket az első munka keretébe foglalni, de hogy ez nem történt,
annak nem annyira a szememre vetett szófukarság mint inkább azon
elhatározatlanság volt az oka, melyből hosszu vándorlásom után Európába,
illetőleg Londonba érkeztemkor nem tudtam oly hamar kivetkőzni. Az első
három hónapban, melyet ott tölték és mialatt közép-ázsiai uti-emlékeimet
leirám, mindig oly állapotban voltam, mintha másnap reggel holmimat ujra
összepakolni és a karavánnal utamat folytatni lettem volna kénytelen. A
milyen nehéz a csendes élet után a kóbor élethez szokni, épen ugy áll ez
megforditott helyzetben is. Ha tehát az elhatározatlanság szülte sietség
egy részről káros befolyással volt, más részről az utleirási irodalomban
való ismeretlenségem sem kevéssé ártott. Most azt mint érdeknélkülit,
majd ezt mint illetlent kihagyván, midőn a kész könyvet magam először
elolvasám, kénytelen voltam saját magam is különösen a tüzetesebb
ethnographiai kérdéseket illetőleg nem egy hiányt elismerni.
Egyébiránt szóval gazdálkodni soha sem bűn. Közép-Ázsia, melyet a
politikai események nemsokára a fontos napi kérdések rovatába vonnak,
még mindig elég érdekes az olvasó előtt, ha ujat hall felőle. E lapok
pedig sok oly pontot tartalmaznak, melyek az eddigi irodalomban
érintetlenek voltak s a mi a késedelmezést illeti, arra az olasz
példabeszéddel felelek: „Meglio tardi, che mai.“
Pest, február havában 1868.
=Vámbéry Ármin=.