neki Borbála. A holdba. Azért van oda olyan soká, csak várd. Hát ezek a
vendégek kicsodák? Már megint vendégek, ugyan minek ezek a vendégek
mindig?
– Nem vendégek ezek mama, szólt Minerva felkaczagva. Csak executió.
Borbálát majd megütötte a guta azon nyomban.
– S nem ugrottál még a Dunába?
– Dehogy ugrottam, hisz ez is divat.
– Hát mit fogsz cselekedni most?
– Azt biz én, hogy ha ez a gróf elszökött az én pénzemmel, keresek
magamnak másikat, a kinek pénzével majd én szököm meg.
– Ez is divat?
– Ez is.
– No már olyan messze nem utazom veled.
* * *
Évek mulva a czérnásbolt ajtajában egy jó husban levő férfiut látunk
ülni, kinek térdén és nyakában egy pár piros pozsgás ivadék pajkoskodik.
E férfiu, mint a nagy aranyos betűkből a czímeren megérthetjük, senki
más, mint Boldizsár, – többé nem diák, hanem gazda.
Arczának boldog kinézése mutatja, hogy Isten áldása bőven volt mind
rajta, mind boltján, melynek minden fiókja, skatulyája tömve van a
legszebb csehországi csipkékkel, legfinomabb keztyűkkel.
A városban általános meggyőződés az, hogy Boldizsár nem árul rosszat és
soha sem csal meg senkit, ezért mindenki tőle vásárol.
Néha ki-kitéved egy elhízott asszonyi alak a fiukkal perlekedni, hogy
menjenek be a szobába. Ez Borbála asszony, persze, hogy szavainak nincs
foganatja. Később aztán előtünik egy szelidebb lény, egy boldog
tekintetű mosolygó arczu nő, kis kék szalagos főkötőben hullámos
hajfürtein, ez Olivia. A gyermekek örömrepesve futnak ölébe, atyjuk
ölelését váltva fel az övével.
Mindenki azt mondja, hogy nincs náluknál boldogabb család a világon.
Még egy tagjáról beszélek a családnak, egy szegény elnyomorodott nőről,
kiről senki sem tudja, honnan került oda, ki egy külön szobában van
egész nap elzárkózva és senkivel sem óhajt találkozni. Kik egy perczre
megpillanták, betegség rongálta arczán kora szépség s késő szégyen
nyomait vélik föltalálni.
Senki sem gyanítja, hogy a világkerülő lény, kinek éltét a rokonszeretet
tengeti, s ki búvik az emberek szemei elől, – a boldog, az irigylett, –
a szerencsétlen Minerva.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Székelyeknél férfiörökös nem létében fiúsított idősebb
leányt hívtak így.]
[Footnote 2: Mikor ez elbeszélés iródott, még akkor a tárogató síp nem
volt felfedezve. Most már jól ismerjük. J. M.]
[Footnote 3: E tánczot így irja le, több elmult ősszokásokkal együtt, a
jó Apor Gergely egy még kiadatlan kéziratában, Methamorphosis
Transilvaniæ. Jegyzetekkel kisérte Cserey Mihály.]
[Footnote 4: Még most sem hallottam az egész székelyföldön egyéb nemét a
szitkozódásnak ennél, azzal a kis különbséggel, hogy most már
fölöslegesnek tartatik a mentő «ne» igécske közbeszúrása.]
[Footnote 5: A székely külön országnak veszi a maga hazáját, s Erdély
többi részét vármegyéknek hívja.]
[Footnote 6: Hölgyek az ifjabbakat nem «hugom», hanem «öcsém» czímmel
szokták nevezni.]
[Footnote 7: E talánymondat valóban még a tatárfutásból maradt s
hihetőleg azt jelenti, hogy a menekvők barlangokban és fákra felmászva
éltek.]
TARTALOM.
Petki Farkas leányai 1
Háromszéki leányok 43
A két szász 84
A nagyenyedi két fűzfa 89
Koronát szerelemért 111
A Hargita 143
A kalmár és családja 176
FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
1 |fogják, a a kik |fogják, a kik
8 |kardja volt. |kardja volt.»
12 |szólt az espereres |szólt az esperes
78 |seprűztetni… |seprűztetni…»
84 |szász fejedelem ek |szász fejedelemnek
91 |fejelés czizmát |fejelés csizmát
114 |magatokat váraito ba |magatokat váraitokba
115 |nem találtati |nem találtatik
167 |megkoszorúzák cserfalombhal |megkoszorúzák cserfalombbal
208 |Petki Farkas leányai 2 |Petki Farkas leányai 1
208 |A kalmár és családja 186 |A kalmár és családja 176]