Rozsdás és tört puskacső volt a várban elég. Ezeket tömette ujra.
Belekötöztette dróttal a kerékbe, ugy, hogy véggel kifelé álljanak. A
csövek közeit megtömette forgácscsal, kénnel, faggyuval, szurokkal. Két
oldalt beszögeztette deszkával. Végül széles deszkatalpat csináltatott a
keréknek köröskörül, hogy el ne dőljön.
Csodájára járt ennek a pokolgépnek az egész vár népe.
Maga Dobó is megnézte egynehányszor. A közepébe egy mozsarat adott.
– Ezt ugy igazitsd belé Gergely, hogy legislegutóljára süljön el.
– Ugy lesz kapitány ur.
– Kell-e még valami Gergely fiam?
– Hát ha lehet, az üres hordókat kérem.
– A pincéből?
– Onnan.
– Van elég csak hozasd.
Lent egyre növekedett a halom. Bent egyre csinálódott a hordó.
A hordókat is olyan formán töltötték meg mint a kerekeket. Követ is
tettek belé: alul, fölül, oldalt. Befenekelték erősen, csak a lyukon
hagyták ki a gyujtózsinórt.
Dobónak volt szakállas ágyuja sok. A szakállas ágyu tulajdonképpen falba
fektetett nagy puska volt, s nagyobb golyó nem fért bele a diónál.
Szakállasnak a külső végén levő lefelé álló vasdarabról nevezték. Azért
kellett ez a vasszakál, hogy az ágyu mikor elsütéskor visszarugódik,
legyen ami megtartsa.
Hát a nagy hordókba a régi rozsdás szakállasokból is adott Dobó.
Valami ötven ilyen hordót készitettek el a törökök fogadására. Jól
megabroncsolták, körül drótozták, szögezték. Ha nem ihatunk belőle,
legyen ágyú a hordó!
A török pedig éjjeleken át buzgón csinálta a szép meneteles utat a
bástyára.