Az özvegy gyönyörűségtől csillogó szemmel nézi leányait, amikor vacsora
után bontogatni kezdik hajukat s az egyiknek vállán mint arany fátyol, a
másikén mint barna felhő terülnek széjjel az egyformán dús selymesfényű
fonatok. A szőke Böske őreája ütött s szinte fiatalkori mása. Terka
inkább megboldogult apjához hasonlít. De szép mindakettő, rózsás arcú,
csillogó szemű. A nagyobbik vonásai mégis mintha finomabbak lennének.
Ezt kár lenne a fazekashoz adni feleségül. Ám Terkát szivesen áldozná
föl. Ha fiatalabb is, van olyan erős mint Böske s olyan egyszerű,
viselkedése is olyan természetes és barátságos, mint egy bugris leányé.
Amikor aztán egy este azt látták a bástyáról, hogy a Kuny-ház fölött
ugyancsak füstölög a kémény s Náci bácsi, aki aznap hozzájuk szegődött,
arra biztatta őket, hogy nézzék meg együtt a gyárat, a leányok nem kis
csodálkozására, az özvegynek sem volt kifogása ez ellen. Sőt mikor egy
szép nyárelői délután az öreg úr értük jött, ő is velük ment. A
városházáról hozzájuk csatlakozott néhány úr, Balásy nótárius és a
fiatal Laszlovszky szintén velük ment. A nyáriasan öltözött társaság a
várbeli kiskapunál találkozott. A Gréven-ezred néhány tisztje ott
unatkozott a várfal mellett s ugyancsak sóvár szemmel nézte, mint
igyekszik le a lépcsőn a két fiatal leány nyomában a sok városbeli úr.
Nagyokat bókolva köszöntek az öreg asszonynak is. De hogy nem szólította
föl őket erre, egyikük sem mert a lányok nyomába eredni.
A generálisréten a frissen kaszált fűben toronyirányt mentek át. Az
országúton a fiatal Laszlovszky a leányok elé terítette könnyű tavaszi
köpenyegét, hogy a por be ne lepje ezüstcsatos szattyáncipellőjüket. Az
özvegy ugyancsak megfenyegette. A következő pillanatban azonban már az
út túlsó oldalán álló gyárépület oszlopos kapujára meredt tekintetével.
A kapuban háromszögletes kalappal hóna alatt, csatos cipőben,
harisnyásan, végig zsinóros bársony dolmányban ugyancsak előkelőnek
látszó úr várt reájuk s nézte csöndesen mosolyogva a fiatal legény
szeleburdi ágálását.
--Kuny barátom!--mondja az özvegynek Náci bácsi.
--Ugyancsak kicsipte magát!--súgta Böskének a polgármester fia.--Balásy
alighanem megüzente neki, milyen előkelő látogatói lesznek.
A fiatal leány kipirult arccal fogadta a gyáros néma, de hódolattal
teljes főhajtását s lépett be elsőnek a tágas udvarba. Ezt háromfelől
épületek zárták körül. A hegyek felé a pataktól kettészelve virágos kert
nyílt. Egy ittfeledett öreg hársfa alatt terített asztalok álltak.
--Csak nem tart vendéglőt is!--csudálkozik Terka s egyenesen a kert felé
tér. Náci bácsi azonban mellette terem s erre ő is befordul a többiek
után. Az egymásba nyíló szobák, termek, szinek sorában érdekes világ
tárul föl előttük. A vendégek kiváncsian hallgatják a gyáros magyarázó
szavát, nézik mint puposodik a korongozók keze alatt boszorkányos
gyorsasággal, mindenfajta bögre, váza, kupa. Mint viszik az inasok a
szárítószínbe, mint öntik le ebben a megszikkadt holmit mázzal, viszik
ismét tovább. A kemencés szín előtt volt a festőlegények szobája. Kuny
Domonkos itt bemutatja a fiatal Germaint, szegről-végről rokonát. Aztán
a kemencékhez mennek. Itt szinte pokoli a hőség. A színben épen akkor
bontogatják az egyik kemence elfalazott nyílását. Szebbnél-szebb kész
cserép kerül ki onnan. Kuny Domonkos egyik legénye kezéből cseréptálon
hatalmas boroskupát vesz át s az öreg Mészáros felé nyújtja.
A társaság kiváncsian nézi a hófehér mázra festett tarka figurákat.
--A Kartigám alakjai!--rebegi az író--Szemében köny csillan föl. Aztán a
kupa alján végighuzódó fölírást betűzi.
--Az Kártigám auctorának, a nagy ivónak!
--Adta teremtette!--pattog az öreg tovább. Kuny elkapja a már szinte
egészen kihült kupát s megnézi.
--Itt nem fogott jól a máz!--csitítgatja öreg barátját.--Azért sült ki
író helyett ivó.
[Illustration]
[Illustration: ARRAS FŐTERE A HÁBORÚ ELŐTT ÉS A BOMBÁZÁS UTÁN Francia
felvétel]
--Igy is helyes!--dörmög a háta mögött Balásy. A társaság nevet. Náci
uram még mindig haragszik. Csak amire a kertbe térnek, enyhül meg kedve.
--Nagy gazember ez a Domonkos!--dörmögi Böske háta mögött. A leány
viszszafordul. Szeme pajkosan csillog. Amire a kertbe érnek, tekintete
ismét merő meleg fény, miközben lopva a gyáros beszédére figyel,
mozdulatait lesi. Kuny egyfelől édesanyját, másfelől őt ültette az
asztalfőre s melléje csupa öreg úr került. Terkát anyjával szemben
Laszlovszky és a nótárius fogja közre. Az özvegy ugyancsak bosszúsan
mered reájuk.
--Kigyelmed nem ül le?--kérdi Kunytól. A fiatal férfi mosolyogva
szabadkozik, hogy ő a gazda itt s mert asszony nincs a házban, neki kell
sorra járnia vendégeit, vigyázni az inasokra, hogy a kiszolgálásnak
semmi híja ne legyen.
--Hiszen nem vendéglő ez!--csodálkozik Terka.
--Dehogy nem!--tréfál mellette Balásy.--Hát nem tudja? Vendéglő a törött
bögréhez.
--Talán inkább a vigma-gyárhoz.
--Hát ez megint miféle gyár?--csodálkozik az özvegy. Náci bácsi közbe
szól:
--Nem gyár, de víg magyar.
Ilyen együgyűségeken mulattak száz és jó egynéhány év előtt Budán. Hát
még Pesten!
--Kuny azonban világlátott, komoly ember--gondolja Böske s amikor
anyjával áll szóba, a szomszéd asztal felé figyel.
A gyári inasok sorra járják a vendégeket hideg sülttel, nádmézes
süteménnyel, gyümölccsel, töltögetnek bort mázas kancsókból a vékony
falú, karcsú, fehér cseréppoharakba. Hogy lefülelte a gyárost, az özvegy
családjának történetével mulattatja. Mátyás király koráig ösmeri őseinek
krónikáját.
--A mi családunk is régi--feleli nyugodtan Kuny.--Van egy háromszáz éves
kalendáriumom. Ebben ősapáim sorra jegyezték föl viselt dolgaikat.
--Csak nem vitézi renden éltek?--vág szavába fölélénkülve az özvegy s
már-már Böskét szánná neki.
--Mind fazekasok voltak. A nagyapám Lotharingiából költözött Bádenbe.
Apám ott Durlachban a cserépgyár direktora volt. De még kiskoromban
Holicsra szakadt. Én is ott tanultam ki a mesterséget.
--Mégis csak jó lesz neki Terka is!--gondolja az asszesszorné, miközben
a gyáros ismét a másik asztalhoz megy át. Ott a városházabeli urak arca
már ugyancsak kipirult, mind türelmetlenebbül pislogtak át rá. Kuny
tudta, hogy énekelni szeretnének s tőle várnak biztatást. Intésére a
nótárius is a másik asztalhoz kerül. A jókedvű társaság összesúg. A
következő pillanatban a gyáros magasra emeli kezét s fölhangzik a nóta,
a régi jó budai dal karban, mint ahogy a várbeli diátrunban énekelnek. A
pompásan egybevágó dallam lágyan árad széjjel a virágillatos esti
levegőben. A nótárius csengő tenorja diadalmasan ujjong föl. Zengését
nyomon kiséri az idősebb urak hol dörgő, hol elfojtott basszus hangja és
lágy baritonja. Perczelék éltek-haltak a muzsikáért. A spinét és az ének
volt csöndes otthonukban jóformán minden szórakozásuk. S most a váratlan
hangverseny ugyancsak kellemesen lepte meg őket. A második strófát már
az özvegy is velük dúdolja s Terka szintén megereszti üdén csengő
hangját s ez, mint a pacsirtaszó, trillázva fonódik a mind tüzesebben
zengő férfihangok közé.
--Kigyelmed miért nem énekel?--szólal meg Böske s arca merő
elragadtatás, amikor látja, hogy Kuny szemében merő hódolattal egyre
csak őt nézi és bármint integetnek feléje barátai fejükkel, biztatják,
hogy velük fujja, néma marad.
--Szép kegyed hangját szeretném előbb hallani!--felel a gyáros. A leány
elpirul. De bár Terkáénál is szebb a hangja, még sincs kedve énekelni.
Most véletlenül Kuny kezére esik tekintete, fura alakú gyűrűjére. A
karika arany pajzsán domború hármas szám csillog.
--Hát ez milyen gyűrű?--kérdi.--Csak nem tagja kegyelmed is valami
titkos társaságnak?
--A világért sem!--feleli a férfi.--Régi családi gyűrű ez. Még
nagyapámé volt Bádenben s ott a hármat, úgy ejtik: treu, ami egyben hűt
jelent. Édesanyámról nővéremre szállt a gyűrű. Ő nekem adta. Én meg
ismét annak szántam, aki feleségem lesz.
Körülöttük mind vígabban zengett, zúgott az ének. Böske arca csodásan
édes mosollyal tovább is csak a gyűrűre néz. A gyáros szivén hirtelen
forróság árad el.
--Elfogadná?--kérdi bátran, elszánt hangon. A leány riadtan néz föl rá,
reszkető ajakkal hallgatja mentegetőzését, mintha sírás fojtogatná.
(Folytatjuk.)
[Illustration:]
A Katholikus Sajtóvállalat az eddigi nem várt eredményen felbuzdulva,
meghosszabbította a részvényjegyzési határidőt. Végre!--sóhajtottak fel
sokan--csakhogy felébredt a katholikus tábor! Felébredt és tisztán látja
a veszélyt, mely fenyegeti tétlensége miatt. De, vajjon felébredt-e az
egész tábor? A vezetők nézzenek körül és rázzák föl álmaikból az
alvókat. Ébredjen, aki még alszik! Dolgozzon, aki már ébren van! Itt az
óra! Cselekedjünk! Ha minden tehetős katholikus család csak egy
részvényt is jegyez, eleget tett kötelességének. És ne elégedjünk meg
azzal, hogy mi jegyeztünk: másokat is buzdítsunk jegyzésre. Ez lesz a mi
sajtóhadikölcsönünk a vérnélküli csatához. Hozzunk meg tehát minden
áldozatot, amely erőnkből telik, hogy diadalra juttassuk lobogónkat.