XI. FEJEZET.

Elindultam kocsin a városba s mikor feleútján vagyok, látok egy másik

kocsit. Biztos, hogy Tom Szójjer, meg is álltam s vártam, amíg oda ért.

Azt mondom: Megállj! és megállt mellettem és szája tátva maradt, mint

egy láda s csak úgy állt ott. Az két-háromszor nagyot nyelt, mintha az

embernek nagyon kiszáradt a torka, aztán azt mondja:

– Világéletemben én nem bántottalak. Ezt magad is tudod. Hát mért jössz

te vissza engemet megkísérteni.

Én azt mondom erre:

– Nem hogy visszajönnék, de még el se mentem.

Mikor a hangomat hallotta, egy kissé megbátorodott, de még nem jött

egészen rendbe. Azt mondja:

– Ne izélj velem, én se izélnék veled. Becsületszavadra, nem vagy

kísértet?

– Becsületszavamra, nem vagyok, – mondom én.

– Jó, izé, ezzel el van intézve a dolog, természetesen; de mintha

valahogy nem tudnám megérteni. Nézd csak, hát soha egyáltalán nem

gyilkoltak meg?

– Nem, soha, egyáltalán nem gyilkoltak meg, azt csak én kötöttem rájok.

Gyere, tapogass meg, ha nem hiszed.

Meg is tette és ezzel be is érte és rém megörült, hogy újra lát, azt se

tudta, micsináljon. És mindjárt el kellett volna neki mondanom mindent,

mert hogy óriási kaland volt, tele titokzatossággal, amiért ő élt és

halt. De én azt mondtam, hagyjuk csak még egy kicsit, erre ráérünk, s

azt mondtam a kocsisának, hogy maradjon ott és mi kissé előrehajtottunk

s én elmondtam neki az állapotomat, melybe belecsöppentem s mondok, mit

gondol, mit kéne tennünk? Azt mondja, adjak neki egy pár percet és ne

zavarjam. Aztán spekulált és csakhamar azt mondja:

– Rendbe vagyunk, megvan. Vedd a ládámat a kocsidba, mintha a tiéd

volna; fordulj meg és ténferegj egy kicsit ide-oda, hogy olyanformán érj

haza, hogy kvadráljon az idővel, én pedig bemegyek a város felé s újra

indulok, úgy hogy utánad egy félórával érkezzem; te meg kezdetben úgy

tégy, mintha nem ismernél.

– Úgy lesz; de megállj egy kicsit. Van még valami, amiről senki nem tud

semmit, csak én egymagam. Van itt tudniillik egy szerecsenyember, akit

én el akarok szöktetni a rabszolgaságából, a neve pedig Dzsim, Vatszon

kisasszony öreg Dzsimje.

Huckleberry Finn kalandjai · 第 70 / 97 题