Úgy félek, hogy ezt a homályos, ódon
Vén bánatot egy éjjel elveszítem
És véle együtt életem s a szívem,
A szívem is, és megvigasztalódom.
S csodálkozom a fáradt, furcsa szókon,
Melyek belőle szállottak szelíden
A szám haragra többé nem feszítem,
Vérezve, átkozódva és vivodón.
De nézem a sírókat és a könnyük,
És gyászolom elvesztett bánatom,
Ezt a nehéz és mágikus kösöntyüt.