Sok nóta szól a nánási leányokról, kiknek hajlós a derekuk, mint a
fiatal fűz ága s tüzesen parázslik a szemük, mint a pásztortűz a
Hortobágyon. Ezek a lányok nevelik a huszárt Ferenc József apánknak s
ezek a lányok tanítják a legszebb magyar beszédre a fiaikat, amikor már
asszony lett belőlük. Ott dolgozik napestig az ura mellett, főz rá, mos
rá s aratáskor viszi ki az ebédet a tanyára. Erre a földre még a szél is
csak magyar beszédet hord s a hajdusági lányok tudják ugyan, hogy orosz,
szerb, meg oláh is van a világon, de hogy miféle náció, arról csak a
vásáros emberek hoznak néha hírt. Most, amikor a muszka meg a rác
fegyverrel esett neki a magyarnak, a hajdusági fiúk elmentek
valamennyien huszárnak s nincs aki évődjék velük a kútnál meg
kukoricafosztásnál. A lányok azonban nem akartak mögötte maradni a
hajdu-gyerekeknek, hanem instánciát irattak Hajdu vármegye alispánjához,
engedné meg nekik, hogy menjenek el ők is a háborúba, mint a szerb
asszonyok. Ők főznének a magyar huszárnak lebbencslevest, meg jóféle
igazi gulyást. Ettől volna csak igazán vitézkedő kedve a magyar
gyereknek. Szól pedig az írás a következőképpen:
„Nagyságos uram, az a kérésünk volna, hogy ez nem jól van, hogy a
lányokat nem sorozzák, mint más felé. Innen is mehetne 19-től 36-ig.
Kérjük szépen a nagyságos urat, hogy sorozza be a Ferenc József hős
apánk a leányokat, mert a haza védelmére elmenni kész leszünk mindnyájan
lányok és fiatal asszonyok, ha férjünk szenved és a testvérünk, akkor
mink is szenvedünk a hazánk védelméért. Mindent megteszünk 19-től 36-ig.
Hajdunánásról nagyon sokan lesszünk, akik elmennék, mert halljuk, hogy
másfelé mindenki megyen, csak innét nem viszik, pedig mink is megtudnánk
főzni, a katonák, a férfiak meg mennének a tűzbe, mint a szerbeknél van.
Tisztelettel küldik a nánási nők Hajdunánásról.“
Az instáncia megjárta az alispán hivatalát, azonban az asszonysorozásból
nem lett semmi. És a hajdunánási asszonyok, leányok most kénytelenek
otthon szomorkodni…