Páris bombáktól remeg: a német aviatikusok, kissé túlzott
figyelmeskedésből nap-nap után megjelennek Páris fölött és üdvözleteket
küldenek le a magasból. Ezek az üdvözletek pedig: bombák. Nem csoda
tehát, ha a párisiak folyton az ég felé néznek.
A bombás repülőgépek látogatásának idején a Pont des Arts-on nagy tömeg
verődött össze, amely az égnek egy világító pontjára meredt.
– Német repülőgép, – ordította mindenki. – Égő bombavetővel repül Issy
fölött!
Szerencsétlen véletlen folytán ebben a pillanatban egy tekintélyes
tudós, az Instituts (az akadémia) tagja haladt el éppen arra.
– Esztelenség! – szólt a tömeghez a tudós. – Nem repülőgép az, hanem a
Vénusz bolygó.
– Mit, bolygó? – ordított dühösen a tömeg. – Ez egy boche (egy disznó),
aki bombát akar ledobni! – és nekitámadtak a tudósnak és véresre verték.
Senki sem sejtette, hogy a szegény tudós a párisi csillagvizsgáló
igazgatója volt.
És a csillag, a szelíd Vénusz nyugodtan tündökölt tovább az égen, mintha
tudomásul sem venné, hogy milyen izgalmak központja lett.
Világháború kellett ahhoz, hogy Páris észrevegye az ég gyémántsugarú,
apró lámpását.
„ÉG A KUNYHÓ, ROPOG A NÁD…“
Egy budapesti mulatóhely színpadára három lány robban be. Bokorugró
szoknya… trikollorok… magyar pruszlik… piros csizma… A kezek a csipőn.
Mind a hárman csárdást ropnak és énekelnek: