A jókedv mindig némi kis túlzást is jelent katonáéknál.
Két huszártiszt jókedvében mindenképpen túl akart tenni a derék Háry
Jánoson. A legképtelenebb históriákkal traktálták egymást s állandóan
vetélkedtek, hogy ki tud nagyobbat mondani.
– Mikor Gorodoktól jövünk visszafelé, – beszéli az egyik, – egy
magaspartú pataknak a medrébe jutottam s már-már úgy látszott, hogy
nincs szabadulás. Annyival is inkább, mert fönt, a part szélén, magas
kerítés húzódott. Egy pillanatig tünődtem, majd hirtelen elhatározással
megsarkantyúztam a paripámat s nekiugrattam a kerítésnek. Már el is
értem, mikor egy srapnel elvitte a lovam hátulját.
– És te? – kérdi a bajtárs.
– Én a lovam elejével a levegőben maradtam.
A másik nyelt egyet, majd így szólt:
– Az semmi. Az én vállamról az egyik srapnel letépte a mentét, a másik
pedig visszahozta.
… Igy tréfálkoznak a huszárok a háborúban, két attak között.