1.
Adjon isten, adjon isten, kapitány ur, jó napot!
– Adjon isten, adjon isten, barna kis lány, mi bajod?
Kapitány ur, kapitány ur, csak az az én kérésem:
A babámat, a babámat az egyesből kikérem.
– Nem lehet azt, nem lehet azt az egyesből kikérni,
Ha betyár volt, ha betyár volt, meg kell annak szenvedni.
– Szenvedett már, szenvedett már két kis évig eleget,
Eressze el, kapitány ur, szabadságra, ha lehet!
2.
Adjon isten jó szerencsét
Annak az anyának,
A ki fiát fölnevelte
Lovas katonának!
Ördög adjon rossz szerencsét
Annak a banyának,
A ki fattyát fölnevelte
Gyalogos bakának!
3.
A gőzösnek mind a hat ablaka
Fekete fátyollal van bevonva.
Gyászolja a magyar legényeket.
Katonának viszik szegényeket.
Lányok, lányok, szovátai lányok,
Közületek csak egyet sajnálok,
Ha az az egy piros rózsa volna,
Éjjel, nappal kalapomba volna!
4.
Anyám, anyám, édes anyám,
Édes felnevelő dajkám!
Születésemnek örült kend,
Jaj, de nagy búra nevelt kend.
Patrontás az oldalamon,
Hozzá puska a vállamon,
Csákó nyomja a fejemet, –
Jaj, beh keserves egy élet!
Terméskőből van a szobám,
Szomoru az én éjszakám,
Csak egy gyertyavilág virit,
Az is csak engem szomorit!
5.
A mindenit ennek a rongy világnak!
Mért sorozott engem be katonának?
Huszár vagyok, szeretem a lányokat,
Megölelem, megcsókolom azokat.
Barna kis lány, eszem azt a szentedet,
Isten áldja meg a te szép lelkedet!
Köszönöm az eddig való hüséged,
Áldja meg az isten minden lépésed!
6.
Amott kerekedik
Egy fekete felhő,
Abban tollászkodik
Egy fekete holló.
Várj meg, holló, várj meg,
Hadd izenjek tőled
Apámnak, anyámnak
Jegybeli mátkámnak.
Könnyen megösmerhetd
Ennek háza táját:
Piros rózsák lepik
Aranyalma-fáját.
Gyémánt az ablakja,
Üveg az ajtaja,
Magának kék szeme,
Aranyszinü haja!
Ha kérdik, hol vagyok?
Mondd meg, hogy rab vagyok,
A török udvarban,
Talpig vasban vagyok.
7.
Apczi torony tetejébe,
Ül egy holló feketébe,
Kék a lába, zöld a szárnya,
Katonának vagyok irva.
Megizenem a rózsámnak:
Benn maradtam katonának,
Ugy vettek be, én nem kértem,
Ne fájjon a szived értem!
8.
A tüzérnek jó ágyu kell, jó fegyver,
Ugy megyen ő a csatába jó kedvvel.
Nem bánja, ha térgyig is megy a vérbe,
Nem számítja, van-e Isten az égbe?
9.
Az aradi városháza de sárga –
Holnap visznek, babám, vizitálásra.
Ráültetnek valamely zöld lóczára,
Levágják a göndör hajam simára.
Kiugrom a mérték alól begyesen,
Összeütöm a sarkantyúm kényesen.
Még a kapitány úr is azt kiáltja:
Nincsen a pécskai legénynek párja!
10.
Az éjszaka jaj de furcsát álmodtam:
Ferencz Jóskát tiszta fehérben láttam.
Fényes kardot kötött az oldalára:
Jertek fiuk, menjünk el a csatába!
11.
Az én lovam törökországi fakó,
Azt sem tudom, rajta van-e a patkó?
Azon kérem a kovácsot, nézze meg:
Lovam lábát egy szeggel szegezze meg.
Az én lovam a kapuba enyeleg,
Azt sem tudom, rajta van-e a nyereg?
Azon kérem a kocsist, hogy nézze meg:
Lovam hátán rajta van-e a nyereg?
Míg a kocsis a lovamat nyergeli,
Addig rózsám a piros bort mézeli.
Míg a kovács a lovamat vasalja,
Addig rózsám a zsebkendőm kivarrja.
12.
Az én lovam világos pej,
Komisz nyereg rajta,
Ha felülök a hátára,
Beugratok korcsmáros udvarába.
Parancsolok korcsmárosné
Lujza nevü lányának;
Kilencz itcze jó bort hozzon
Ennek a szép szabadságos huszárnak.
Az én lovam tiszta fehér,
De komisz nyereg rajta.
Ha felülök a hátára,
De beugratok babám udvarába;
Parancsolom a babámnak,
Ej, haj! szeretőmnek, magának!
Gyujtson gyertyát, vessen ágyat,
Ennek a szép szabadságos huszárnak.
13.
Az én rózsám sarkantyus csizmája
Nem csörög már többet a csárdába;
Majd csörög a debreczeni várba,
Debreczeni huszár-kaszárnyába.
Az én rózsám karjai, karjai,
Nem akarnak hajlani, hajlani;
Meg kell annak hajlani, hajlani,
Ha meg akar ölelni, csókolni.
Az én rózsám rózsaszin ruhája, –
Rászállott a harmat az aljára.
Gyere babám, verd le a harmatot,
Üzd el a szivemből a bánatot.
14.
(Székely népdal.)
Az Olt vize folydogál csendesen,
Az én rózsám zokog keservesen,
Zokoghatsz már, mert elszalasztottál
Egy oly hivet, kit rég ohajtottál.
Engem hínak Búslaki Mátyásnak,
Visznek engem holnap katonának,
Fényes kardot kötnek oldalamra,
Tarka övet karcsú derekamra.
Ha meghalok, ki sirat meg engem?
Vajjon kinek marad pergát-ingem?
Ha meglőnek, jó lesz a sebemre,
Ha meghalok, eltemetnek benne!
Ha meghalok, szépen temessetek,
A rózsámnak levelet küldjetek;
Ha nem hallja gyönge szavaimat,
Ölelje bár gyászos koporsómat!
Tán magamnak sírt ások előre,
S lefekszem a sírom fenekére,
Szemeimet vetem az egekre,
S a rózsámat bízom az egekre!
15.
Azt mondja a kapitány a fűrernek:
Ezt a bakát szalutálni tanítsd meg!
– Megtanítnám, százados ur,
De nem megy a fejébe,
Sírva mondja, hogy, aszongya:
Szeretője van mindig az eszébe.
16.
Bakagyerök ha megunja életét,
Megtölti a hátultöltő fegyverét,
Nekiszögzi az ő elszánt szüvének,
Ugy lesz vége katonaéletének.
Édes anyám, mire nevelt engemet!
A leányok nem tudják a nevemet.
Az én nevem rozmaringszál, liliom,
Ha meghalok, az nyillik a siromon.
17.
Becskereknél széles árok,
Ott vannak a szerviánok,
Viselik a veres sapkát,
Mellette kardot, puskát –
Magyar huszár!
Hallod-e te vad rácz fattyú!
Van-e a juhod közt tokjuh!
A kiben van hat font fagygyú,
Hat ponyvára való gyapjú? –
Juhász fattyú!
Hallod-e te magyar fattyú!
Van-e patrontásban bankó? –
Vagyon, vagyon hatszáz golyó,
Hatszáz szerviánba való,
Vad rácz fattyú!
18.
Besorozott a német katonának,
Lovat adott még, hogy gyalog ne járjak.
Rózsafából csináltatom a nyerget,
Kedves babám, rávágatom a neved.
De meguntam Ferencz Józsit szolgálni!
Abba, a hunczfut kaszárnyába sétálni.
A prófontját a mellembe’ hordani,
Rugós lovát mindég tisztán tartani!
19.
Boszniába megfútták a trombitát,
A ki huszár, nyergelje meg a lovát.
Én is megnyergelem szürke lovamat,
Karikára verem a sarkantyumat.
Ha meghalok, tudom, hogy eltemetnek,
Boszniai temetőbe letesznek.
Diófaszin legyen az én koporsóm,
Barna leány legyen az én siratóm.
20.
Dalmáczia hegyes-völgyes határa,
De sok kis lány átkot mondott reája!
Fogadom, hogy meg is fogja az átok,
Barna kis lány, megöl érted a bánat.
Édes anyám postán küldött levelet:
Gyere haza, édes fiam, ha lehet!
Haza mennék, édes anyám, nem lehet,
Holnap reggel kezdődik az ütközet.
Dalmáczia köröskörül füstölög,
Ferencz-József nagy ágyuja de dörög!
Ferencz-József fujja réztrombitáját,
Harczra hijja sok szép magyar bakáját!
Sok ágyuja van a dalmát seregnek,
Csak ugy ropog, még a fák is recsegnek,
Tüzes golyó hasítja a levegőt,
A sok holttest beboritja a mezőt.
Ird meg pajtás azt az édes anyámnak,
Hogy a fia beszámolt a világnak,
Ellőtték az egyik karját szegénynek,
Barna kis lányt nem ölel meg már többet!
21.
Debreczeni zöld leveles csárda,
Benne mulat három öreg baka.
Egyiknek sincs pangnét az oldalán,
Szabadságra mennek ezek talán.
Arra jár a csendőrök káplárja,
Megkérdezi: ki van a csárdába?
Feleli a korcsmárosné lánya!
Honvédbakák mennek szabadságra.
Korcsmárosné, száz itcze bort, hallja!
Kék atillám itt hagyom zálogba.
Hogyha ki nem váltom holnap délre:
Akasztasson a czégér helyére.
22.
De szeretnék a császárral beszélni,
De még inkább szobájába belépni.
Megmondanám a császárnak magának:
Lányokat is sorozzon be huszárnak.
De a király azt irta a levélbe:
Nem illik a csákó a lány fejébe,
Mert a lánynak, mert a lánynak szoknya kell,
Az aljára harminczhárom fodor kell.
23.
De szeretnék a Kossuthtal beszélni,
De még jobban szobájában sétálni,
Megmondanám én a Kossuth Lajosnak,
Hány forint az adója a magyarnak.
De szeretnék a császárral beszélni,
De még jobban szobájában sétálni,
Megmondanám én a Ferencz Józsefnek,
Ne hordja el a magyar legényeket.
24.
Édes anyám, édes anyám,
Készitsd el a fehér ruhám!
Most indulok olyan útra,
Kiről többet ne várj vissza.
Amottan jön egy katona,
Még azt mondják, atyámfia;
Hogy ne volna atyámfia,
Mikor édes hazám fia!
25.
Édes anyám, ha feljön,
Édes anyám, ha feljön Budára,
Nézzen fel a kaszárnya,
Nézzen fel a kaszárnya ablakára.
Ott lát engem komisz baka ruhába,
Göndör hajam rövidre,
Göndör hajam rövidre van levágva.
Édes anyám, ha feljön,
Édes anyám, ha feljön Budára,
Nézzen fel az áristom,
Nézzen fel az áristom ablakára.
Ott lát engem a priccsen megvasalva!
Nem csodálnám, ha szive,
Nem csodálnám ha szive meghasadna.
26.
Édes anyám, hol van az az édes téj,
Amelyiken katonának neveltél?
Adtad volna azt a kicsi macskának,
S ne neveltél volna fel katonának.
27.
Édes anyám, ki a baka, ha én nem?
Ki füzi be a bakancsot, ha én nem?
Befüzöm a bakancsomat nyolcz ágra,
Összeütöm magyar huszár módjára.
28.
Édesanyám mi zörög a zsebébe?
Ha dió van, adjon nekem belőle;
Ugysem eszem sokáig a dióját,
Puczolom a Ferencz Jóska pej lovát.
Édesanyám mi vagyon a zsebébe?
Ha kenyér van, adjon nekem belőle;
Ugysem eszem sokáig a kenyerét,
Puczolom a Ferencz Jóska fegyverét.
29.
Édes anyám most küldött egy levelet:
Gyere haza, édes fiam, ha lehet.
El is mennék, édes anyám, nem lehet,
Holnap reggel masérozunk, ugy lehet.
Ha kiállok a kaszárnya elébe,
Feltekintek a csillagos nagy égre.
Jaj, istenem, merre van az én hazám?
Merre felé van az én édes anyám?…
30.
Édes anyám nem lett volna,
Katona sem lettem volna,
De még akkor beiratott,
Mikor bölcsőben ringatott.
Édes anyám, édes anyám,
Édes felnevelő dajkám!
Jobb lett volna kis koromba
Zártál volna koporsóba!
31.
El akarnám a bakancsom cserélni,
De már látom el kell aztat viselni;
Jaj de rövid az én bakancsom szára,
Esik a hó, fázik a lábam szára.
Hej a bunda, az a bunda, a bunda –
Mikor ketten melegedtünk alatta;
Hej istenem! minek is jut eszembe, –
Tán azóta menyecske lett belőle!
32.
Elindulék a hazámból Gyöngyös város felé,
Fél utamból visszanézék hazám felé.
Látom a nagy hegyeket,
Hogy siratnak engemet:
Arczczal vagyok leborulva,
Hazám felé fordulva!
Könnyes szemmel feltekinték a nagy magas egekre,
Ott láték egy barna hollót, hazám felé repűlve;
Állj meg, holló, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet,
Mondd meg az én édesemnek:
Ne sirasson engemet!
33.
Elindult a gálya,
Lobog vitorlája,
Viszik a sok magyar huszárt
Talián-országba.
Zúgnak a hullámok,
Sírnak a leányok,
Mert elmennek messze földre
A magyar huszárok.
Ne sírjatok, lányok!
A magyar huszárok
Nem vesznek el a csatába,
Vigyáz az ég rájok.
Majd ha fecskék jönnek,
Hogyha szüretölnek.
Majd az őszszel kedvesitek
Ujra visszajönnek!
34.
Elmennék én katonának,
Csak kötéllel ne fognának,
Ugyan kinek volna kedve,
Gyöngyéletre erőtetve.
Szenvedés a napi dolga,
Sok az ura, maga szolga,
Egyik lába a békóba,
Másik van a koporsóba.
Komisz kenyerében nincs só,
Huslevese csak néha jó,
Az jár mindennap számára:
Csillagot néz vacsorára.
35.
Én Istenem, jaj de jó a huszárnak,
A csizmáját kipucczolja magának,
Ballábát teszi a kengyelbe,
Maga pedig büszkén ül a nyeregbe.
És Istenem, jaj de rosz a bakának,
A bakkancsát kipucczolja magának,
Bornyuját teszi a hátára,
Maga pedig térdig úszik a sárba.
36.
Esik a fergeteg,
Ázik a köpönyeg, –
Eressz be hát, csárdás kis angyalom,
Mert megvesz a hideg.
Vagy a hideg megvesz,
Vagy a fene megesz,
Kettő közül, csárdás kis angyalom,
Valamelyik meglesz.
Könnyü neked, rózsám,
A paplanos ágyba,
Hej de nehéz a szegény bakának
Térdig érő sárba!
37.
Ez a templomutcza
Végig piros rózsa,
Arra jár az én galambom,
Mind leszakasztotta.
Szakítsd babám, szakítsd!
Nekem bokrétába.
Jól illik az a bakának
Gyászos csákójába.
38.
Ezerhétszáz ötvenegyben
Katonaság tünt szememben,
Beállottam regementben,
A Prajczoknak seregiben.
Sárga csizma, veres nadrág,
Királynéról maradt jószág:
Mente helyett kabátod lesz,
Az is hátul hasitott lesz.
Gyere pajtás katonának,
Jó lesz dolgod, meg se bánod,
Négy krajczárod fizetésed,
Ha megiszod, – nem lesz pénzed.
Csizma helyett topányod lesz
Az is elől hasitott lesz,
Azt gondolod minden úgy lesz,
De bizony még foltos is lesz.
Mert az isten az katonát
Ugy bünteti mint rossz fiát;
Majd elvisznek a burkusra,
De nem a jó kvartélyokra.
Az istennek szent angyala
Szálljon az én galambomra!
A katona isten fia,
De a paraszt csak mostoha.
Hajdu volnál: szeretnélek,
Katona vagy: nem szeretlek,
Húzó-vonyó a te neved,
Akasztófa a te helyed.
Jól megbecsüld a katonát,
Csinálj neki akasztófát,
Lábbal akaszd fel a káprált,
Utána a közkatonát!
39.
Felkötöm a rézsarkantyúm,
Már én innét elmegyek,
Édes-kedves kis angyalom
A jó isten áldjon meg!
Adjon az ég oly szeretőt,
A ki téged el is vesz,
Mert mikor én házasodom,
Isten tudja, mikor lesz!
40.
Ferencz Jóska édesapám,
Felesége édesanyám,
Akkor fogadott fiának,
Mikor bevett katonának.
41.
Ferencz Jóska ha fölül a lovára,
Visszagondol a rekruta korára,
Elkezdenek a könnyei hullani, –
De sokat kell a bakának szenvedni!
Ferencz Jóska aranyos ládája,
Benne van a kis könyvem bezárva.
Majd kiadja aztat nemsokára.
Szeptembernek huszadik napjára.
Ferencz Jóska új zászlót csináltatott,
Közepébe arany betűt rakatott,
Rózsafából csináltatta a nyelét,
Rávágatta öreg baka idejét.
Ferencz Jóska téli, nyári pokrócza,
Három évig húzogattam magamra,
De már mostan kijutottam alóla,
Huzogassa az a bundás regruta.
Én az éjjel azt az álmot álmodtam,
Ferencz Jóskát komisz ruhába láttam.
Fényes kardját balfelére kötötte,
A fiait a csatába vezette.
Ferencz Jóska azt adta ki parancsba:
Ágyúszóval ébresszenek hajnalba.
Szól az ágyú, ropognak a fegyverek,
Most válik el, mit ér a magyar gyerek?
42.
Ferencz Jóska mezitláb ment sétálni,
Mert nem tudtak néki csizmát vasalni:
Kilencz kovács nem merte elvállalni,
Mert nem tudtak gyémánt patkót csinálni.
Ferencz-József kiállott a kapuba,
Ugy nézi, hogy masiroz a regruta,
Ki is adta mindjárást a parancsot:
Minden baka faszoljon uj bakancsot!
43.
Fiumei kikötőben van egy hadi hajó,
Libeg rajta, lobog rajta nemzeti szin zászló.
Fujja a szél, fujja, haza felé fujja,
A kiszolgált öreg bakák
Haza mennek ujra.
Pörge kalap lesz fejemen mire a nap feljő,
Hull a könnye a bundásnak mint a zápor eső.
Ne sírj, bundás, ne sírj! kitelik az idő,
Nekem is volt, de már letelt
A három esztendő!
44.
Fujdogál az októberi hideg szél,
De sok legényt fú be Udvarhely felé.
De sok szőke, barna kis lány sirassa,
Három évig a babáját nem lássa.
Ha még egyszer halvány csillag lehetnék,
A világon jobban szertenézhetnék.
Választanék olyan igaz szeretőt,
Ki elvárja ezt a három esztendőt.
45.
Fúvom az éneket, de nem jó kedvemből,
Fúvatja a bánat szomoru szivemből.
A fekete hattyu gyászt visel magáért,
Én is azt viselek elhagyott babámért.
Szállj le hattyu, szállj le, a fekete földre,
Hogy irjak levelet régi helységembe.
Egyiket apámnak, másikat anyámnak,
Harmadikat irom elhagyott babámnak.
Irom levelemet, nem adom nevemet,
Jól tudod édesem, hogy’ hinak engemet.
Irom levelemet, gyorsan kezeimmel,
Le is pecsételem gyászos pecsétemmel.
Irom levelemet szebeni birónak,
Szebeni birónak, törvényszék fiának.
Jaj, hogy ne sorozzon engem katonának,
Hanem inkább hagyjon az édes anyámnak.
46.
Galiczia közepibe’
Hét kaszárnya egy végtibe,
Egybe huszár, másba zsandár,
A többibe bakancsos jár.
Odavitték a rózsámat,
Legdrágábbik violámat,
Nyolcz keserves esztendeig
Talán haza sem eresztik.
Csak legalább levelemet
Küldhetném el, rózsám, neked!
Galiczia hetven posta,
A levelem nem ér oda!
47.
Gyászba borul az egész Balaton,
Jön az anglus a hires vasuton;
Százezer ágyu van a harcz mezején,
Igy hát rózsám katona leszek én.
Nem hitted, hogy katona leszek én,
Majd elhiszed, ha masirozok én;
Rezes csákó nyomja a fejemet,
Barna kis lány siratgat engemet.
48.
‚Gyere, pajtás, katonának!‘
«Nem mék biz én, mert levágnak.»
‚Ha levágnak, feltámasztnak,
Téged tesznek kapitánynak.‘
«Akkor mék én katonának,
Mikor lányok verbuválnak;
Akkor sem mék én bocskorba’
Sárga sarkantyus csizmába’!»
49.
Gyönge szeme van a kukoriczának,
Gyönge szive van az édesanyámnak.
Gyönge szive fájdalmába meghasad,
Hogy a fia katonának benmarad.
Édesanyám, én is katona vagyok,
Nyiregyházi kaszárnyába hervadok.
Úgy hervadok, mint a fügefalevél,
Édes anyám, katonának neveltél.
50.
Ha bemegyek a sorozó szobába,
Ingem, gatyám levetem az asztalra.
Ingem, gatyám, ej, haj! leteszem az asztalra,
Könyes szemmel ugy nézek az urakra.
Ha kijövök a sorozó szobából,
Könyeimet letörülöm orczámról.
Könyeimet, ej, haj! letörülöm orczámról.
Ugy búcsuzom el a gyönge rózsámtól.
51.
Ha én aztat tudtam volna előre,
Hogy keserű Ferencz József kenyere:
Elbujdostam volna
Még tíz éves koromba,
Hogy ne talált volna
A behivó czédula.
Kilencz napra letettek az egyesbe,
Vasat vertek a lábamra kezemre,
Szorítja kezemet
Még jobban a szivemet,
Más öleli sej, haj!
A kedves szeretőmet!
52.
Ha felülök szürke paripámra,
Bevágtatok Lengyelországába,
Visszanézek szép magyar hazámra,
Könyem csordul piros két orczámra.
Ha majd Lengyelországba kell mennem:
Hogy’ kell ott majd lengyel lányt ölelnem?
Ha ölelem: fájnak a karjaim,
Ha csókolom: hullnak a könyeim…
53.
Ha még egyszer husz esztendős lehetnék
S a lányokban válogatást tehetnék:
Választanék olyan igaz szeretőt,
Ki elvárná ezt a három esztendőt.
54.
Harangoznak a toronyba,
Mégse megyek a templomba
Vasárnap,
Ne tarts engem pogánynak,
Nincsen a bakának vasárnap,
Sohasem volt, sohasem lesz
A bakának vasárnap,
Kis kertemben van egy rózsa,
Annak neve bazsarózsa,
Ihajla!
Le is szakasztanám én,
Le is szakasztanám én,
Hervadj rózsa, bazsarózsa,
Már az enyém úgy sem lehetsz, te, soha!
55.
Hazám, hazám, édes hazám,
Bár csak határid láthatnám!
Látok füstöt, de csak alig
Hogy az égen sötétedik.
Felmegyek én egy nagy hegyre,
Annak is a tetejére,
Onnan nézek hazám felé,
Édes anyám háza felé!
56.
Házunk előtt mennek el a huszárok,
Édes anyám, én is közéjök állok.
Én leszek az első század szakaszvezető,
Nem a világ ez a három esztendő!
57.
Hármat rikkantott már,
Hármat rikkantott már,
A rigó, a rigó, a rigó,
Nem parancsol nékem,
Nem parancsol nékem
A biró, a biró, a biró,
Majd parancsol Ferencz József, a császár,
Kinek egzeczéroz,
Kinek szalutéroz
A baka, a tüzér, a huszár,
Magas a kaszárnya,
Magas a kaszárnya
Teteje, teteje, teteje, –
Német baka sétál,
Előtte, előtte, előtte.
Bárcsak egy kis magyar szót is hallanék,
Kitől a rózsámnak,
Kitől a babámnak
Izennék, izennék, izennék!
58.
Háromablakos ház
Minden ablakába
Fehér rózsa kitéve.
Lábamon a bakkancs,
Lábamon a bakkancs
Fényes feketére kefélve.
Fejemet a csákó,
Vállamat a puska,
Oldalamat az Überswung szorítja,
Napbarnitott arczom
Az én kis galambom
Minden este forró csókkal borítja.
59.
Hulldogál a rózsalevél
Szegény huszár sok búval él,
Sokat busul, gondolkodik,
Sokat éhezik, szomjazik.
Édes anyám, ha elgyün kend,
Königgräcznél keressen kend,
Ott leszek egy nagy fa alatt,
Idegen föld hantja alatt.
60.
Huszár vagyok, édesanyám, nem baka,
Mert a bornyú nem illik a hátamra,
Nem hordom én senki Riska
Tehenének a súlyát,
Huszár vagyok, kis angyalom,
Lovon járok tehozzád.
61.
Jaj de magas a kaszárnya teteje,
Bús gerlicze fészket rakott fölötte.
Bús gerlicze szomorkodik párjáért,
De sok magyar szenved a hazájáért.
Kimentem a burkus gránicz szélire,
Föltekintek a csillagos egekre.
Jaj, istenem, merre van az én hazám?
Sirat-e még engem az édes anyám?
Burkus földjén a temető kapuja,
A zászló is szomorún lobog rajta.
Szomoru szél hajtogatja levelit:
Édes anya mire szülte gyerekit!
62.
Jaj be magas hegyet látok,
Katonának tett az átok.
Várj még biró, mert megbánod,
Pártában marad a lányod.
Ne vigadjon senki azon,
Hogy hazámból masirozom,
Hull a zápor a nyomáson…
Ha ma rajtam, holnap máson!
63.
Jaj de nehéz a kis lánytól
Egy-két csókot kapni!
Nagyon soká kell a lánynál
Egy-két csókra várni.
Annál könnyebb, annál könnyebb
A szép menyecskének,
Ad az csókot egy-két szóra
A huszárlegénynek!
64.
Jaj de szennyes a kend inge, gatyája,
Elszennyezte az aradi stokházba;
Mosd ki, rózsám, ingem gatyám fehérre,
Holnap visznek az agyitor elébe –
Ha bevisznek az agyitor házába,
Leborulok törvényszék asztalára,
Rablánczomat siralmasan zörgetem –
Jaj be bánom, hogy én katona lettem!
Még azt mondja az agyitor énnekem,
Hogy a hóhér veszi el az életem –
Trombitások három rufot fujjanak,
Jaj istenem! – holnap felakasztanak.
Édes anyám pénz van a kend zsebébe;
Tartsa kend’ hát, hadd markoljak beléje,
Csináltatok abból egy szép koporsót,
Sárga szeggel, hat sorjával ráveretem a jaj-szót.
65.
Jertek fiuk, kik egyszerre rukkoltunk,
Komisz mondurt, mindent beabfirolunk;
Abfirolunk csákót, sapkát, egyebet,
Felejtsük el ezt a komisz életet.
Kapitány úr kiadta a parancsot,
Egybeliek vehetnek már kalapot.
Kalap mellé szabadságos virágot,
Hadd sirjanak Debreczenben a lányok.
66.
Kapitány úr, az Istenért, mit csinál
Éjjel-nappal mindig mundért vizitál.
Vizitálja kapitány úr, – nem bánom,
Csak engemet szabadságra bocsásson.
Ezredes úr kiadta a parancsot:
Minden honvéd baka kapjon bakkancsot,
A talpára negyven szöget veressen,
Minden kislány honvéd bakát szeressen.
67.
Kapitány úr azt mondja a bakának:
Ejnye de szép babája van magának!
– Bizony vitéz kapitány úr, van nékem,
Nem is adnám oda semmi kincsér’ sem!
– Add nekem a babád nem lesz károdra,
Három csillagot kapsz a gallérodra.
– Köszönöm én, kapitány úr, ne adjon:
Rózsám szemében ragyog a csillagom!
68.
Kapitány úr csak az a kérésem:
Engedje el évi büntetésem.
Olyan édes volt a babám csókja:
Nem hallgattam a takarodóra.
69.
Katonának vagyok irva,
Föl is vagyok mundérozva,
Puska vagyon a vállamon.
Patrontás az oldalamon.
Ez az élet, igaz élet,
Viczispánnal nem cserélek,
Ha azt mondják: jobbra nézzek,
Csak azért is balra nézek.
70.
Katonának vagyok irva,
Ki van a két szemem sirva,
Katonaságom se’ bánom,
Csak édes anyám sajnálom.
Ki van a két szemem sirva,
Mert a rózsámat más birja,
A csalfa rózsám se’ bánom,
Csak szabadságom sajnálom.
71.
Katonaság az életem,
Jobb vállamon a fegyverem.
Mikor én azt megzörgetem,
Egész világ sirat engem.
Katonaság az életem,
Komisz kenyér az ételem.
Én mikor azt megkóstolom,
Könnyeimmel meg is sózom.
72.
Kedves rózsám virágos kis kertje
Rozmarinttal körül van ültetve,
Rozmarintszál, bazsa rózsa-levél,
Látom én már, hogy a másé levél.
Megérik a szőlő nem sokára,
Árván marad a töve utána,
Te is árván maradsz szép angyalom,
Most már nekem el kell masiroznom.
Magasan jár a csillag az égen,
Ki könyörül a szegény legényen
Elpanaszlom búmat egy madárnak,
Kiénekli az egész világnak.
73.
Kék asztalom, zöld abroszom,
Katona az én galambom,
Ugy megballag Szeged felé,
Szint’ ugy fáj a szivem belé.
Kisütött a nap a sikra,
Járnak én utánam sirva,
Ne járj én utánam sirva,
Katonának vagyok irva.
74.
Kék ruhába gyün a porosz hadsereg,
Szól az ágyú, még a fák is rengenek,
Szól az ágyu, ropognak a fegyverek,
Most tudni meg: kik a magyar tüzérek?
A csillagok fekete gyászt viselnek,
A tüzérek mind istenhez készülnek,
Srapnel-golyó hasítja a levegőt,
A sok baka beborítja a mezőt.
Már én többet nem irhatok levelet:
Porosz golyó elhordta a kezemet,
Ird meg, pajtás, az én édes anyámnak:
Ne várja már több levelét fiának.
Józsefstadtnál megszólalt már a harang,
Most temetnek három ezer szép magyart,
Fejük fölött márványkőre van vágva:
Magyar tüzér legelső a csatába!
75.
Kértem a kapitányt:
Adjon pej paripát,
Ugy viselem gondját
Soh’se látja kárát.
Közibe vezetett
Száz remonda lónak,
Megálltam faránál
Egy kurta csikónak.
Ez lesz jó, ez lesz jó,
Ez a kurta csikó,
Ez a kurta csikó
Huszár alá való!
76.
Kinyílott már a pünkösdi rózsa,
Katonának be vagyok sorozva.
Ha kitöltöm azt a nyolcz esztendőt,
Különb legény leszek mint azelőtt!
77.
Kis kalapom darutollas, virágos,
Ha felteszem, jaj de nagyon betyáros!
Most vettem az elmult vásár elején,
Reng a virág, reng a virág
Kis kalapom tetején.
Kis kalapom felakasztom a szegre,
Három évig nem teszem a fejembe,
Viselem a Ferencz-József csákóját,
Három évig, kis angyalom,
Nem öleljük meg egymást.
Kis pej lovam nem szereti a zabot,
Kis korában az árpára rá szokott,
A galambom szoktatta az árpára,
Engem pedig, engem pedig
Az ő édes csókjára.
78.
Kis pejlovam megérdemli a zabot,
Kétszer körülfutta Magyarországot,
Háromszor is körülfutotta volna,
Ha a császár több zabot adott volna.
Megizenem a császárnak magyarul,
Hogy ne bánjon a magyarral czudarul,
Tartsa meg a fogadását, mert ha nem –
Valamennyi szentje van, mind leverem!
79.
Ki van az én rózsám képe
A templomba rajzolva,
Érted vagyok, kedves rózsám
Katonának kiirva.
Érted élek, halok is,
Ha felakasztanak is,
Érted rózsám, a mig élek,
Fekete gyászt viselek.
Kiindultam a hazámból
Nagy Olaszország felé,
Fél utamból visszanéztem
A kedves hazám felé.
Látom a nagy hegyeket,
Kik siratnak engemet,
Arczczal vagyok leborulva,
Hazám felé fordulva!
Könnyes szemmel feltekintek
A nagy magas egekre,
Ott látok egy kis madárkát
Hazám felé repülve.
Szállj le madár, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet!
Mondd meg az én angyalomnak:
Ne sirasson engemet!
80.
Korond között nevelkedtem,
Ne, te, ne!
Jaj de fene legény lettem,
Ne, te, ne!
A parajdi bányász lányok,
Nem is nézek én reájok,
Ne, te, ne, te, ne, te, ne!
Visznek engem katonának,
Ne, te, ne!
A németek kutyájának,
Ne, te, ne!
Borju nyomja a vállamat,
Más öleli a rózsámat,
Ne, te, ne, te, ne, te, ne!
81.
Kossuth Lajos azt izente,
Hibázik a regimentje,
Ha hibázik kettő, három
Lesz helyette tizenhárom.
Éljen a magyar.
Kossuth Lajos azt izente,
Nincsen elég regimentje,
Ha még egyszer azt izeni,
Mindnyájunknak el kell menni.
Éljen a magyar.
Kossuth Lajos iródeák,
Nem kell neki gyertyavilág.
Megirja ő a levelet
A ragyogó csillag mellett,
Éljen a magyar.
82.
Kossuth Lajos udvarába
Muzsikálnak éjféltájba.
Talán azért muzsikálnak:
Engem visznek katonának.
Becskereki nagy köves út,
Csöng azon az én sarkantyum,
Csörög-börög az én kardom,
Sirathatsz már, kis angyalom!
83.
Kossuth lova megérdemli a zabot,
Kétszer körüljárta Magyarországot.
Ha még egyszer körüljárhatta volna
Magyar fiú osztrák baka nem volna.
84.
Könnyű neked rózsám
Meleg ágyba hálni,
De nehéz én nekem
Künn az esőn állni.
Gyönge lábam fázik,
Köpönyegem ázik,
Piros pejparipám
Kert alatt bánkódik.
85.
Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj!
Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj!
Mégsem hiszed, hogy elmegyek, jaj, jaj, jaj!
Lovam lába indulóban, jaj!
Lovam lába indulóban, jaj!
Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj!
Nézz utánam keservesen, jaj!
Nézz utánam keservesen, jaj!
Látsz e többé, vagy sohasem, jaj, jaj, jaj!
Ha meg nem látsz az életben, jaj!
Ha meg nem látsz az életben, jaj!
Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj!
86.
Le van az én rózsám képe
A szivembe rajzolva,
Érted vagyok gyenge rózsám
Katonának kiirva.
Érted élek, halok is,
Most is érted szenvedek…
Érted rózsám a mig élek,
Fekete gyászt viselek.
87.
Magas a kaszárnya,
Előtte a strázsa.
«Strázsa uram, az egekre kérem,
Honvédbaka a szeretőm nékem,
Ereszszen hozzája.»
«Nem illik a lánynak
Kaszárnyákba járni.»
«Tudom én is, de mikor a rózsám,
Honvédbaka ritkán jön el hozzám,
Nehéz azt bevárni.»
«Strázsa uram, kérem,
Egy csókkal beérem.
Nem lesz abba’ senkinek se kára,
Ereszszen be csak egy minutára, –
Szentül megigérem.»
88.
Már én többet, már én többet
Polgárlegény nem leszek,
A vállamra, a vállamra
Kaszát, kapát nem teszek.
Kardot kötök, – puskát teszek
A vállamra, nem kaszát,
Azzal védem, azzal védem
Ezt a szép magyar hazát!
89.
Már látom, hogy katonának kell lennem,
Komisz német mondurba kell öltöznöm,
Édes rózsám, tőled is el kell válnom,
Muszájképen kell a császárt szolgálnom.
Háromféle szőre van a lovamnak,
El kell menni katonának magamnak,
Nem félek én a szerető-tartástól,
Jaj, de félek az egreczirozástól!
90.
Már minálunk verbuválnak kötéllel,
Elfogják a szegény legényt erővel;
Hátra kötik a két kezét kötéllel,
Ugy kisérik be Kassára fegyverrel.
A gazdagnak öt-hat fia: nem bántják;
A szegénynek ha egy van is, elfogják,
Utána megy apja, anyja: siratják.
Kérik pénzért az uraktól: nem adják.
Eredj haza szegény ember, azt mondják,
Neveld apró árváidat, hadd hordják;
De megveri az uristen idővel,
Ki a szegényt elfogatja erővel.
91.
Marsadjusztirungban állok egész nap,
Gyenge vállam feltöri a czakumpakk;
De a szivem nem töri fel semmi sem,
Mundérban is érted dobog kedvesem.
Rapporton voltam a kapitányomnál,
Mért késtem oly sokáig a lányoknál?
Jelentettem: nem hallék czapistrángot,
Mert a babám a fülembe suttogot.
92.
Már Szebenbe megfujták a trombitát,
A ki huszár, nyergelje fel a lovát!
Két napi zab, széna föl van pakolva,
Kis pej lovam mégis játszik alatta.
Ha felülök kis pej lovam hátára,
Letekintek, kesely mind a négy lába,
Kesely lába, csillagos a homloka,
Októberben lettem, babám, katona.
Ha elindult ez a gőzös, hadd menjen,
Én utánam senki ne keseregjen;
A ki pedig én utánam kesereg,
Azt kivánom: a jó isten áldja meg!
93.
Masiroznak a kék inges huszárok,
Megsiratják az abonyi leányok.
Édes anyám, varrasson kend kék inget,
Mert én bizony kék inges huszár leszek!
Kék az ingem, rojtos gatya van rajtam,
Szilaj csikó rugja a port alattam, –
Édes szülém, ne búsuljon érettem,
Örüljön, hogy magyar huszár lehettem.
94.
Megérett a búzakalász,
Le lehet aratni,
Elbúcsuzott a szeretőm,
Meg lehet siratni.
Sárga kalász, búzakalász,
Te is velem sirnál,
Ha obsitos katonának
Szeretője volnál!
Sírhattok már, sírhattok már
Ti trencséni lányok,
Nem lesz többet, nem lesz többet
Ilyen jó világtok!
Nyitva van a csárda-ajtó
Muzsika szól benne,
Bucsuznak a nyolczas bakák,
Mink mulatunk benne!
95.
Megjöttek a szabadságos huszárok,
Örülnek is a menyecskék, a lányok,
Mert a huszár a menyecskék virága
Mindegyiket édes csókkal kinálja.
96.
Megkérdeztem egy kis lánytól az este:
Huszársapka miért van, a kezébe?
Az a kis lány énnekem azt felelte:
Jaj istenem, teremtőm,
Huszár az én szeretőm,
A sapkáját tegnap nálam feledte!
97.
Megy a gőzös fölfelé,
Száll a füstje lefelé, de lefelé.
Benne ül egy regruta,
Ki van a szeme sírva,
Ki van a szeme sírva.
Hull a könnye, mint a zápor, a vasutra:
Isten veled, kis angyalom, utoljára!
Hogyha szeretsz engemet,
Ne feledd a nevemet,
Ne feledd a nevemet!
98.
Megy honvédnek, megy huszárnak
A ki arra való;
Ez a nyalka magyar verbung
De kedvemre való!
Félre innen, zsidó fattyú,
Nem vagy ide való,
Csak a szegény magyar legény
Katonának való.
99.
Mennem kell már énnekem is,
Besoroztak engemet is.
Édes anyám, ne sirj értem,
Gondot visel rám az isten.
Kisebb, nagyobb jó leányok,
Visszajövök még hozzátok.
Tégedet is lelkem, Kató,
Áldjon meg a mindenható!
Hagyj föl azzal a sirással,
Találkozunk még egymással!
100.
Mikor a huszárnak el kell masirozni,
Elkezdi a lovát szépen fölnyergelni,
Szépen fölnyergeli, föl is kantározza,
Ballábát teszi a lánczos kengyelvasba.
Mikor a bakának el kell masirozni,
Kiáll a kapuba, elkezd káromkodni,
Szidja a suszternek minden jó angyalát,
Mért csinált a bakának rövid szárú csizmát?
101.
Mikor masirozunk, kapitány uram?
Mikor masirozunk, kapitány uram?
Holnap, holnap, holnap után,
Csütörtökön ebéd után,
Kedves katonáim!
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Lencse, borsó, káposztával,
Jó borocska szalonnával,
Kedves katonáim!
Elszakadt a nadrág, kapitány uram!
Elszakadt a bakancs, kapitány uram!
Vagyon szabó, csizmadia,
Ki megvarrja, ki megfoldja,
Kedves katonáim!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Itt van Sári, majd megveti,
Még magát is belé veti,
Kedves katonáim!
102.
Mikor nyolcz esztendős voltam,
Katonának nem jó voltam,
Most járok a huszadikba,
Kisérnek a háboruba.
Mikor göndör hajam vágták,
Babám kötőjébe rakták.
Nem volt annyi hajam szála,
A mennyi köny hullott rája.
103.
Mikor visznek Olmücz felé,
Nyiljon az ég ezer felé,
Nyiljon az ég ezer felé,
Boruljon be minden felé,
Boruljon be minden felé!
Ez az utcza jaj de röges,
A kin Olmücz felé visznek,
Jaj de röges, jaj de köves,
Ez az utcza jaj de röges,
A kin Olmücz felé visznek!
104.
Mindenfelől harczi nótát fú a szél,
Verje meg az Ur Isten azt, a ki fél!
A török is, a tatár is mit tehet?
Egy életnél egytől többet nem vehet!
105.
Mi piroslik ott a sikon távolban?
Magyar tüzér piros vére a hóban,
Sok halált szórt az ellenség sorára,
Hej! de végre egy golyó őt találta.
Ágyu helyett koporsót visz a szekér,
Abban nyugszik egy magyar honvéd-tüzér,
Rajta diszlik csákója és fegyvere,
Szemfedélül honvédi köpönyege.
Bajtársai kivont karddal kisérik,
Komoly arczczal néha meg is könyezik,
Nincs harangszó, csak pár ágyudörrenés:
Ennyiből áll a tüzéri temetés.
106.
Mosd ki rózsám ingem, gatyám fehérre,
Holnap visznek a tiszturak elibe,
Beállok a mérték alá rendesen,
Összeütöm a bokámat helyesen.
Azt gondolám, hogy nem leszek katona,
Gondot viselek az édes anyámra,
De már látom, nem viselek szegényre…
Reá bizom a jóságos Istenre.
107.
Most akadtam, babám,
Sulyos oskolára,
Akibe tanitnak
Siralmas nótára.
Oskolám ajtaja
Van három lakatra,
Négy strázsát állitnak
Éjjel a gangjára.
Minden nap a káplár
Háromszor vizitál,
A gangon föl-alá
Ajtóm előtt sétál.
Ezer egésséget
Küldenék, drága kincs,
Jaj, de honnan küldjek,
Mikor magamnak sincs.
Irnék, jaj, de nehéz
A könnyü penna is,
Feketének látszik
A hattyu tolla is.
Elbágyadt kezemből
Irótoll kiesik,
Két szememből a köny
Mint patak, ugy folyik.
108.
Most kapott a biró
Egy kis ujságot,
Szedi össze mind az
Ifiuságot.
Sok magyar leánynak
Szeme könyezik,
Mikor a rózsáját
Bakkancsba fűzik.
109.
Nagy-Abonyban csak két torony látszik,
De Majlandban harminczkettő látszik.
Inkább nézném az abonyi kettőt,
Mint Majlandban ezt a harminczkettőt!
110.
Nagyszebeni brigáda,
Oda vagyok bezárva,
Gyere babám váltsál ki,
Ne hagyj el a nagyszebeni brigadeba hervadni.
Kiváltlak én, ki, ki, ki,
Nem hagylak elhervadni,
Eladom a zsebkendőmet,
Kiváltom a nagyszebeni brigádból a szeretőmet.
111.
Napkeletre Brassó felől jön egy üveghintó,
S abba ül a, abba ül a zsidó szolgabiró.
Zsidó szolgabiró, tedd le a pennádat,
Ne irass be, ne sorozz be engem katonának.
Arra kérem, arra kérem, legyen olyan szives!
Hadd mondjam meg, vagyok-e husz éves!
Most járok én ép hej! tizennyolczadikba
Ne sirj rózsám, kedves rózsám, nem leszek katona.
S mikor engem, mikor engem visznek katonának
A patakok, a patakok akkor megáradnak.
Mert a lányok, mert a lányok akkor mind zokognak
Sürűn hulló könyeikkel engemet siratnak.
112.
Négy csücske van a strózsáknak,
Négy csillaga a káplárnak,
Százablakos a kaszárnya,
De sok legény kerül oda árvaságra.
Elvennének a strózsákbul,
El a káplár csillagjábul,
Feleznék az ablakszámot,
De meghagyják egészben az árvaságot.
113.
Nem volt párja a faluban
Kerekes Andrásnak,
Sírtak is a lányok, mikor
Elvitték katonának.
Hajh de legjobban siratta
Szeretője piros Panna,
Szeretője, piros Panna.
Kitünt az ő vitézsége
Sok véres csatában,
Minden csapás tiz halál volt
Ellenség sorában.
Hej, de mig ő küzdött, vérzett,
Panna szíve másért érzett,
Panna szíve másért érzett.
Tele volt az egész teste
Fájdalmas sebekkel,
Mikor haza megérkezett
Dobogó kebellel.
Hajh de hűtlen szeretője
Mással ment az esküvőre,
Mással ment az esküvőre.
114.
Nénémasszony, mit izen a fiának,
Mert én mostan berukkolok bakának.
– Jaj istenem, nem t’ok szólni a jajtól,
Mondd meg neki: őrizkedjék a bajtól.
115.
Nincsen a császárnak
Olyan katonája,
Mint ez a szép honvéd baka,
Ha kiáll a sikra.
Ha kiáll a sikra,
Fegyver a vállára,
De sok szőke, barna kis lány
Sirva néz utána.
116.
Nincs énnekem édes anyám,
A ki gondot viselne rám,
Az uristen az én dajkám,
Csak ő visel gondot én rám.
Magyarország, kedves hazám,
De idegen lettél hozzám!
Sem ebédem, sem vacsorám,
Bánat nélkül nincs egy órám.
Lóger-karó árnyékában
Fekszem a szomorú ágyban,
Köpönyegem a sátorom,
Magam árnyékában nyugszom.
117.
Nyárád vize lefelé kanyarodik,
Magyar huszár a mellett maséródzik.
Maséródzék, úgy vigyázzon magára,
A szerelem ne álljon az utjába.
118.
Októbernek első napján
Hej, be kell rukkolni,
Akkor fogsz te, kedves rózsám,
Keservesen sírni.
Semmi, babám, semmi,
Igy szokott az lenni,
Mindenféle szerelemnek
Vége szokott lenni!
119.
Perczel Móricz magyarok vezére –
Áldja meg az egek teremtője!
Hej, bevette a római sánczot,
Kihajtotta belőle a ráczot.
Kis-Oroszi, magyarok hodálya,
Elmegyek belüled a csatára;
Jó magyar nem rakja szegre kardját,
Ha veszélyben látja a hazáját!
120.
Prága alatt van egy szép uj temető,
Engem temessenek abba legelőbb,
Sirhalmomra ültessenek violát,
Kedves rózsám hadd sirhassa ki magát.
Édes anya felneveli a fiát,
Drága pénzért kiváltaná, – nem adják.
– Eredj haza, édes anyám, nem adnak,
Neveld föl a többi árvát magadnak!
121.
Rászállott a vadgalamb a tiszta búzakalászra,
Még ezelőtt két kis évvel rá se néztem a lányra.
De mióta a vadgalamb rászállott,
Elszeretném én az egész világot.
Ez a kis lány, barna kis lány ha bemegy a templomba,
Fehér szoknya, vasalt szoknya vágódik ki alóla.
Az asszonyok azt beszélik felőle:
Honvédbaka ennek a szeretője.
122.
Reczecze! nem vagyok én kapitány,
Reczecze! nem járok én paripán.
Hármas honvédbaka vagyok én,
Reczecze! gyalog masirozok én!
Reczecze! nincs a lánynak kötője,
Reczecze! mert elhagyta az este,
Mert elhagyta, csuhaj, az este,
Reczecze! mikor a bakát leste.
Reczecze! ez a kis lány jó fajta,
Reczecze! fog is ám a csók rajta.
Vigyázz kis lány, bizony megjárod,
Reczecze! Szűk lesz majd a kabátod.
123.
Ritka a katona, kinek párja nincsen,
Ritka a szerelem, kiben hiba nincsen.
Mi haszna szeretem, ha el nem vehetem,
Olyat nem szeretek, kit el nem vehetek.
Akkor lesz, akkor lesz a keserves óra,
Ha az én galambom felül a fakóra,
Bevágja csákóját fekete szemébe,
Ne lássa senki se, hogy hull az ő könnye.
Fujjad szellő, fujjad, zöld erdő harmatját,
Hogy ne lássa senki piros csizmám nyomát,
Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját,
Selyem kendőm habját, bús szivem bánatját.
124.
Ritkán szól a rigómadár hajnalba,
Bakagyerök az ágyábul hallgatja.
Kelj föl baka, a csizmádat biczkóni:
Holnap röggel korán ki köll rukkóni.
Édös anyám, mér szült kend a világra,
Kilencz fontos ágyugolyó számára!
Kilencz fontos ágyugolyó eltalál,
Az se mondom, hogy kend volt édös anyám.
125.
Rózsám, rózsám, rózsám, a szivedet
Minek adtad oda a czugsführernek?
– Azért adtam én neki:
Gondját tudja viselni.
Mert a fűhrer igaz szivű,
Tud igazán egy kis leányt szeretni!
126.
Rózsa virít, rózsa nyílik,
A babám udvarán,
Magyar huszár karírozik
Sötét pej paripán.
Ne karírozz, magyar huszár,
Még le találsz esni,
Nincsen itten édes anyád,
Ki fog megsiratni?
Ne sirasson engem senki,
Jól vagyok tanítva,
Se galopba’, se karélyba’
Le nem esem róla.
Magyar huszár, magyar huszár
A nyeregbe termett,
Mint a jó földbe a búza
Belegyökeredzett!
127.
«Sárga ló, sárga ló, réz a patkó rajta,
Most akartam, rózsám, hozzád menni rajta,
Most akartam, rózsám, veled ismerkedni,
Fújják a trombitát, el kell masírozni.»
«Katona vagy, rózsám, de nem jó kedvedből,
Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből,
Megesett már rajtam, mi meg akart esni,
Elment a galambom, ki el akart venni.»
128.
Sírhat az az édes anya,
Kinek katona a fia.
Mindig van annak halottja,
Éjjel-nappal sirathatja,
Sirathatja.
Nincsen annak semmi baja,
Kinek katona a fia,
Bár az enyim is az volna,
Többé nem az apja gondja,
Anyja gondja.
129.
Sohasem vétettem
Székes-Fehérvárnak,
Mégis besoroztak
Engem katonának.
Lovasnak állottam,
Bakancsosnak tettek.
Verje meg az isten,
De nagyon rászedtek!
A lovas katona
Mikor masirozik,
Felül a lovára
Csak úgy dohányozik.
A szegény bakancsos
Mikor masirozik,
Kerüli a nagy sárt,
Csak úgy káromkodik.
Átkozott csizmája,
De rövid a szára!
Hej minden órában
Elmerűl a sárba!
Verje meg az isten
A mészáros bárdját,
Hej mért vagdosta el
A kis borju lábát!
Mostan a kis borju
Nem járhat a lábán
Szegény bakancsosnak
Kell vinni a hátán!
130.
Söprik a pápai utczát,
Masiroznak a katonák.
Tizenhat esztendős barna kis lány
Megyen a regiment után.
Kérdi tőle a kapitány:
Hová, hová, barna kis lány?
Mit kérdi azt tőlem a kapitány?
Megyek a szeretőm után!
131.
Sötét pej paripa,
Selyem nyereg rajta,
Most akartam, rózsám,
Hozzád menni rajta.
Most akartam, rózsám,
Veled mulatozni, –
Fujják az indulót,
El kell masirozni!
132.
Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak,
Fáj a szive sok édes anyának,
Fáj a szive sok édes anyának,
Mikor fiát viszik katonának.
Szárnya, szárnya, szárnya a verébnek,
Fáj a szive sok szegény legénynek,
Fáj a szive sok szegény legénynek,
Mikor fűzik bakancsát szegénynek.
Mikor visznek Lengyelország felé,
Visszanézek magyar hazám felé,
De sajnálom apámat, anyámat,
De még jobban a kedves babámat.
133.
Szárnya, szárnya, kaszárnya teteje,
Ott lakik a legények eleje!
Ott lakik az én kedves galambom,
Kiért fáj a szivem olyan nagyon.
Szárnya, szárnya van a madárnak,
Nincsen párja a Frigyes-huszárnak.
Ha bemegy a brassói csárdába,
Kilencz kis lány borul a nyakába.
134.
Százados ur kiadta a parancsot:
Öreg bakák tegyék föl a kalapot,
Kalap mellé szabadságos virágot, –
Hadd sirjanak a városi leányok.
Kitöltöttem három évet, hat napot,
Már én többet szalutálni nem fogok.
Szalutáljon az a bundás regruta,
A kinek van harminczhat kis hónapja.
135.
Szegény legény feltekint az égre,
Szeretőjét bizza az istenre,
Arra bizza, az viseli gondját,
Nem öleli már karcsú derekát.
Jaj de szépen kékellik az erdő,
De még szebben zöldellik a mező,
Kis kertemben csillámlik a harmat –
Kedves babám, örökre elhagylak!
Gyenge lábom, gyenge masérozni,
Gyenge karom a fegyvert forgatni,
Ád az isten nekem annyi erőt,
Kiszolgálom azt a nyolcz esztendőt.
136.
Szép a baka, ha kiáll a glédába,
Három megy egy sorjába,
A káplárja utána,
Marsot ver a dobosa
A városba’.
Szép a huszár, ha felül a lovára,
Kardot köt oldalára,
Megcsókolja babája,
Ugy megyen a csatába,
A csatába!
137.
Szép a huszár, ha felül a lovára,
Fényes kardot köt az oldalára.
Fényes karddal védelmezi hazáját,
Két karjával ölelgeti babáját.
138.
Szépen szól a harminczkettős banda,
Eszti baka masirozik rajta,
Masirozik idegen országba,
Bosnyák ország szép nagy határába.
Bosnyák ország körül van kerítve,
Eszti baka annak keritése,
Eszti baka a kapufélfája,
Bosnyák kis lány mindig azt strázsálja.
139.
Tenta, penna, kalamáris, papiros, –
Az én rózsám más országba masiroz.
Irok neki oly szomorú levelet:
Jőjjön haza minél előbb, ha lehet.
140.
Tisza partján van egy hajó kikötve,
Abba’ van egy Miklós-huszár megölve.
Kék átilla mellére van gombolva,
Édes anyja felette áll, siratja.
Menj el haza édes anya, ne sirasd,
Van még otthon három árvád, neveld azt.
Nem megyek én, nem nevelek több árvát,
Nem adok én a császárnak több huszárt.
141.
Tizenkét évekre
Be vagyok sorolva,
Telnek bús napjaim
Idegen országba.
Búra termett idő,
Ködnevelő szellő,
Gondolok egy órát,
Lesz – ezer esztendő!…
142.
Vásárhelyen meszelik a templomot,
Vásárhelyen állítják a verbungot.
Hallod pajtás, de szépen muzsikálnak,
Itt a verbung, álljunk be katonának.
Vásárhelyen megütik a rézdobot,
Kiadják a kemény parancsolatot.
Keljetek fel hű magyarok e szóra:
Itt a muszka, daraboljuk apróra!
143.
Vége van az aratásnak;
El kell menni katonának,
El kell menni, ha esik is,
Ha csak nehezen esik is.
Esik is.
Nehezen esik a járás,
Tőled rózsám a megválás.
Váljunk meg rózsám, egymástól,
Mint a levél az ágától,
Elválik.
144.
Verje meg az Isten
Azt az édes anyát,
A ki katonának
Neveli a fiát.
Husz évig neveli
Világ pompájába’,
Azután temeti
Holtig tartó gyászba!
145.
Voltam csikós, voltam gulyás, hej, huj, haj!
Voltam az alföldön juhász, ej, huj, haj!
Nem őrzöm már senki juhát;
Nem ad nekem senki ruhát, hej, huj, haj!
A császár ad nekem ruhát, hej, huj, haj!
Minden esztendőre egy párt, ej, huj, haj!
Komisz inget, komisz gatyát,
És egy pár sarkantyus csizmát, hej, huj, haj!
146.
Zörög a kocsi a fagyon nagyon,
Nem tudom, hol lakik a galambom;
Itt, itt lakik ebb’ a nagy utczába,
Piros rózsa nyilik ablakába.
Lehullott a rózsafa levele,
Árván maradt ennek a vesszeje!
Lehullott az arczám pirossága,
Ha visszatérsz, nem ismersz reája.
147.
Zsindelyezik a kaszárnya tetejét,
Mind elvitték a legénység elejét!
Maradt itthon kettő-három nyomorult,
Rátok lányok még az ég is beborult.
Adjon Isten, kapitány ur, jó napot!
Hozott Isten, kedves hugom, mi bajod?
Elvitték a szeretőm’ katonának
Még pediglen Mollináry-bakának.
Verd meg Isten a gőzkocsi kerekét,
Mert elvitte a legénység elejét,
Hagyta volna itthon csak az enyimet,
Nem ölt volna a nagy bánat engemet.
Boszniában hull a magyar rakásra,
Idehaza foly a sirás javába,
Sír az anya, sír a testvér, szerető,
Mikor telik már be ez a temető!?
148.
Zsindelyezik, zsindelyezik a kaszárnyát,
Kaszárnyát,
Válogatják, válogatják a legények
Legjavát.
Gyolcs ingbe, gatyába,
Sarkantyus csizmába,
Most is selyemkendő, most is selyemkendő
Van a pruszlijába.
Édes anyám, édes anyám, csak az az egy
Kérésem:
Extra ruhát, extra ruhát csináltasson
Én nékem.
Extra ruhát, sej, haj!
Piros zsinórt rája –
Az illik, illik, illik, – az illik, illik, illik
A magyar bakára!
149.
Zsindelyezik a szegedi tornyot,
Meghuzatom a hármas harangot,
Meghuzatom háromszor napjába,
Kedves babám szive fájdalmára.
Ferencz Jóska kerek udvarába
Huszonnégy ló eszik karikába,
Szénát eszik, nem árpa abrakot,
Tőled, babám, jaj de elmaradok.
Jaj istenem, jaj, de árva vagyok,
Volt szeretőm, az is megtagadott.
Bár a világ sarokvason állna,
Fordítanám a jobb oldalára!
150.
Zúg az erdő, zúg a mező, –
Vajjon mi zúgatja?
Talán bizony Perczel Móricz
A lovát ugratja.
Szép ő maga, szép mindene,
Szép a paripája,
Vigan vágtat a honvédek
Nyalka táborába.