Kelt levelem aug. 29-dikén ezen pár sor irásom a legjób erőben és fris
egéségben találjon mink hála legyen a jó Istenek egéségesek vagyunk a
melyet tiszta szívből magának is kívánok a jó Istentől Kedves jó férjem
a levelet megkaptam kető volt ősze varva hogy a csomagokat megkapta
szerencsésen csak egéségére használjon és 24-dikén megint kültem ha
megkapja mert ***-ik postára kültem kedves szép derék testem és kék
szemem ha használ megint küldök csak a jó Isten éltese hogy egyszer haza
kerül iszen eszt a szeszt igen használják és küldenek a harctére énis
küldhetem volna előb is de nem biztam mert maga mikor ithon volt nem
szerete használni de tudja a mikor rözsevágásban megfázot és feje is
fájt akor én erővel bekötötem a fejét és maga a lábait dörzsőlte ugye
hogy használt csak ini nem szerete de ha ini erős akor ételbe lehet pár
csöpöt ereszteni továbá szivemből szeretet kedves jó párom maga jol
tudja hogy én mindig szives voltam magáho és leszek is ezután csak a jó
Isten éltesse magát hogy haza jöjjön és mikor má kevés lesz irjon megint
küldök szivesen segitek amibe lehet meg apro zsiros pogácsát is
küldhetem az álandós és tudom hogy mosmá kivánja a hazaiból én ugyis
tehetném hogy a j. nem tudna meg a zöldpaprikát és foghajmát az jó volna
ekis erős étel talán a gyomra helyre gyüne atúl a k. g.-nak is külték az
szakács galiciába továbá kedves jó párom panaszkodik hogy rosz idő van
magukná hát az bajos és tudom hogy nagy hideg is lesz it hogyne iszen
pécsen mi milyen hideg volt atú a högytű hát a kárpátoktu asztán mi ehez
képes mint a sötét éj csak ne fagyjon és ha élve lesz adig akor küldök
töbet eszt a szeszt hogy dörzsöli a testét hogy a hideget joban kibirja
és minálunk most szép idő van 1 vagy 2 hétig legfölebb de azért lasan
megtegyük a dolgot csak a jó Isten adjon erőt egéséget és életet továbá
kedves férjem és szerelmem maga bizik hogy nemsokára vége lesz a
háborunak othon is igy mongyák máskor meg hogy sohase és most nem ir
hogy milyen városná vagy vizná van és asztis megirtam a ***ik postára
hogy a fűkaszálást megkeztünk és aszőlőt megkapáltam hogy kőnyeb lesz
betemetni és kis bor lesz talán fél akoval mer töb szőlő van mint taval
volt Isten vele és velem páros csolkot kivánok.
Podhajce, szeptember.
Még százat, meg ezret, egész köteteket kellene összegyűjteni ezekből a
hazulról jött levelekből. Se történetíró, se haditudósító soha nem fogja
oly pontosan felderíteni a magyar nép viszonyát a háborúhoz, mint
ezeknek az egyszerű leveleknek nagy gyűjteménye. Ezt a néhányat megint
úgy válogattam ki egy csomóból, a mit katonáéktól kaptam lemásolásra.
Nagy és véres ütközetek vannak most itt óráról-órára. A magyar katona
hősi szenvedése, szivóssága, kötelességtudása, véghetetlen türelme és
becsületérzése véres virágokat hajt – feneketlen sárban, bús őszi
esőben, a bőr alá fujó vad, vizes szélben és most mindig a sikságon és
mindig csak éjszakának idején… A házunk előtt a téren két sáppadt,
sebesült huszár áll, mind a kettőnek a lova is meg van sebesülve, az
egyik szürke, reszket szegény, szügyig véres a nyaka, alulról meg
szügyig sáros. Néhány órával ezelőtt még kozákokkal verekedtek, a sebek
mind lándzsával szúrt sebek. De visszavágták őket. Innen, ebből a
kora-délután sötétedő, bús, szélviharos, ágyútól dörgő, sáros, esős,
véres Podóliából küldöm haza a csöndes magyar falunak ezeket a leveleit.
Így valahogy kell őket olvasni, ide-gondolva, a hová átázott zsákokban
hozta a tábori posta, sötét reggelen, a miből ma úgy lett este, hogy ki
se világosodott közben. És egy óra nyugalom sincs a fronton, egyre
jönnek a mocsár felől a lovasok újabb meg újabb harczok híreivel.
Zuhog az eső és a feketedő ég alatt, az esőfátyol mögött szürke
csomókban pesti meg dunántúli honvédek húzódnak a front felé.
Tizennegyedik hónapjában a háborúnak bőrig ázva versenyt énekelnek a
podóliai széllel.