nehezen mozdult a halottnak kijáró, utolsó föveglevételre, mikor
elhaladtunk a zsuppfedeles viskók során.
A temető sarkában a kivetettek közt várt a megásott gödör. Sárgás,
kietlen agyagfészek, dudvák, csalán, vadbürkök édesanyja, mely alatt
éjjelenkint sírnak a halottak… Mindössze nehány pillanat, s a sokmázsás,
köves rögöt rátaszítjuk ártatlan kis testére.
A gyilkos a sár peremén féltő gonddal helyet ásott a rozoga koporsónak a
végső pillanatokra, míg a kántor áhítat nélkül parasztkiejtéssel darálta
a nyakatekert latin beszédet. Alig ocsúdott reánk a pihenő temető, hogy
mit cselekszünk – már nem volt több imádságunk…
Ekkor a gyilkos leugrott a sír mélyébe, hogy elhelyezze fekete üregében
a drága gyermek testét; de hiába nyújtózott, kapaszkodott, a kis
koporsót nem érhette el. Némán kimászott és az üreg felett kétrét
görnyedve töprengett, hogy ne dobja-e le a koporsót, majd hörgő üvöltés
szakadt fel elszörnyedt szívéből, mert arra gondolt, hogy a pár szál,
rothadt, összetákolt deszkaházacska darabokra törne, s a lehajított
puszta testecske a gödör mélyén szétzúzódnék. Újra visszaugrott tehát a
sírocskába, s tehetetlenül az égre nézett. A kántor megvető, tiltakozó
mozdulattal távolabb húzódott, hogy meg ne kelljen érintenie a koporsót.
Sohase büntetett súlyosabban embert Isten és a föld!…
Az én könnyeim is hullottak, mikor két karommal óvatosan átöleltem a
borzas, szálkás deszkaalkotmányt és elhelyeztem a sötét, szűk mélységből
felémtárt két gyilkos kar között. Megilletődve, kitágúlt szemekkel
néztem, hogy hosszú percekig a gyilkos nem emelkedik fel, s csak zokogó
hörgését hallottam. Ki tudja, milyen szavakkal vett búcsut gyermekétől
odalenn, a gödör tanuknélküli ős sötétségében… A kántor ingerülten
hajlott hozzám:
– Menjünk már a fenébe, plébános úr! – és csak vállatvont, mikor
haragtól égő szemeimet belefúrtam.
Lajkó, a gyilkos nem is törődött velünk. Csak vörös, temérdek markai
nyúltak ki és vájtak bele a gödör szélére hányt rögbe. Ásója nem volt.
Igy hát puszta kézzel, reszkető finomsággal szórta rá a földet a
koporsóra, hogy a dúrva hantok a kicsi testet meg ne sebezzék.
Lassan elkészült a dombocska. Cifrára faragott kópjafát szúrt fejtől és
meg se köszönte a temetést, többé vissza se fordúlva, eltűnt a sírok
között.
Reggelre feltörve találtam az irodát. Nem hiányzott semmi, csak a
halottak anyakönyvéből tépte ki valaki az utolsó lapot. Más nem
lehetett, csak a gyilkos, ki nem tudta elviselni, hogy nem az ő nevére
írtam kis halottját, egyetlen gyermekét, kinek már nem fájt volna a föld
alatt a megbélyegzett nevet viselni, de neki boldogságot, új életet,
feltámadást jelentett volna.
Istenem, milyen nagy az ember!
*
Az emberek lassankint szépen hozzáédesednek a szívemhez és bennük
találom meg boldogságomat. Figyelem csendes életüket, hogyan érik
tragédiává. Látom, tisztán látom hova vezet az útjok, de nem segíthetek
rajtok. Akármi szépet, jót akarnak: a végin baj lesz belőle, mintha már
gyermekkorukban meg volnának babonázva. Itt van, teszem fel a György
Emri esete. Szelíd, csendes, jó legény volt. Alig ütközött a bajsza.
Örömem telt benne. Minden hívemet úgy ismertem meg, hogy valami
rendkívüli dolog történt vele. Egyiket betegség verte le, a másiknak a
tehene döglött meg, a harmadik levelet iratott velem a fogságba németül,
a negyedik tanácsot kért, az ötödik temettetett… Mindenik megterhelt
valamivel, csak ez a legényvirág, György Emri nem. Mindenkit szántam, őt
egyszer irigyeltem. Ugyanezen a tavaszon történt, hogy az Emri legényben
kihajtott a szerelem. Ezt onnan tudom, hogy esténkint végigment a falun
és a hetykére taszított sapka alatt rágyújtott egy nótára, hadd hallja
az egész falu. Az érzései bimbót hajtanak szeszélyesen, mint a
szegfűbokor ága; ide egyet, oda a mást.
Esti sétám közben találkozom vele. Előttem halad az úton, s csak az
ujján pislogó, égő szivart látom. Egy kis zsuppos háznál megáll.
Vigyázkodik. Nem vesz észre. A ház árnyékába rejtőzve, csendesen kocog.
Az ablak megnyílik s a zajtalan sötétségből fehér, csinos leányfej búvik
elő, melyen még rajta van az első álom hamvas melegsége, kúszáltsága.
Kíváncsian várom első érzésüket, fiatalságuk első merészségét.
De csak susogás:
– Emri!
Emri és tovább semmi.
Ismét egy csendes
– Maris,
egy halk
– Emri
és ismét semmi.
Megzavarják. Nagyranőtt férfiárnyékok jönnek ki a sötétségből, csak úgy
lábolják a fekete káoszt. Egyikük elmentében odaszól:
– Te vagy-e, Emri?
– Ez én.
Odébb állanak. A lány visszabúvik az ablak közé.
– Jaj, most megtutták!…
– S hát osztán!
Egymás kezét fogják szótlanul. Drága, halk érzések támadnak bennem is és
a távolból megáldom őket…
Másnap a kislány kiteszi az ablakba a fuksziát, a muskátlit. Igy mutatja
meg a falunak a szerelmét. Az emberek meglátják és mosolyognak.
– Netene! Szeretője van már ennek a kecskebéka leánkának is!
Harmadnap beveszi a leány a fuksziát, muskátlit az ablakból.
György Emrit elvitték katonának.
Nem telik bele három hét, egy reggel az édesanyám jelenti, hogy:
– A vén György Jánosné vár kinn a konyhában. Valami hivatalos írást
hozott.
– Jöjjön be!
El is feledtem őket, pedig csak most volt, hogy a fiával eltipegett az
erdő széléig és hallgatta, miket hagyogat Emri, hogy mit vettessen a
földbe, a malacokból, borjukból mikor csináljon pénzt, s ha megszorúl,
kitől kérjen kölcsönt… Mikor pedig senki sem látta, minden fehér kövön
sírtak egyet. Mióta kihúzta a lábát a házból a fiú, minden élet
összeesett benne. Az örökös csend, imádság, várakozás és könny, beteggé
tett benne élőt, élettelent, mindent. A vén némber is a sírja felé
ballagott. Fakó, duzzadt arcán rengeteg ránc, mély könnyárkok, piszkos,
szürke haja árván lengett a szemébe, földfekete teste meggörnyedt. Az
izgalomtól zizeg a papiros a kezében.
– Ha megolvasná, instálom… Idegen nyelven van írva, a faluban nem
értenek hozzá.
– Szívesen, György néni.
Első tekintetre látom, hogy a katonai hatóság küldi. A nagy piros
bélyegző virít: „K. u. K. Infanterire Regiment No. 51.“
– Ugy-i, az én Emrimről írnak?
Bizalmatlanul figyeli minden szemrebbenésemet.
Alig nehány sor az egész, de ha sűrün tele is volna írva a világ minden
papirosa, akkor is ezt a két szót látnám meg rajta legelőbb:
„… helden Tod…“
Móhón futom át az írást. Igaz és bizonyos. Jól látok. György Imre hősi
halált halt a hazáért…
Az anya arcom minden moccanását lesi. Áldott szerencse, hogy rosszak a
szemei, nem látja megdöbbenésemet. A lelkem belül imádkozik a
bizonyosság ellen: – Oh, bár ne volna igaz! – Tudom, hogy hiába; mégis
megfordítom az írást, hátha nem ennek a szegény öregnek szól, de a betűk
nem változnak meg:
„Frau Johann György.“
Az édes anya sürget.
– S mi jót írnak benne?…
Nem birom megmondani a valót. Ha százszor elkárhozom is, hazudni fogok.
Hiszen alig pár év, talán annyi sincs és újból találkozni fognak. Addig
csak reménykedjék…
– Eltalálta, György néni, elég jót írnak. A katonai hatóság értesíti
magát, hogy Imre kitüntetést kapott hősi viselkedéséért…
Belepirulok és ellágyulok. Félek is, mert az asszony csak tovább néz és
hogy igézetétől szabadúljak, minden szóra rámutatok:
– Nézze, ez azt teszi, hogy: „Értesítjük“, ez a „helden“ azt teszi, hogy
„hősi…“
A megkönnyebbülés elönti szegényt és csókolja az írást, különösen, ahol
a „held“ szót mutatom, de minden csókja a másikat, a „Tod“-ot, a halált
éri… Bár le tudná csókolni róla!…
– Édes, drága, jó gyermekem! – suttogja boldogan.
Szerető gonddal gyönyörködik. Maga előtt símogatja a levegőt, mintha a
fia arca volna. Lehet, hogy látja is. Ki tudja, mire képes egy édesanya?
Lehet, hogy a semmiből újra szűlte.
– Hős fiam! Hős fiam!… Legyen hálá a Boldogságos Szűz Máriának!… Helden!
Helden!… – mosolyog szüntelen.
– „Tod! Tod!“ – lüktet az én szívem.
Az ajtóban ijedtre rándul a vén asszony és visszatipeg. Körülnéz, hogy
nem hallja-e valaki és rémülten kérdezi:
– Hány embert kellett ezért a kitüntetésért Emrinek megölnie?… Mert ha
csak egyet is, inkább visszaküldöm. Vissza… Az én házamba be nem viszem.
– Imre nem öl embert – nyugtatom meg.
Az édesanya elpirul:
– Hogy is kérdezhettem ilyent? Az én fiam nem öl embert. Nem úgy
neveltem…
Alig várom, hogy elmenjen.
Az úton mindenkit megállít és bodogan újságolja:
– Hallottad-e, Kari? Imre fiam kitüntetést kapott… Most olvasta el az
írást a plébános úr. Nincs egy hete, hogy künn van a harctéren s már
kitüntetést kapott. Nagy kitüntetést…
Van, aki örül neki, van, aki irigykedik. Csak én félek emberek elé
kerülni. Vén György Jánosnénak még a háza felé sem merek járni.
Mindennap elsőnek megyek a postára és átnézem a rózsaszín tábori
lapokat, hogy nem írja-e meg valaki a György Imre halálát, mert azt a
lapot el fogom lopni, akármilyen szívszorongva várják is a
hozzátartozói… A halált nem engedem be a faluba… A halál maradjon a
harctereken…
A lelkiismeretem nem hagy nyugodni. A halál erősebb, de tovább birkozóm
vele. – Hazudtam… De szabadott-e megtennem?… Az édesanya szíve
megszakadna, ha megtudná a valót… De szabadott-e a szegény halott
lelkiüdvösségét megfosztanom az anya imádságától…
Másnap gyászmisét mondtam György Imréért. Ez sem nyugtatott meg. Az én
imádságom kevés és bűnös, mert én hazudtam, amit előbb jóvá kell tennem.
Hogy is mertem addig a szentmiséhez járulni? Hiába akartam magamban a
tökéletes bánatot felindítani, nem volt tökéletes… Más megoldást
kerestem. A legközelebbi vasárnap az istentisztelet után letérdeltem az
oltár lépcsőjére és azt mondottam:
„Imádkozzunk egyik testvérünkért, ki hősi halált halt a harctéren!…“
Mosolyogtam magamban. Igy. Most az egész falu imádkozik szegény György
Imréért.
„Isten, ki élet-halál ura vagy…“ – kezdettem, de csak asszonyi zokogás
volt a válasz. A férfiak, öreg emberek erőtlenül reszkettek. Csak most
vettem észre, hogy mindenki a maga fiára, férjére, apjára gondol és azt
hiszi, hogy érte imádkozunk. A templom szentségében nem merték kérdezni,
hogy ki a halott, csak a félelem, a balsejtelem és döbbenet igázott le
mindenkit.
A halál bejött a templomba és én nem mertem kimenni. A szertartás után
tovább imádkoztam, míg mindenki eltávozik, de senki el nem ment. A nép
némán és fehéren várt a padokban, míg kilépek az ajtón. A templom előtt
egyszerre rohantak meg:
– Ki a halott?…
Meg kellett mondanom.
– Szegény György Imre esett el, de jó emberek, tartsátok titokban az
édesanyja előtt, mert megszakad a szíve, ha megtudja. Azt hiszi, hogy
kitüntetést kapott… Ne legyetek kegyetlenek hozzá… Úgyis maholnap meghal
ő is, s az égben találkoznak…
Az emberek eloszlottak.
Ettől kezdve az egész falu titkolta a György Imre halálát, csak valami
csodálatosan szép dolog történt. A tehetetlen öreg asszony helyett
ismeretlen kezek felszántották a kicsi földet, be is vetették. A
szomszédok ellátták tehénkéjét. Ha valaki kenyeret sütött, tyúkot ölt
vagy jobb falathoz jutott, radinát vitt belőle az öregasszonynak:
– Kóstolót hoztam, Mari néni.
És Mari néni boldog volt. Mútogatta a zsidónál berámáztatott halotti
értesítést.
–… Kitüntetést kapott. Ide, az ágyam fölé akasztottam, hogyha meghalok,
utolsó percemben is lássam…
Ismét nyugodt voltam. A halott fiú dolgozott itthon.
A halált legyőztem.
Az emberek még nagyobb bizalommal jöttek hozzám. Irtam tovább a
leveleket a hadifogságba, hadisegélyekért veszekedtem a hatóságokkal,
tanácsokat adtam, a szegényeket istápoltam, tehetetlen öregeknek
dolgozni segítettem, bajuk, bánatuk ellen könyörögtem, minden hajlékban
ott voltam, csak öreg György Jánosnétól rettegtem.
Hiába rettegtem, a halál mégis bejött a faluba, mint minden faluba.
A falu népe kint dolgozott a határon, mikor egyik sebesült katona
szabadságra érkezett és a halál az ő mankóján szökött be. Elsőnek György
Jánosnéba botlott.
– Nem találkoztál-e az én fiammal? Nem üzent valamit? Már hónapok óta
nem küldött levelet.
A katona önkéntelenül is elárulta a tragédiát.
– Ne várjon több levelet, Mári néni. Nem ír Emri több levelet ebbe zánti
világba.
– Mi történt? – sikoltott az öreg anya. – Tán csak nem hót meg? Mondj
igazat te, mert nem segít meg az Isten, ha újból visszamégy a harctérre…
A katona lehajtotta a fejét, s a szegény asszony elgyengült az úton.
Másnap szemrehányó szomorúsággal elvánszorgott hozzám s letett egy
koronát a megtört, szomorú vénasszony.
– Rosszul olvasta el, plébános úr az írást, mert szegény Emri fiam bizon
meghót, nem kitüntetést kapott… Ezt a pénzt misére hoztam a
lelkiüdvességiért…
Ez a könyv az ERDÉLYI SZÉPMÍVES CÉH negyvennegyedik kiadványa; IV.
sorozatának 13–14. számú könyve. Nyomtatta a CONCORDIA-NYOMDA
Garamond-antiqua betükkel. A szedést FUCHS IMRE, a nyomást MAROSÁN
ISTVÁN vezette. Kötése ROHONYI ANTAL könyvkötő műhelyében készült.
E könyv első kiadása kizárólag az ERDÉLYI SZÉPMIVES CÉH tagjai számára
készült.
Ez a 3 sz. példány.
AZ ERDÉLYI SZÉPMÍVES CÉH TAGJAINAK NÉVSORA
Adler Arnold
Adorján Emil dr.
Albert Sándor dr.
Andrási Tivadar
Andrényi Lajos báró
Angi István
Báró Apor István
Arad-Csanádi Gazdasági Takarékpénztár
Arany János Egyesület
Aronsohn Arnold
Aronsohn Rudolf
Ausländer Lajosné
Balajthy Jenő
B. Balássy Judit
Balássy Kálmán dr.
Balogh Elek dr.
Bándy Béla
Societatea Bancara Română Sucursala Arad
Báró Bánffy Albert
Bánffy Ferenc báró
Gróf Bánffy György
Barabás Ferenc
Barbon Atanase
Barcsay Tamás
Barla Dezső
Bartha Lajos
Báthory Lajos dr.
Baumann Luly
Becsek Aladár
Béldi Erzsébet grófnő
Béldi Kálmán gróf
Beliczay Sándorné
Benedek Ernő
Benedek János dr.
Benke János dr.
Berkovits Malvin
Dr. Bernád Ágoston
Bernády György dr.
Ifj. gróf Bethlen Balázsné
Gróf Bethlen Bálint
Gróf Bethlen László dr.
Dr. Bihari Jenőné
Biró Géza dr.
Biró István
Bissingen Erzsébet grófnő
Dr. Blattner Sándor
Bocsánczy András dr.
Bocsánczy László dr.
Ifj. Boér Gábor
Boga Kálmán
Cs. Bogáts Dénes
Bojincáné Kulcsár Julia
Borbély Kálmán
Báró Bornemissza Elemérné
Borsai Mária
Brandt József
Braun Bernát
Brunner Zelma
Brüll Emánuel
Buder Ferenc dr.
Buck Gábor dr.
Bürger György
Buzás István
Clauder Kálmán
Cseke Vince dr.
Csendes Jenő
Csók László
Csorba András
Csutak Ferenc
Csutak Kálmán dr.
Czeglédy Miklós dr.
Czitrom Béla dr.
Czodik János
Elie Daianu dr.
Datky Béla
Davidovits István
Deák Lajos
Deák László
Deák Zoltán dr.
Gróf Degenfeld Kristóf
Gróf Degenfeld Miksa dr.
Dékány Ibolyka
Dénes Ferenc
Dérczy László
Deutsch Ferenc
Deutsch Gizella
Deutsch Jenő
Deutsch Pál
Deutschek Géza dr.
Dr. Dezső Hugóné
Dienes Ödön dr.
Drexler Albert
Drexler Béla dr.
Dutka Kálmán
Elek Pál
Elekes Béla
Elekes Miklós dr.
Éltető Dánielné
Emerich Endréné
Engel Arnold
Engel Dezső
Erdős Mátyás dr.
Erős Vilmos dr.
Fábián László dr.
Fábry Ferenc
Faragó Rezső
Dr. Faragó Victor
Farczády Elek dr.
Farczády Jolán
Bistrai Farkas Imréné
Farkas István
Farkas Lajos
Farkas László
Farkas Mózes dr.
Farkas Róbert dr.
Fejér András
Fejér Gábor
Fekete Andor dr.
Fekete András dr.
Fekete János
L. Fekete Nagy Judith
Felter Ignátz dr.
Ferencz Mihály Zsigmond dr.
Ferenczy Gyula dr.
Fettmann Dezső
Fischer Imre
Fleischer Béla dr.
Fodor József
Folyovich János
Folyovich Miklós Endre
Fövenyessy Zoltán
Frenkel József
Friedmann Mór
Dr. Füredi Iván
Gaál Gyula dr.
Dálnoki Gaál Jenő
Gábos István dr.
Gál Ferenc
Gáspár István
Gergely Zsombor
Gescheidt Ferenc
Glancz Sándor
Goldberger József
Özv. Gombás Gyuláné
Góró Ferenc
Gottlieb Kálmán dr.
Gödri István
Gönczy Gábor
Grois László dr.
Gross Edéné
Gross Frigyes
Grosz Imre
Grosszmann Miksa dr.
Grozáné Érsek Mária
Grünwald Andor
Guttmann Miklós dr.
Dr. Gyárfás Albert
Dr. Gyarmathy Dezsőné
Győző Gyula
Hadházy Kálmán dr.
Hadházy Sándor
Hadrava Nándor
Hajdu Frigyes dr.
Hájek Ferenc
Haller Ferenc gróf
Harmath Sándor
Hegedüs Zoltánné
Hegyi György
Hétfalusi Takarékpénztár R.-t.
Heymann Béla
Hilt Lajos
Hirsch Gusztáv dr.
Hirsch Hermann
Hirsch Hugó dr.
Holló István
Hollós Izidor dr.
Horváth Árpád
Horváth Dezső
Kormos Ferenc
Kosztela Ferenc
Kotsis Ilona
Uzoni Kovács Endre
Gróf Horváth Tholdy Rudolfné sz. Vass Rachel grófnő
Szentgyörgyi Horváth Dezső
Ignácz László
Ikafalvi Dienes Jenő dr.
Jancsó Elemér dr.
Jekel József
Jeney István dr.
Jórend Ilonka
Josepovits Hers dr.
Jurányi Ede
Özv. Juricskay Dezsőné
Kálmán Jenő
Kapdebó Szilárd dr.
Karda Ferenc dr.
Karda István dr.
Kassovicz Endre
Kecskeméthy Lipót dr.
Kemény Anna bárónő
Özv. báró Kemény Ákosné
Báró Kemény Géza
Kemény Gizella bárónő
Kemény János báró
Keresztes Károly dr.
Kerekes Ödönné
Kertész Jenő dr.
Dr. Kertészné, Vadász Gizella fia, Kertész György
Khell Bogdán dr.
Kiss Ferenc
Kiss Mihály
Kiss Mihályné
Klein Lipót dr.
Kleinhändler Ábris
Klözel Oszkár
Knizsek Károly
Koczka Hajnal
Koleszár Jenő dr.
Kolozsvári Iparos Egylet
Kolumbán Mária dr.
Komjáthy Nándor
Dr. Konopi Kálmán
Koppándy János
Kormos Ferenc
Kosztela Ferenc
Kotsis Ilona
Uzoni Kovács Endre
Kovács Margit dr.
Kovásznai Gábor dr.
Kováts Benedek
Kovrig Károly
Krauss Jenő
Krausz Károly
Krüger Jenő dr.
Kun Richárd
Kupfermann Benő
Lakatos Sándor dr.
László Albert
Lázár Simonné
Lebovics Hermann
Légrády István
S. Leölkes Béla
Lestyán Ödön
Lingvay Lajos dr.
Liszka János
Litsek Zoltán dr.
Lőrinczy Dénes
Lövy Rezső
Lugosi István
Lustig Mihály
Mairovitz Márton
Mallász József
Maltz Ervin
Marek Mór
Máriaffy Lajos
Markovits György
Markstein László
Mármarosi Ref. Lyceum Nagy Könyvtára
Maron Géza
Márton Adolf dr.
Martonossy György dr.
Máthé Gyula
Melchner Sándor
Melinda László dr.
Mendel Mihály dr.
Merza László
Meskó Judith
Meskó Miklós dr.
Mihályi Elemér
Mikes Ödön
Miklós Balázs
Missák István dr.
Molnár Antal
Molnár Dénes dr.
Molnár László
Moskovits Ernő
Nagy Béla
Nagy Elekné léánya Nagy Zita
Nagy Géza
Nagy Imréné sz. Incze Rózsika
Nagy Lajos
Karádi Nagy Lajos
Nagy László
Nagy Margit
Nagy Mária
Kolosi Nagy Mihály
Nagy Miklós dr.
Nagyenyedi ref. tanitó- és tanitónőképző
Nagyváradi Kereskedelmi Csarnok
Nagyváradi Ujságiró Club
Nánási János
Németh Endre dr.
Némethy József
Br. Neumann Marika
Oberding Antal
Olteanu Jánosné, sz. Szentkatolnai Elekes Magda
Olosz Gizella
Orbán Aba
Oregyán József
Dr. Óváry Elemérné
Pálmai Béla
Palló Imre
Panajoth Ernő György
Parády Ferenc dr.
Parlaghy Lajos
Pásint József
Páter Ernő
Páter Gusztáv
Peleskey Miklós
Pintér Győző
Pogány Sándor dr.
Politzer Mihály
Dr. Popescu Adriánné
Popper László
Popper Sándor dr.
Puskás Gyula
Puskás István
Rakssányi Eta
Rafael Miksa dr.
Rácz Lajos
Révész Arthur
Ridély Ervin dr.
Rimmer Lajos
Ritoók Lajos
Rosenberg Irma
Rosskopf János
Róth Dezső
Rudolf Alfréd
Sándor Géza
Sándory Mihály dr.
Sárossy Ödönné
Sáska Andor
Schmidt Béla dr.
Schönheim Lajos
Schubert János
Sebők Elek
Semlyén Tivadar
Silay István dr.
Ifj. Simó Béla
Simon Gyula dr.
Singer Mór
Sinkovits Ottó dr.
Somogyi Ödön dr.
Soós István dr.
Sprencz György
Steinfeld Gyula
Steinthal Arthur
Stern Imre
Suciu Aurél
Sulyok István
Aranyidkai Svaiczer Béla
Szabó Béla
Szabó Dénes
Szabó Lajosné
Szabó Miklós
Szabó Zoltán
Szakáts Miklós
Szánthó Gergely
Szántó Samu dr.
Szász Károly
Szeghő Dénes
Székely József dr
Székely József
Szenes Imre dr.
Dr. Szentiványi Leóné
Szép Ödön
Szigligeti Társaság
Szika Ferenc
Ifj. Szilágyi Tréger Károly
Szini Andor
Szoboszlay László dr.
Szőke Mária
Szöllösi Ödön dr.
Gróf Sztáray Mihály
Takarékosság, Segély és Takarékszövetkezet
Tamás István dr.
Tanódi Endre dr.
Tauber József dr.
Telegdy József
Teleki Ádám gróf
Teleki Arctur gróf
Gróf Teleki Ernő
Teleki Károly gróf
Teleki László Gyula gróf
Temesváry Gerőné
Thoroczkay Ferenc
Dr. Tirea Mihályné
Tischler Márton
Tolcsvay Lajos dr.
Gróf Toldalaghi József
Toldalaghy Mihály gróf
Tóth János dr.
Tumó Antalné, sz. Makray Teréz
Ugron András
Ugron Gábor
Ujvárossy Gyula
Unió Club
Vajda Sándor
Vaniss László dr.
Várady Árpádné
Várady Ödön dr.
Várfalvi Mór dr.
Vásárhelyi Béla dr.
Véghső László
Vékony Gyula dr.
Veress Ferenc dr.
Vidor Manó
Viola Sándor dr.
Wachter Erich dr.
Waschek Ferenc
Weisz Gyula
Dr. Weisz Hermann
Weiss Zsigmond
Wenczel Márton
Wencel Miksa
Wertheimstein Viktor
Özv. báró Wesselényi Miklósné
Dr. Willer József
Zeyk Dániel
Ziegler Gyuláné
Zima Tibor dr.
Zsibói Polgári Olvasókör
Zudor János
KÜLFÖLDI TAGJAINK
Adorján Győző
Ágoston Géza dr.
Gróf Apponyi György
Babits Mihály
Bánó György
Basch Endréné, sz. Szabó Clarisse
Dr. Bertalan István
Gróf Bethlen Istvánné
Báró Biedermann Elekné
Báró Biedermann Imréné
Bierbauer Virgil
Botz Elek dr.
Dr. Brázay Zoltán
Mrs. Henry S. Butterworth
Csécs Elemér
Csik Vilma
Debrecen Város Könyvtára
Dr. Fekete Sándor
Ferenczy Lóránd
Gróf Festetich György
Francia Filológia Szeminárium
Ghika György
Göllner Károly
Gömbös Gyula
Gwerk Ödön
Dr. Györffy István
Hadik Mihály gróf
Harsányi Zsolt
Hatvany Lily bárónő
Herczeg Ferenc
Hollós Juci
Dr. Horváth Kálmán
Horváth Károlyné
Imre Kálmán dr.
Dr. Imre Sándor
Báró Inkey József
Dr. Jelen Miklós
M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara
Dr. Juhász Sándor
Dr. Kacsóh Bálint
Káldi Jenő
Dr. Kállay Endre
Kézdivásárhelyi Vásárhelyi Katalin dr.
Báró Kornfeld Móric
Kozma András
Kuffler Dezsőné
Kuthy Sándor dr.
Dr. Laufer Lipót
Gróf Lóváry Albert
Dr. Magoss György
Mihályi Zoltánné
Miklós Andor
Móricz Zsigmond
Verseghi Dr. Nagy Elek
Nagy Márton
Német Filológia Szeminárium
Nyárády István dr.
Herczeg Pálffy Miklós Központi Igazgatósága
John D. Paton
Peller Béla
Pohl Artúrné, sz. Thimár Mária
Dr. Pogány László
Dr. Preszly Károly
Dr. Purjesz Béla
Báró Radvánszky Béla
Ravasz László dr.
Dr. Róth Miklós
Rutterschmidt Károly
Schubert Tódor
Ilona Siemers
Kankovszky Singer Zsuzsa
Skuteczky Singer Mária
Dr. Szász Emil
Gróf Széchényi László
Szeghalmi Péter András realgimnáziuma
Szilassy Béla
Tihamér Lajos
Tisza István Tudomány Egyetem Könyvtára
Tormay Cecil
Történelmi Filológiai Szeminárium
Várady Aranka
Dr. Vásáry István
Báró Villani Frigyes dr.
Vizvári Mariska
Zichy István gróf