Az ujabb inditványt élénk helyesléssel elfogadták és Smirgli is
kénytelen volt belenyugodni. Miután Jobbadán is könnyek közt
biztositotta a társaságot, hogy a tervezett gyászováció életének
legszebb napja lesz, az elnök ünnepélyesen kihirdette a határozatot.
Következett a harmadik fogás, melynek elfogyasztása közben Jobbadán
fölemelkedett, s a következő beszédet mondta:
– Tisztelt polgár- és tagtársak! Az elnök ur igen tisztelt szavainak
hizelgése sokkal jobban meghatja belsőségemet, mint a mennyire
külsőségemen látszik. Érdemeim pedzése mélyen érintette
lelkiállapotomat, a miből kifolyólag csak rövidesen terjeszkedhetem ki a
köszönetre. Nem tudom, hogy mi végezet vár reám a földgömbön, különösen
azon bizonytalan ingatagságon, melyet a tudomány apparátusa tengernek
nevez, de én nem habozom azon kijelentéssel élni, hogy bármily sors
beteljesülése várjon reám: legfőbb törekvésem azon célt irányozza, hogy
friss egészségnek örvendve térjek vissza hazámba, illetve a
Liliom-utcába. Én, uraim, elmegyek a Merikába, s itt hagyom a Hunyadi
János-asztaltársaság kebelzetét. Itt hagyom nőmet, itt hagyom a házat,
melyre felügyelek, s most örvendek, hogy gyermektelen családapa vagyok,
s nem kell leendő árváim gondoskodását eszközölni. Szives figyelmükbe
ajánlom becses emlékem fentartását, mert magtalanul hunyván el, nevem
fenmaradása özvegyem halálával bizonytalanságnak néz elébe. Köszönet és
hála rebegése az én kötelességem, melynek teljesitését ezennel
foganatositottnak tekintem. Éljen az elnök ur! Éljenek a tagtársak, s
adja Isten, hogy szerencsés visszatérésem esete minél gyorsabban, annál
biztosabban bekövetkezést szenvedjen.
Zajos tetszés fogadta az ékes beszédet s megkezdődött az ivás. Jobbadán
a háziurat várta s ezért tiz órakor haza ment. Vele én is. Utközben
megszólitottam:
– Jobbadán ur, irhatna nekünk a neve alatt amerikai leveleket.
– Hirnevem szempontjából?
– Arra is jó; de meg pénzt is adunk érte.
– A minimális kvantum tekintetéből mennyire számithatnék?
– Levelenkint tiz pengőre.
– Tekintetességed garantirozza az igéret biztosságát?
– Akár előre lefizetek ötven forintot.
– Nyugtatványilag elismerendem.
Másnap volt az elutazás. Ott voltam én is. Délután két órakor mentek a
bécsi gyorsvonaton. Félkettőkor a háziur igy szólt Jobbadánhoz:
– Jobbadán! Hozzon egy komfortáblit, indulunk.
Jobbadán fejet csóvált, s mondá:
– Gyöngéllem az erőt.
– Micsoda erőt?
– Keveslem a lószámot.
– Miféle lószámot?
– Kérem, nagyságos ur, a Merika messze van. Földgömbileg kinéztük.
Erősebb inditás kell a hosszu utra. Nem célarányos a konflis.
Ezzel elment és hozott egy fiakkert, melyre minden pakkot fölraktak.
Jobbadánné sirt.
– Férfinak nem eleme a sirás. Száraz szem dacára a sziv megszakadhat, –
mondá Jobbadán. – Isten veled, Borcsa, ha keres valaki, mondd meg, hogy
a Merikába mentem.
Ezzel megcsókolta a feleségét. Ez volt a rátabucsuzás harmadik részlete.
A háziur jött, Jobbadán felült a bakra, s még egyszer végignézett a
Liliom-utcán, a házon, a kapun és az asszonyon, szóval: mindazon
tárgyakon, melyek neki Európában legkedvesebbek voltak.