Csenke felől
Fuj a szellő,
Onnét, onnét, onnét, onnét jön szerető,
Onnét, onnét, onnét, onnét jön szerető.
Legyingeti
A kalapját,
Ugy kelleti, leti, leti, leti magát,
Ugy kelleti, leti, leti, leti magát.
Teli zsebe
Mogyoróval,
Teli szája, szája, szája édes csókkal,
Teli szája, szája, szája, édes csókkal!
Ez a kis lány megy a kútra…
Ez a kislány megy a kútra,
Nem talál a gyalogutra, igaz a!
Utánna kellene menni,
Megölelni, megcsókolni, igaz a, igaz a!
Barna kis lány merit vizet,
S a szemembe mindig nevet, igaz a!
Hamis asszony lesz belőle
Én leszek a szeretője, igaz a!
Veszek neki…
Veszek neki csizmát, pirosat,
Üttetek rá patkót, magasat,
Fénylik a te csizmád, ragyog is,
Ragyogó csillag vagy magad is.
Veszek neki piros pántlikát,
Hadd fonja be gyönyörű haját:
Piros a pántlikád, mint magad,
Hamis vagy te rózsám, ne tagadd.
Sárga csikó…
Sárga csikó, sárga csikó, sárga,
Az én rózsám nem lesz mindig árva,
Az én rózsám nem lesz mindig árva,
Szüret után én leszek a párja.
Azért hogy én szegény legény vagyok,
Barna kis lány szeretője vagyok,
Szeret az a barna kis lány engem,
Meghalni is kész volna érettem!
Széna, széna, széna,…
Széna, széna, széna terem
A réten, a réten,
Megcsókollak, kedves rózsám,
A héten, a héten!
Piros alma, gömbö-, gömbö-,
Gömbölyü,
A te orczád gyönyö-, gyönyö-,
Gyönyörü!
Minden falu édes hazám…
Minden falu édes hazám,
Minden asszony édes anyám,
Minden szép lány feleségem
Kivel világomat élem.
Eszem a teremtő fádat,
Engem szeress, ne anyádat,
Olyan igaz leszek hozzád
Mint tulajdon édes anyád!
Hejh, be szépen világit…
Hej, be szépen világit
Az esteli csillag!
Hej, be szép szőke legény
Áll ablakom alatt!
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek
Puha ágyat vetni.
Ujjamon gyűrűje,
Zsebemben levele,
Piros szőke legénynek
Rajta van a neve.
Nem adnám én a nevét
Két arany almáért,
Hát őt magát, hogy adnám
Széles e világért!
Megkötöm a lovamat…
Meg kötöm a lovamat
Czédrusfa ágához,
Magam meg lefekszem
Galambom ágyához.
A vásárra voltam,
Vásárfiát hoztam,
Kedves galambomnak
Egy pár csókot adtam.
A szerelmet pénzen
Nem lehet megvenni,
De egy mézes csókon
Ki lehet alkudni.
Rózsa vagy…
Rózsa vagy, rózsa vagy,
Még annál is szebb vagy;
Aranynál, ezüstnél
Sokkal ékesebb vagy.
Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok,
De tetőled rózsám,
Könnyen el nem válok.
Ha én rózsa volnék…
Ha én rózsa volnék,
Hamar elhervadnék,
Senki rám nem nézne,
Senki nem szeretne.
Ne mondj hát rózsának,
Engem violának,
Egy viola-szegfüt
A nyári nap elsüt.
Bizony, ha lehetnék,
Én csak galamb lennnék;
Oh, hová nem mennék,
Ha most repülhetnék!
Sem rózsa nem leszek,
Sem galamb nem leszek,
Mert én, édes rózsám,
Csak a tied leszek.
Van kökényfa…
Van kökényfa, de nincs rajta,
Van szeretőm, de mi haszna?
Én szeretem, ő nem szeret,
Jaj, be gyalázatos élet!
Van rózsafa, van is rajta,
Van szeretőm, van is haszna,
Én szeretem, ő is szeret,
Oh, be gyönyörü egy élet!
Haja, haja, haja…
Haja! haja! haja! haja!
Bodor a szeretőm, haja;
Bodorodjon a vállára,
Mind a komló garadjára.
Haja, haja, mégis haja,
Barna a szeretőm haja.
Bár olyan barna ne volna,
Nem kapnának annyin rajta!
Nincs édesebb a nádméznél,
Nincs hunczutabb a legénynél,
Este a lányt megcsókolja,
Ha elfordul, kicsúfolja.
Az estének nincsen vége,
A legénynek nincsen szeme,
Szeme volna, haza menne,
Itten nem szemtelenkedne.
Este van már…
Este van már, este,
Haza kell már menni,
Kedves szeretőmnek
Jó estét mondani.
Jó estét, jó estét,
De nem mindeniknek,
Csak annak az egynek,
Kedves szeretőmnek.
Jaj, de édes ez a méz…
Jaj, de édes ez a méz, hopp,
Ez a méz, ez a méz,
Ki kit szeret, arra néz,
Haja, hija, hopp.
Lám én a kit szeretek, hopp,
Szeretek, szeretek,
Reá nézek, nevetek,
Haja, hija, hopp.
Kukoricza szára…
Kukoricza szára
Felfutott a fára,
Az én galambomnak
Dombon van a háza.
Kukoricza szára
Felfutott a fára,
Az én kedvesemnek
Csókra áll a szája.
Mikor arra járok,
Nagyokat durrantok,
Az én galambomnak
Szivére bút hajtok.
Ne szomorkodj, rózsám,
Most is szeretlek ám;
Ha nem szeretnélek,
Nem emlegetnélek.
Majd jövő farsangkor,
Többet mondok akkor,
Violám, enyim léssz
Esztendő ilyenkor.
Zöld erdőben…
Zöld erdőben, sik mezőben
Lakik egy madár,
Kék a szárnya, zöld a lába,
Jaj de szépen jár!
Várj madárka, kis galambom,
Várj egy kissé, várj.
Az Isten is ugy akarja,
Tied leszek már.
A haza.
István királyról.
Óh, hol vagy magyarok
Tündöklő csillaga!
Ki voltál valaha
Országunk istápja?
Hol vagy, István király?
Téged magyar kiván,
Gyászos öltözetben
Te előtted sirván.
Rólad emlékezvén
Csordulnak könnyei,
Búval harmatoznak
Szomorú mezei.
Lankadnak szüntelen
Vitézlő kezei;
Nem szünnek iszonyú
Sirástól szemei.
Virágos kert vala
Hires Pannonia,
Mely kertet öntözé
Hiven szűz Mária.
Kertésze e kertnek
István király vala,
Termesztője ennek
Ő vele meghala.
Ennek életében
Élt a Magyarország,
Ő halála után
Lett holt-eleven ág.
Előtted könyörgünk,
Bús magyar fiaid.
Hozzád fohászkodunk
Gyászoló lányaid.
Tekints, István király,
Szomorú hazádra,
Fordítsd szemeidet
Régi országodra!
Amott látod…
»Amott látod, rózsám,
Azt a száraz nyárfát…
Mikor az kizöldül
Akkor megyek hozzád!«
»Hiszem én Istenem’,
Kizöldül az én fám,
Virágos tavaszszal
Visszatérsz még hozzám.«
»Vágassuk le, rózsám,
Azt a száraz nyárfát,
Csináljunk belőle
Egy nagy akasztófát;
Arra akaszszuk föl
Azt a török császárt,
Hogy ne szomorítson
Már több édes anyát.
Belegrád! Belegrád!
Átkozott Belegrád!
De sok édes anyát
Megszomorítottál!
Belegrád, Belegrád!
Átkozott Belegrád
De sok édes anya
Átkot mondott reád!«
Nyalka kurucz…
Hol vagy te most, nyalka kurucz,
Ki oly’ voltál, mint egy szép strucz?
Már hazádba soha nem jutsz,
Ez világból is majd kifutsz.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Fájhat szived alsó földért,
Dunán túl szép országodért,
Elhagyott szép asszonyokért,
Télben rendelt kvártélyodért.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Nem vigyázsz most Soprontájra,
A kőszegi nyájasságra,
Szombathelyi szép dámákra,
A sümegi kevély tánczra.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Hol van hosszú pántos kardod,
Majd tiz fontos a tarsolyod,
Mennykő-ütött nagy pallosod?
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Hol van czifra karabínod,
Gréczi, bécsi pár pisztolyod,
Üsttel rakott pantallérod,
Czifrán varrott szép tarsolyod?
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Szegénységet szídtad, verted,
Nemzetséged sem becsülted,
Senki személyét sem nézted,
Testét, lelkét megmivelted.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Te ó kurucz! akkor voltál,
Mikor czifrán adtát mondtál,
Nyelveddel sokakat szidtál,
Isten ellen káromkodtál.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Azért Isten megbüntetett,
Idegen országra vetett,
Szabadságot tőled elvett,
Téged messze földre vetett.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Rákóczi Sámuel.
Püspök városába hogy bémentem vala,
Nem sokad magammal, csak század magammal:
A váradi basa vendégségbe hiva;
Egy cseppet sem késtem, – csakhamar elmentem.
Mikoron bémentem a város kapuján,
Mikoron bémentem a város kapuján:
Egyfelül a basa fogá jobb kezemet,
Másfelül a pogány kötözé testemet…
Mi dolog, vitézek, hogy engem kötöztök?
Mi dolog, vitézek, hogy engem kötöztök?
Talán azt tudjátok, hogy én rab nem vagyok?…
Hej, ha azt tudnátok: térdig vasban járok!
Megüték a dobot a piacz közepén,
Megfuvák a sipot a torony tetején:
Urak sallangosa, Rákóczi Sámuel,
Uri méltóságod szolgaságra vál el!
Kényén tartott tested térdig vasban hever,
Kényén tartott tested térdig vasban hever.
Ha a tenger vize mind ténta volna is,
Valamennyi füszál mind penna volna is:
Mégsem irhatná le kinjai sokságát,
Melyekkel emésztik szegény ő Nagyságát!
Jaj már minekünk…
Jaj már minekünk,
Magyar nemzetnek,
Kik feltámadtunk
Rebelliseknek;
Szuhay Mátyás, Zákány Tamás
Kopasz fejének,
Nagy pipájú, kevés dohányú
Magyar nemzetnek!
Az alföldi csikós.
Rákosnál a pesti vásárrul
Egy Tiszántul való csikós bundástul –
Tíszántul, bundástul, vásárrul
Egy pár itcze jó borra béfordul;
S ott mulat egy dunaföldi magyar ur –
Tiszántul, béfordul, bundástul.
Kérdi ez a csikóstul tréfábul:
Tudnak-e a Tiszántul magyarul?
Tiszántul, magyarul? tréfábul.
A csikós azt feleli a bundábul:
Ezt talán az ur kérdi nyájasságbul?
Tiszántul, bundábul, nyájasságbul.
És ha az ur ezt kérdi tréfábul:
Megmondom én, mit itéljek, hallj’ az ur!
Tiszántul, tréfábul, hallj’ az ur.
Némelyek azt mondják, hogy Tiszántul,
A ki nem tud magyarul, megtanul; –
Tiszántul, magyarul, megtanul.
Mások pedig mondják, hogy Dunántul,
A ki nem tud magyarul, nem tanul;
Dunántul, magyarul, nem tanul.
Dunántul a magyar iszik klázlibul,
Megeszi a roszprádlit czintálbul,
Dunántul: klázlibul, czintálbul.
Tiszántul a magyar iszik kancsóbul,
Eszik fa-, cseréptálbul vagy bográcsbul,
Tiszántul, kancsóbul, bográcsbul.
Láttam én egy koldust Dunántul:
Kenyeret sem tudott kérni magyarul,
Dunántul, magyarul – mely rosszul!
Koldulgat egy kopasz ember Tiszántul:
Tököli sem tudott jobban magyarul;
Tiszántul: magyarul, hatalmasul!
A dorogi csaplárosné Dunántul,
Mikor beszél magyarul: majd megful;
Dunántul, magyarul, majd megful.
Hajdu-Dorog városában Tiszántul:
Prédikál az orosz pap is magyarul;
Tiszántul: magyarul, nem oroszul.
Tiszántul szép nemzetünknek szájábul
Gyenge kegyes hangzásában a szó hull, –
Tiszántul, szájábul, a szó hull.
Oda fel pedig többnyire, Dunántul:
Nyelvünkön sokaknak foga megritkul;
Dunántul magyar szón megritkul.
Többet mondanék az urnak tréfábul:
De sietek hazafelé Tiszántul;
Tréfábul igy tanul, – megindul.
Bocsánat pedig uram a tréfárul:
Éljen a sok dunaföldi magyar ur!
Tiszántul, Dunántul –
Éljen a sok drágavérű magyar ur!
Bakatoborzó.
– _A mult század végéről._ –
Ha meguntad életedet,
Feleséged, gyermekedet:
Haj, gyere pajtás katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ne félj pajtás, nem bántanak:
Csak a karddal tapogatnak.
Haj, gyere pajtás katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ha nem tudnál lovagolni:
Megtanítunk gyalogolni.
Haj, gyere pajtás katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ha nem tudnál imádkozni:
Megtanítunk dohányozni.
Haj, gyere pajtás katonának!
– Jaj, nem megyek én, mert levágnak!
Huszár vagyok, lelkem babám…
Huszár vagyok, lelkem babám,
Az is maradok,
Szemed szinű dolmányomon
Sárga gomb ragyog;
Ucczu! peng a sarkantyum,
Csekély gondom, semmi búm,
Csak ugy vigadok!
Kard villog az oldalomon,
Tajték a pipám,
Veres csákó süvegemen
Leng a bokrétám:
Mind a mellett csak az kár,
Hogy tán nem is kedvel már
Hűtelen babám.
Ó, te szívemet epesztő
Kaczér szőke lány!
A huszárnak szeretője
Akad akárhány;
Nyájas, gyöngéd, deli, szép,
Oly takaros, olyan ép,
Mint a tulipán.
Mikor nekem jó kedvem van,
Boka hegedül,
Mellém intek egy leánykát
A szebbek közűl,
S megforgatom, míg daczos
Babám szeme bánatos
Könyekbe merűl.
Selyem szőrű pej paripám
Száz aranyat ér,
Horkol, tombol, tüszkölődik,
Bőrébe nem fér;
Még egyszer és utólszor
Megugratom hajnalkor,
Babám kedveér!
Van-e széles e világon
Szebb a nótámnál?
Jöszte babám, béküljünk meg
Bájos hangjánál!
Megbékülünk, ugy-e bár?
Nyujtsad ajkad… enyém már:
Csókolóra áll!
Mikor masírozunk, kapitány uram?
Mikor masírozunk, kapitány uram?
Mikor masirozunk, kapitány uram?
Holnap, holnap, holnap után,
Csütörtökön ebéd után,
Kedves katonáim!
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Lencse, borsó, káposztával,
Jó borocska szalonnával,
Kedves katonáim!
Elszakadt a nadrág, kapitány uram!
Elszakadt a bakancs, kapitány uram!
Vagyon szabó, csizmadia,
Ki megvarrja, ki megfoldja,
Kedves katonáim!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Itt van Sári, majd megveti,
Még magát is belé veti,
Kedves katonáim!
Már mi nálunk verbuválnak…
Már mi nálunk verbuválnak
Kötéllel,
Megfogják a szegény legényt
Erővel.
Hátra kötik a két kezét
Kötéllel,
Ugy kisérik be Kassára
Fegyverrel.
A gazdagnak öt-hat fia,
Nem bántják;
A szegénynek ha egy van is,
Megfogják.
Utána megy apja, anyja,
Siratják,
Kérik pénzért, kiváltani,
Nem adják.
Eredj haza, szegény ember,
Azt mondják,
Viseld apró árváidnak
A gondját.
De megveri az Ur Isten
Idővel,
Ki a szegényt sanyargatja
Erővel.
Áll a verbunk, tánczoljunk…
Áll a verbunk, tánczoljunk,
Nosza, kún legények!
Tele csordultig borral
Állnak az edények.
Pántlikát kalapunkra
Majd osztogatnak,
Mentét, dolmányt és nadrágot
Hozzánk szabatnak.
Itt állnak a lovak is,
Készen abrakolva,
Melyek a magyar legényt
Hordozzák tánczolva;
Ha sebesít sok franczot
Az én jobb karom,
Akkor mondja jó királyom:
Édes magyarom!
Ne higyj pajtás a németnek…
Ne higyj pajtás a németnek,
Akárhogyan hitegetnek.
Adjon bár oly nagy levelet,
Mint egy kerek fa köpenyeg.
Üssön pecsétet reája,
Mint egy kalap karimája:
Nincsen abban semmi virtus,
Verje meg a Jézus Krisztus!
Bajusz kell a magyarnak…
Bajusz kell a magyarnak,
Miről sokat tartanak.
Félre, bajusztalan száj!
Orrom alatt ne piszkálj.
Magyarország azért jó,
Ritkán üres a hordó.
Ha kiürül, megtöltik,
S vele kedvöket töltik.
Jaj de messze elviszik,
Hogy a magyar bort iszik!
Pedig, a teringettét!
Nem issza meg az eszét.
Nem úgy van most…
Nem úgy van most, mint volt régen,
Nem az a nap süt az égen,
Nem úgy illatoz a virág:
Kétszinüvé lett a világ.
Ne higyj a mézes beszédnek,
Kivált a fehér cselédnek,
Ritka az, a minek látszik:
Csak szembekötősdit játszik.
Nincs becse a hazafinak,
Csak a hajlongó urfinak;
Világ a német gavarnak:
Jó éjszakát a magyarnak.
Átok fogta meg a magyart,
Mert az soha együtt nem tart;
Rajta igaz a közmondás:
»A mennyi ház, annyi szokás«.
Szép volt halni a hazáért,
Most ritka ontna érte vért;
Hajh! Hallottam azt beszélni:
Szebb a jutalomért élni.
Régi őseink elholtak,
Kik a közjónak hódoltak;
Hejh! ha most feltámadnának,
Újra sírba szállanának.
Ha jutalmat a hív nem kap:
Nem igazat papol a pap.
El kell veszni a világnak,
Vagy győzni az igazságnak!
Szép világja a magyarnak…
Szép világja a magyarnak:
Mostan negyvennyolczat írnak.
Magam is el fogok menni,
Nyalka honvéd fogok lenni.
Puskát veszek a vállamra,
Kardot kötök oldalamra,
Megmutatom a muszkának:
Magyarok hogyan csatáznak.
Megálljuk mi a helyünket,
Nem hagyjuk el vezérünket,
Ott láttuk a Tisza partján:
Futamodott a szervián.
Hej, Szent Tamás erős helység,
Körül fogta az ellenség;
Ne féljetek, magyar lányok,
Nem jönnek a szerviánok!
Perczel Móricz katonája
A falakat mind megmászta;
Muszkát, ráczot és németet,
Mindent pokolba kergetett.
Perczel Móricz arany csillag,
Ott, Szent Tamás alatt ballag;
Sirogatja halottait:
Kossuth Lajos katonáit.
Kossuth Lajos azt üzente…
Kossuth Lajos azt üzente,
Elfogyott a regímentje.
Ha még egyszer azt üzeni:
Mindnyájunknak el kell menni,
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!
Esik eső karíkára,
Kossuth Lajos kalapjára.
Valahány csepp esik rája,
Annyi áldás szálljon rája,
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!
Zúg az erdő, zúg a mező…
Zúg az erdő, zúg a mező, –
Vajjon mi zúgatja?
Talán bizony Perczel Móricz
A lovát ugratja.
Szép ő maga, szép mindene,
Szép a paripája,
Vigan vágtat a honvédek
Nyalka táborába.
Kossuth Lajos: édes apám…
Kossuth Lajos: édes apám,
Felesége: édes anyám,
Én vagyok az igaz fia:
Magyarország katonája.
Kossuth Lajos udvarába’
Eltörött a lovam lába;
Gyerünk, pajtás! gyógyítsuk meg,
Itt a muszka, szalaszszuk meg!
Gyere, pajtás…
Gyere, pajtás, katonának,
Jobb lesz dolgod, mint apádnak.
Se nem kapálsz, se nem kaszálsz,
Pesti kaszárnyában sétálsz.
Éljen a nemzet! Éljen a nemzet!
Trombitálnak, trombitálnak…
Trombitálnak, trombitálnak,
A huszárok sorba állnak,
A Nagy Sándor ármadája
Az ellenséget bevárja.
A Nagy Sándor legelől áll,
Jobb feléről meg egy pap áll,
Kereszt vagyon a kezében,
Szent ostya meg az öblében.
Édes fiaim, huszárok!
Futnak-e már a kozákok?
Hej, Nagy Sándor, gyenyerális,
Oda van a huszárod is!
Édes fiaim, honvédek!
Futnak-e már a németek?
Hej, Nagy Sándor gyenyerális,
Oda van a honvéded is!
Lehajtja a fejét ő is,
A Nagy Sándor, gyenyerális,
Hullik a köny két szemébül,
A magyar ég elsötétül.
Ezer esztendeje…
Ezer esztendeje annak,
Hogy a magyarok itt laknak.
Most akarják kitiltani, kiirtani,
Életüktől, vagyonuktól megfosztani.
De a magyar azt nem hagyja,
Árpát, buzát betakarja,
Nem is hagyja, nem is hagyta, mind halálig,
Míg a magyar vértől a föld fel nem ázik.
A kardomnak markolatja ezüstből…
A kardomnak markolatja ezüstből,
Most csavartam ki a német kezéből;
Ki kék verni a hazából,
Áldott Kis-Magyarországból,
Angyalom!
Majd kiverik a szép magyar huszárok,
Mikor vágják, hajtják a sok kozákot.
Utánok a gyalog baka,
Nem is jönnek többé vissza,
De soha!
Kis Kanizsán, a viz mellett…
Kis Kanizsán, a viz mellett
A szervián vitézkedett;
Sok ott hagyta koponyáját,
Sok elhordta az irháját.
Éljen a magyar!
Kottorinál magas árok,
Ott vannak a szerviánok;
Éles kés van a kezükben,
Vörös sipka a fejükben,
Éljen a magyar!
Ne félj, ne félj, magyar leány,
Nem rabol el a szervián;
Perczel Móricz katonája
A nadrágjából kirázza.
Éljen a magyar!
Kossuth Lajos, Kossuth Lajos!
Kossuth Lajos, Kossuth Lajos!
Most az ország dolga bajos;
De csak addig lesz az bajos,
Míg visszajössz Kossuth Lajos.
Kossuth Lajos nagy bújába’
Kiül a tenger partjára,
Ráborul a koronára:
Hol van a sok katonája?!
Akkor zengett Buda vára…
Akkor zengett Buda vára,
Mikor honvéd rohant rája.
Poros, rongyos, poros, rongyos a ruhája,
Mégis bátran, mégis bátran rohant rája!
Mi fehérlik ott a síkon…
Mi fehérlik ott a sikon, távolba’?
Talán biz az édes anyám gunyhaja?
Messze jártam, másutt is volt jó dolgom,
Hejh! de szivem csak azt mondja: jobb otthon.
Késő őszszel száll a fecske messzire,
De tavaszszal ujra megjő fészkire,
Messze eljár, hegyen, völgyön és síkon,
Hejh, de mégis azt csevegi: jobb otthon.
Elviszik a nyalka huszárt csatába,
Sok országot, világot lát jártába’,
Nyer szerelmet, dicsőséget mindenhol,
Hejh, de szíve csak azt súgja: jobb otthon!
Szennyes az én ingem…
Szennyes az én ingem,
Szennyes a gatyám is,
Majd hoz Kossuth tisztát,
Türr Pista meg puskát.
Éljen Garibáldi!
Kossuth, Klapka és Türr,
Mind be fognak jőni,
Sereg is jő velök
Húsz-harmincz ezernyi.
Éljen Garibáldi!
Beh sok itt a holló,
De kevés a kard, ló,
Majd elhozzák, csak mi
Legyünk készek halni.
Éljen Garibáldi!
Legyen úgy, mint régen volt…
Legyen úgy, mint régen volt,
Legyen úgy, mint régen volt:
Hogy ne legyen a magyarnak,
Hogy ne legyen a magyarnak
Sem nadrágán, sem csizmáján semmi folt.
Legyen úgy, mint régen volt,
Legyen úgy, mint régen volt:
Süvegelje meg a magyart,
Süvegelje meg a magyart
Mind az oláh, mind a német, mind a tót.
Legyen úgy, mint régen volt,
Legyen úgy, mint régen volt:
Tele legyen a magyarnak,
Tele legyen a magyarnak
Mind az itcze, mind a pincze, mind a bolt.
Nem hitted, rózsám…
Nem hitted rózsám: katona vagyok én,
Majd elhiszed, ha elmasérozom én.
Visznek, visznek Lengyelország felé,
Sírva nézek kedves hazám felé.
A ki magyar, fogja meg a kezem,
Isten tudja: lát-e többé, vagy sem.
Ezer ágyu van a harcz mezején,
Igy hát, rózsám, katona leszek én.
Addig engem el ne temessetek,
A rózsámnak levelet küldjetek.
Világoskék legyen a koporsóm,
Barna kis lány mellette siratóm.
Kedves rózsám…
Kedves rózsám virágos kis kertje
Rozmarinttal körül van ültetve,
Rozmarintszál, basa rózsalevél,
Látom én már, hogy a másé levél.
Hajlandó vagy, mint a réten a nád,
Azt gondoltam, nekem nevelt anyád,
De már látom, hogy nem nekem nevelt,
Jobb vállamon hordozom a fegyvert.
Megérik a szőlő nemsokára,
Árván marad a töve utána,
Te is árván maradsz, szép angyalom,
Mert már nekem el kell masíroznom.
Magasan jár a csillag az égen,
Ki könyörül a szegény legényen?
Elpanaszlom búmat egy madárnak,
Kiénekli az egész világnak…
Sír az apám, sír az anyám…
Sír az apám, sír az anyám,
Nem t’om mért.
Katonának vagyok írva,
Tán azért.
Ne sírj, apám, ne sírj, anyám,
Nevelj mást!
Az is jó lesz katonának
Majd, meglásd.
Könyeimnek záporából…
Könyeimnek záporából tenger lett,
Mert elhagyott az én rózsám engemet,
Elment a hazát védeni,
Vissza sem fog többé jönni
Sohasem.
Ti leányok, maradjatok pártába’,
Igaz legény már nem ölel karjába;
Ki honn marad, nem érdemel,
A ki elment, annak nem kell
Feleség.
Ha én gólyamadár volnék…
Ha én gólyamadár volnék,
Túl a tengereken szállnék;
Ott imádkoznám hazámért,
Hazámban a szép rózsámért.
Ha én levelet irhatnék,
Arany pecsét alatt irnék;
A szivemet beletenném,
Hozzád, rózsám, elküldeném.
Katonának vagyok irva…
Katonának vagyok irva,
Föl is vagyok mundérozva,
Puska vagyon a vállamon,
Patrontás az oldalamon.
Ez az élet, igaz élet,
Viczispánnal sem cserélek,
Ha azt mondják: jobbra nézzek,
Csak azért is balra nézek.
Végig megyek…
Végig megyek a nagy utczán dalolva,
Barna kis lány áll a korcsma-ajtóba.
Teli kancsó a kezébe, köszönti,
Gyenge karom a derekát öleli.
Ha kiállok a kaszárnya elébe,
Sirva nézek a csillagos egekre,
Jaj Istenem, merre van az én hazám!
Merre sirat engem az édes anyám?…
Már eljött…
Már eljött az a nap, hogy el kell indulni,
Hazámtól s házamtól messzire távozni,
Öreg szüleimtől sírva elbucsúzni.
Harsog a trombita, indulni kell erre,
Ökröm szarva helyett kard van a kezembe’,
Ekém szarva helyett a fegyverem töltve.
Ki tudja, hol lészen nekem meghalásom!
Erdőn-e vagy mezőn, vagy a hideg szellőn?
Beteg fogok lenni, ki fog megsiratni?
Meg találok halni, ki fog eltemetni?
Tengernek nagy partja koporsóm oldala,
Tengernek mélysége koporsóm feneke;
Tenger sürű habja lészen szemfedelem,
A tengeri halak lesznek sirásóim,
Az égi madarak lesznek siratóim.
Szemeimet…
Szemeimet felvetettem
A csillagos egekre,
Ott láték egy bús gerliczét
Hazám felé repülve.
Állj meg, te bús gerlicze,
Vidd el ezt a levelet,
Mondd meg az én édesemnek,
Ne sirasson engemet.
Csehországnak külső szélén
A csatába kell menni,
Bucsúztató levelemet
Most akarom megirni.
Bucsúzom a hazámtól,
Felnevelő dajkámtól,
Jaj Istenem, gyenge rózsám,
Hogy váljunk el egymástól!…
Nézz, rózsám, a szemembe…
Nézz, rózsám, a szemembe!
Mit olvasol belőle?
Ugy-e, azt mondja,
Ugy-e, azt mondja:
Te vagy az angyalok
Ragyogó csillaga.
Felkötöm a kardomat,
Ugy védem a honomat.
Ugy-e, jól teszem?
Ugy-e, jól teszem?
Mert én a hazámat
Igazán szeretem.
Magyarország édes fia…
Magyarország édes fia
Vagyok én, vagyok én,
Hű szeretőt is csak itten
Kapok én, kapok én.
Van itt szép lány, mint a csillag
Az égen, az égen,
Szép is, jó is, mint a virág
A réten, a réten.
Mikor nyolcz esztendős voltam…
Mikor nyolcz esztendős voltam,
Katonának nem jó voltam,
Most járok a huszadikba,
Kisérnek a háborúba.
Mikor göndör hajam vágták,
Babám kötőjébe rakták.
Nem volt annyi hajam szála,
A mennyi köny hullott rája.
Felszállott a páva…
Felszállott a páva
Vármegye házára,
Sok szegény legénynek
Szabadulására.
Rab vagyok, rab vagyok,
Szabadulást várok;
A jó isten tudja,
Mikor szabadulok.
Rab vagy, rózsám, rab vagy,
Én meg beteg vagyok:
Ha te kiszabadulsz,
Én is meggyógyulok.
Fáj, fáj, fáj, fáj.
Fáj, fáj, fáj, fáj,
Fáj a szivem, fáj.
Fáj a szivem te éretted
Mióta megismertelek;
Fáj, fáj,
Fáj a szivem fáj.
El, el, el, el,
El kell menni, el!
El kell menni, nincs mit tenni;
Tőled, hazám, távol lenni!
El, el,
El kell menni, el.
Légy, légy, légy, légy,
Légy szerencsés, légy!
Szülőföldem, édes hazám,
Kitől oly messze származám,
Légy, légy,
Légy szerencsés, légy.
Meg, meg, meg, meg,
Még meglátlak, meg!
Meglátlak még nemsokára,
Édes hazám szép határa!
Meg, meg,
Még meglátlak, meg.
Seprik a szentgyörgyi utczát…
Seprik a szentgyörgyi utczát,
Viszik a székely katonát.
Állj, meg rózsám, kérdjelek meg,
Hogy, ha elmégy, hol kaplak meg.
Jere fel Csik-Szeredába,
Megkapsz ott egy korcsomába’;
Ha nem lelsz a korcsomába’,
Jere fel Galicziába.
Galiczia közepében
Két kaszárnya van egy végben,
Oda gyülnek a székelyek,
Ott búsulnak ők, szegények.
Édes anyám…
Édes anyám is volt nekem,
Keservesen tartott engem.
Éjszaka font, nappal mosott…
Jaj, be keservesen tartott!
Édes volt az anyám teje,
Keserű a más kenyere.
Ki nem hiszi, próbálja meg,
Minden magáról tudja meg.
Nem szólok én, csak hallgatok,
Mert idegen helyen vagyok.
Nem szól az idegen vendég,
Mégis van bánata elég.