A mennyei birodalomban találjuk az emberiségnek egyik legrégibb és
legönállóbb kultúráját. Kr. e. kétezer esztendővel van már iskolája és a
XII. századtól fogva az egész birodalomra kiterjedő egységes vizsgálati
rendszere. Ugyanekkor kiadott építési szabályrendelete aprólékosan
előírja, milyen rangú ember, hány oszlopos, milyen magas és milyen színű
házat emelhet.[101] Buddhizmust megelőző műveltsége és irodalma minden
idegen befolyástól mentes; szakembernek eddig nem sikerült semmiféle
turáni leszármazás vagy az északi samanizmustól való függés
földerítése.[102] A kínai kultúra elszigetelten álló nemzeti lélek
alkotása, mely az őskor messzeségéből nyúlik át napjainkba. Négyezer
esztendős irodalommal rendelkező hatalmas nagy nép áll itt előttünk,
melynek lelkülete az európai ember számára szinte érthetetlen. Krause
müncheni sinologus jelenleg vezető műve szerint a felületes könyvek
egész serege terjeszti Kelet-Ázsiáról a tudatlanságot.[103] A képek, a
nyomdai kiállítás fényes; a teozófikus frázisok nagyszerűen konganak, de
a szöveg tudományos értéke minden kritikán aluli. Az eddigi amatőr
sinológusok serege mindjobban hamis prófétának bizonyul. A nagy kutatók
műveiben a kínai lélek következő vonásai domborodnak ki.
1. Mindenekelőtt _erősen fejlett benne a családi érzék és a
fajszeretet_. Bármiként változnak a dinasztiák és a kormányzati
rendszerek, bármennyire versengettek az oligarchák és a mindent elnyomó
bürokrácia, a kínai nép mindig megőrizte egyéniségét és erejét, mert ez
a családi élet nagyrabecsülésében rejlett és nem változott sem
uralkodókkal, sem rendszerekkel. Náluk a gyermek egész jóléte a földön a
szülők és az ősök megbecsülésétől függ. Ezért áldoznak az ősök
szellemének, ezért gondozzák babonás kegyelettel a mindenfelé szétszórt
sírokat. Ezek kedvéért akasztották meg az óriási birodalom közlekedését,
úthálózatának és vasútvonalának kiépítését, mert az élők járhatnak
másfelé és elköltözhetnek, de a halottat nyugalmában megzavarni nem
lehet.
Az ősök tiszteletével vetekszik a császárok és nagy emberek tisztelete
és ezzel a fajhoz való ragaszkodás. Közmondásos a kínai copf szeretete.
De nemcsak a copfját tartja drága kincsnek, hanem végtelenül
nagyrabecsüli egész viseletét, étkezését, szokásait, babonás néphitét. A
japán könnyen elfogadja az európai kabátot, a katonai egyenruhát,
kivetkőzik faji külsőségéből, a kínai azonban sohasem. Más fajjal nem
keveredik, át nem házasodik; ezért az egész világtörténelemben az
egyetlen nép, mely teljesen megtartotta nemzeti bélyegét, nem mozdult ki
arról a helyről, hol a történelem szemhatárán először feltűnt és semmi
lényeges változást életmódja nem mutat az ősidőktől a XX. század
forradalmi mozgalmáig. Még ennek se tulajdonítsunk nagy jelentőséget; a
négyszáz millió lakos közül alig egymillió vesz részt benne.
Az erős faj- és családszeretetnek _árnyoldala az erős érzékiség_. Amily
igénytelennek látszik a kínai, alapjában véve éppoly gyönyörhajhászó és
haszonleső. Pauli heidelbergi orvosprofesszor szemrehányást tesz az
ópiumszívóknak és ezt a választ nyeri: «Az a félesztendő, amit boldogító
mámorban eltöltünk, felér azzal a tíz-húsz nyomorúságos esztendővel,
amivel megrövidítjük életünket.» A legraffináltabb izgatószereket ők
termelik és fogyasztják hihetetlen mennyiségben. A nőtlen életet nem
értékelik és nem értik meg, ennek követelése volt évszázadokon át a
buddhizmus terjedésének fő akadálya. Ha házasuló korban levő fiú
komolyan megbetegszik, rögtön megházasítják; ha pedig meghal a házasság
előtt, a fiúgyermek lelkét a halál után is összeadják valamely korán
elhúnyt leány lelkével.[104] A hagyományok túlbecsülése, a kultúra
megállása és kővé változása szintén a család túlzó szeretetének
következménye: «Így szántott az apám és az ükapám, hogyan szántsak én
másképpen.» Csak az a jó, amit az ősök végeztek. Innen van az, hogy Kína
történelmének csak első századában volt produktív, míg a hagyományok
ólomsúlya rá nem nehezedett. Később minden újítást, minden haladást mint
eretnekséget vagy államellenes vétséget kárhoztatott.
2. _A kínai lélek második nagy tulajdonsága a gyakorlati értelem
túltengő uralma._ Ebben az országban minden ember majd minden tetténél
azt kérdezi, mennyi haszon lesz belőle. Kitűnik ez már legrégibb
legendás könyvükből, a nagy szabályból, melyet állítólag Kr. e. 2000
esztendővel kapott a császár az égből. Az egész nem egyéb, mint
gyakorlati ismeretek halmaza és a mű vége mint kínai eszményt a
következő öt boldogságot sorolja fel: hosszú élet, gazdagság, nyugalom,
erényszeretet és jó halál. Ezek ellentéte az öt csapás: a szerencsétlen
és korai halál, szegénység, búbánat, erkölcsi züllés és gyengeség.[105]
A hegyi beszéd nyolc boldogságából egyet sem találunk meg; az
istenországa előttük számot nem tevő tényező. Még legelvontabb
gondolkodója, a magábavonuló Lao-ce sem éri be merő elmélettel, inkább
arra nyujt útmutatást, hogyan szerezhetünk egész életünkre döntő
élményt, a világrend szemléletét. Ők a földi életért, az öt boldogságért
túrják a földet, kutatják a természetet, rójják a betűket.
Megvalósítására legalkalmasabbnak tartják a szent foglalkozást, a
földművelést és a kereskedelmet. Maga a császár is minden évben
felszántott és bevetett egy darab földet. Az elfoglalt területeket
mindig a földműveléssel hódították meg igazán és ezzel jobban magukhoz
láncolták, mint fegyverekkel.
A földművelés a legszentebb, de a kereskedelem a legkedveltebb
foglalkozásuk. A keleti kereskedelem úgyszólván kezükben van.
Szibériától kezdve le egészen Malakka félszigetig mindenütt ők az
üzlettulajdonosok, vagy legalább cégtársak, főleg a gyárakban és
bankokban. Hamar megtanulják minden nép nyelvét, főleg az angolt. Maguk
mellől minden nemzetet kiszorítanak, minden árut a legolcsóbban kínálnak
és az udvarias bókokban, sima beszédben felülmulhatatlanok. E mellett
üzleti életükben nagyon megbízhatók. Amit egyszer megígérnek, azt
megtartják akkor is, ha belepusztulnak. Az európai pénzemberek nem
emlékeznek, hogy kínai ember megcsalta volna őket.
3. _Jellemző főleg szellemi életükre az atomisztikus, kazuisztikus
gondolkodás_ és ennek következménye az igazi teremtő képzelet hiánya.
Szeretnek egyes esetekkel bibelődni, egy embernek egy cselekvését apróra
megfigyelni. Így lesz náluk az etika a gondolkodás kezdete. A nyugati
ember az egyetemesből indul ki, a nagy mindenséggel foglalkozik és
metafizikát alkot. Az erkölcstan nyugaton a filozófia koronája, melyet
csak a sokratesi korszak emel tudományos színvonalra. Ezzel ellentétben
a régi Kínának nincsen rendszeres metafizikája, nincsen ismeretelmélete.
Ezt a mozaikszerű gondolkodást fejezi ki a klasszikus irodalom
aforisztikus töredékes szerkezete. A bölcsek mondásaiban többnyire egyes
esetre illő gyakorlati tanácsok szerepelnek. A mindenség kezdete, vége
nem érdekli őket.
Első pillanatra úgy látszik, hogy ennek a föltevésnek ellene mond a
kínai nyelv és a kínai írás egész szerkezete. A szerkezet matematikai
pontosságú és az írás nem betűt, hanem elvont fogalmakat, szavakat
jelent. Úgy látszik, mintha ez a nyelv a filozófiai gondolkodás számára
volna teremtve. Minden szó gyök, a gyökök pontos összeállításából áll a
mondat, melyben az elhelyezés és a hangzás magassága szerint a gyök
főnevet, igét, melléknevet, vagy határozót jelent. Ez a szerkezet
azonban megtévesztő. A nyelv nevezett mennyiséggel, milyenséggel
foglalkozik, nem pedig nevezetlen nagyságokkal, mint a matematika, és
épp azért hátrány, hogy a szószegény nyelv kevés gyöke rendkívül
sokfélét jelent. Legtöbb értelmük van éppen azoknak a jegyeknek,
melyeket a kínai bölcsek legjobban kedvelnek. Például «sin»
alapjelentése szív, de mellékesen használják még szellem, érzület és
szándék helyett. «Ming» az egyik dinasztia és Konfucius neve, eredetileg
annyi, mint parancs, parancsolni, de jelöli még az ég parancsát,
rendelkezését, az ember sorsát, rendeltetését és végül az életet, mint
minden teremtmény végzetét. «Li» vallásos szertartás és ezenfelül
illemszabály, tapintat, illem iránti érzék.[106] Ez a néhány példa
szemlélteti, hogy a nyelvtani szerkezet minden pontossága dacára a
mondatok logikai elemzése rendkívül nehéz. A következtetésben is egészen
más a forma és a tartalom. Betarthatja valaki pontosan a szillogizmus
szerkezetét, de ha badarsággal tölti meg, még sem következtet semmit. A
kínai szójátékra emlékeztet a következő szofizma: ami Hong-kong-ban van,
az nincsen Sang-hai-ban. De Hong-kong-ban nappal van; tehát Sang-hai-ban
nincsen nappal. A forma kitűnő; az értelem élclapba való.
Az atomisztikus gondolkodásnak tudható be az is, hogy a _gépiesség és
külső forma_ uralkodik mindenben. A vallásban fő a ritus, mellékes a
tan. A nevelésben fő az emlékezetbe vésett anyag; minden egyéni
gondolat, minden eredetiség hibaszámba megy. A társas életben fő a külső
illem, az érzülettel kevesebbet törődnek. Erős gyüjtő szenvedéllyel
tudományos téren nagy ismeretanyagot halmoznak fel, de belső
összefüggést már nem keresnek; e nélkül pedig nincsen tudományos
gondolkodás. Gyüjtő szenvedélyükhöz járul erős hajlamuk a
schematizálásra, amely nem töri a fejét okok keresésén, hanem ismereteit
hamarosan kieszelt kategóriákba szorítja és ezeknél megmarad időtlen
időkig. Igy például az említett «Nagy szabály» kategóriája a négy évszak
mellett: öt világtáj, öt alkotó elem, öt szín, hang, íz és zsiger. Egyik
sorban a negyedik helyen levő tag kapcsolatban áll minden sornak
negyedik tagjával. Így keletnek megfelel évszakban a tavasz, elemek
között a fa, színben a zöld és zsigerek közül a máj. Az ilyen
mondvacsinált összefüggésekre alapították orvostudományukat, helyesebben
kuruzslásukat, jóslásaikat és magatartásuk nagy részét.
Atomisztikus gondolkodás következménye az is, hogy _hiányzik bennük az
igazi teremtő képzelet_. Fő művészetük a festészet, de erejük itt is
finomkodásban merül ki. Gondosan megfigyelik a természet örökké változó
tárházát és az ebből merített díszítő elem méltán lebilincseli a nyugati
szemlélőt; de kompoziciót, művészi szerkesztést, lendületet, árnyékolást
hiába keres náluk. Költészetükben két és félezer esztendőn át csak a
lírai műfaj szerepelt, melyhez aránylag kevés képzelőerő szükséges. A
regény és a dráma csak Kr. u. a XIII. században lépett fel, akkor is
inkább indiai mintára készült. Ennek a régi nagy népnek nincsen igazi
önálló drámája, regénye, nincsen igazi nemzeti éposza sem. A vallásnak
nincsen mitológiája, a babonás néphit buddhista hatásra alakul ki.
Alkotásban a művészet testvére a filozófia. Nem csoda, ha ez is mostoha
bánásmódban részesül a mennyei birodalomban. Szorgalmasan gyakorolják
itt az ősök tiszteletét, de e mellett nem izgatja őket a kérdés, van-e
örökélet, hogyan és hol élnek ezek a szellemek. Így érthető, hogy az
emberi szellem története egyetlen elméleti igazságot sem köszön nekik és
ha a kínai nép sohasem élt volna a földön, ugyanannyit tudnánk, mint
manapság; az emberi szellem kultúrpalotájához nem szállítottak egy
szegletkövet sem.