Juli. Mért nem eszel, fiam?
Lujza. Mi történt itt most velünk, anyám?
Juli. Semmi, fiam.
_A két detektiv megjelenik az utcán. Liliom balra fordul előttük és
elmegy. Mikor elindul, felnéz az égre, két karját széttárja, mint aki
azt mutatja: «Édes Istenem, nem tehetek róla.» Az egyik detektiv leint a
kezével, mintha ezt mondaná: «Ezen ugyan nem lehet segíteni.» Kimennek,
utána, a fejüket csóválva._
Lujza. Drága jó anyám, mért nem mondod?
Juli. Mit mondjak, fiam? Semmi se történt. Az történt, hogy mink itt
szépen, csöndesen ettünk, ebédeltünk, aztán jött egy kódús és mesélt a
régi időkről és nekem… eszembe jutott a te apád.
Lujza. Az apám?
Juli. Az apád. A Liliom.
_Szünet_.
Lujza. De hát anyám… veled már megtörtént az, hogy valaki rád ütött és
te nem érezted?
Juli. Igen, fiam. Már az velem megtörtént.
_Szünet._
Lujza. Hát lehet az, hogy ilyen nagyot, ilyen erős nagyot ütnek az
emberre… és aztán az nem fáj?
Juli. Igen fiam… az lehet. Megütik az embert… és… és nem fáj.
_Szünet._
_A verkli szólni kezd a szomszédban._
_Függöny._