Juli. Nekem nincs férjem. Özvegy asszony vagyok.
Liliom. Özvegy asszony?
Juli. Özvegy asszony.
Liliom. És kedves férje… boldogult férje régen halt meg? _Szünet_.
Liliom. Nem tetszett nekem felelni. Bátorkodtam kérdezni, hogy tisztelt
férje régen halt-e már meg?
Juli. Régen.
Liliom. Mibe halt meg? Szünet.
Lujza. Nem tudják, mibe halt meg. Elutazott Amerikába dolgozni és ott a
kórházban meghalt, szegény. Én nem is ismertem.
Liliom. Amerikába utazott?
Lujza. Igen. Még mielőtt én születtem.
_Liliom arcán szomorú öröm látszik, mert ebből megtudta, hogy Juli
kegyes hazugsággal tisztogatta az emlékét a gyerek előtt._
Liliom _remegő hangon_. Amerikába utazott?
Juli _feláll_. Hát hallja, hogy oda. Minek kérdezi annyit? Tán csak nem
ismerte?
Liliom _leteszi a tányért_. Tudja isten… én annyi sok embert ismerek,
lehet, hogy őtet is ismertem.
Juli. Hát ha ismerte, hagyjon minket békén szegénnyel. Elég az hozzá,
hogy elment Amerikába és ott halt meg.
Liliom. Jól van, jól van, kérem, azért ne tessék ám haragudni. Nem
akartam én megbántani az asszonyságot. Szünet.
Lujza. Az én apám nagyon szép ember volt.
Juli. Ne beszélj annyit.
Lujza. Hát csak ezt mondtam.
Liliom. Ezt csak szabad mondani szegény árvának az apjáról.
Juli. Jól van, jól van.
Lujza. Az én apámnak volt három fehér csontgolyója és azzal úgy tudott
dobálni, hogy a színházba is fel akarták venni.
Juli. Ki mondta ezt neked?
Lujza. A Hugó bácsi.
Juli. Micsoda Hugó bácsi?
Lujza. A központi kávés. Beifeld Hugó.
Liliom. Aki hordár volt?
Juli. Maga mindenkit ismer?
Liliom. A Beifeld Hugó még nem mindenki. Sok embert ismerek. Mért épen a
Beifeld Hugót ne ismerném?
Lujza. Az barátja volt az apámnak.