Hugó _nagyon elérzékenyülve_. Köszönjük a szíves részvétet. _Ő se tudja
magát visszatartani. Sír. Kis szünet. Hollunderné belép a fiúval, a fiú
azonnal a géphez megy._
Hollunderné. Hát ha tetszik, gyerünk kérem, mert aztán besötétedik. _A
szín jobb oldalára vezeti őket a fotografus háttér felé, ahol mind a
kettő rögtön barátságos arcot vág._ Egész alak?
Mari. Két egész alak.
Hollunderné. Vőlegény, menyasszony?
Mari. Igen.
Hollunderné és a fiú _egyszerre darálják emelt hangon, mint a leckét_.
Akkor a hölgy az úrra néz, az úr meg bele a lencsébe. _Az öregasszony
igazgatja őket._ Így kérem.
A fiú _aki azalatt a fekete kendő alá bujt, most a kendő alatt
felordít_. Jó, most jó, most nagyszerű.
Mari _mereven, de boldogan, mozdulatlan arccal, a szája sarkából
beszélve_. Julikám, Julikám, mit mondsz hozzá?
Juli. Igen, fiam.
A fiú. Most kérem szíveskedjen nyugodtan maradni. Hármat olvasok és
attul kezdve kérem mozdulatlanul. _Megfogja a lencse fedőjét. Fenyegető
hangon._ Egy… kettő… három. _Lekapja a fedőt, nagy csönd. Amikor az
«egy» elhangzott, nagyon messziről hallani a nagy csöndben Ficsurt és
Liliomot, amint az előbbi kis nóta refrénjét éneklik. Ez az ének a
«három» után is tart még egy darabig, egészen, amíg a függöny le nem
megy. A «három» után mindenki mereven áll. Juli csöndesen az asztalra
hajtja a fejét. Az ének egyre távolodva lassan elhangzik._
_Függöny_.