_(Egy városligeti gyorsfényképész műhelye. Áll pedig ez egy deszkafallal
körülkerített kis udvarból, amely mögött a mutatványos telep bódéi
látszanak. Hátul deszkapalánk, amelyen függönnyel elzárható bejárat van.
Ugyanezen a hátsó deszkafalon rozoga ablak. Balról fedett bódé határolja
a kis udvart, a bódéba két ajtó nyílik. Az elülső a szobába, amelyben
Liliomék laknak, hátrább egy másik a sötét kamrába. Jobbról szintén
deszkapalánk, amelyre fotografus háttér van akasztva. Az egyik sarokban
fotografáló gép. A hátsó deszkafalnak támasztva balról rozoga kanapé.
Délelőtt. Juli és Mari vannak ott.)_
Mari. Azt mondod: megverte a Hózlingert.
Juli. Megverte.
Mari. Pedig a Hózlinger sokkal erősebb.
Juli. Mégis megverte. Úgy fogta meg, hogy megverte. Mert az nem az
erőben van, hanem a fogásban.
Mari. És elvitték a rendőrök.
Juli. Elvitték, de másnap hazajött. Most már két hónapja, hogy itt
lakunk a fényképésznél, már kétszer vitték el a rendőrök. De nem tudták
megbüntetni.
Mari. Miért?
Juli. Mert igaza volt.
Hollunderné. _Nagyon öreg asszony, egy csomó fát cipel keresztül az
udvaron, hátul jön be és balfelé igyekszik._ Csak a pofája jár, mindig a
pofája jár, se nem dolgozik, se nem lop, a más szegény ember keserves
fájával tüzelnek. Nem sül le a bőr az arcáról, egészséges, erős ember.
Juli. Köszönöm.
Hollunderné. Az ilyet kellene eltoloncolni, rongyos csibészt, nem a
tisztességes munkást. _El_.
Mari. Ki ez?
Juli. Ez a fényképész. A Liliomnak valami rokona. Ő adott lakást nekünk
itt a bódéban ingyen.
Mari. Minek hoz fát?
Juli. Mindent hoz. Ha ő nem hozna, levegőt ebédelnénk. Nagyon jó
asszony, csak jár a szája.
_Szünet._
Mari _kicsit szégyenlősen_. Mán most tudom, hogy nem katona.
Juli. Még összegyösz vele?
Mari. Össze.
Juli. Sokat?
Mari. Sokat. Elvesz.
Juli. Feleségnek?
Mari. Feleségnek.
Juli. Na látod, hogy nem katona. Szünet.
Mari _szégyenlősen, de kissé dicsekedve_. Most kacérkodok vele.
Juli. Hogyan kacérkodsz vele?
Mari. Mondja, hogy menjek a ligetbe. Aztán nem megyek a ligetbe. Aztán
kendőt igér, még se nem megyek. Akkor szépen haza kisér és nem történik
semmi erkölcs.
Juli. Így kell kacérkodni?
Mari. Csak így. Tilos, tilos, de szívem joga.
Juli. Nem veszekedtek soha?
Mari. Csak mikor érzékiség van.
Juli. Érzékiség?
Mari. Megfogja a kezemet és úgy sétálunk. Aztán lóbálni akarja a
kezemet, én meg nem hagyom. Aszondom: maradhasson. Ő meg aszongya: mér
olyan dacos? Megin akarja lóbálni, megin nem hagyom. Aztán sokáig nem
hagyom, addig, amíg egyszer csak hagyom. Akkor lóbáljuk a kezünket. Föl,
le, föl, le, és ez az érzékiség. Ez is tilos, de szívem joga.
Juli. Így élsz boldogan.
Mari. Meg még boldogabban is. A legszebb a szívszerelme.
Juli. Az is van?
Mari. Az úgy van, hogy most már háromkor virrad. Hát akkor már megvolt a
kacérság is, meg az érzékiség is, szívem joga, hát elkövetkezik a
szívszerelme. A padra ülök és a Hugó fogja a kezemet. Bort nem iszunk,
csak piros lemonádét. Hát nem részeg a Hugó. Hát a pofáját az arcomhoz
támasztja és hallgatunk. Aztán leragad a szeme és akkor lecsúszik az
arcomról, mert elalszik. De azért fogja a kezemet álmában. És én
nézdegélek jobbra-balra és szagulom a virágszagot, mer az is hajnalban
van. De ő nem érzi, mer alszik. És én is szeretnék aludni, de nem
alszok. Csak úgy megvagyunk ott ketten. És ez a szívszerelme. _Nagy
szünet._
Juli. Már este elment és még mindig nem jött haza.
Mari. Itt van tizenhat krajcár. Villamos nyóc oda, nyóc vissza.
Kisasszonyér a zenedébe. De gyalog gyöttünk. Itt van, tedd el. _Átadja_.
Juli. Most már három forint negyvenhat.
Mari. Három forint negyvenhat.
Juli. Nem megy munkába.
Mari. Lusta?
Juli. Mesterséget nem tud. Napszámot nem vállal. Fekszik a hasán.
Mari. Nem szép tőle.
Juli. Nem szép tőle. Kólicséknál új lány van?
Mari. Már a harmadik, mióta te elmentél. A Hugó hivatalszolga lesz. Egy
állami ügyvéd beszerezte. Lakást is kap.
Juli. A körhintához nem megy vissza. Kérdezem, mért, nem mondja. Mult
hétfőn megütött.
Mari. Visszaütötted?
Juli. Nem.
Mari. Minek nem hagyod ott?
Juli. Nem hagyom ott.
Mari. Minek nem hagyod ott? Szünet.
Hollunderné _fazék vizet hoz ki a szobából_. _Dörmögve_. Kártyázni, azt
tud, meg verekedni, azt is tud, meg cselédektől a pénzt elszedni, mert a
rendőrség az ilyet eltűri. Itt volt az esztergályos.
Juli. Levesnek való víz?
Hollunderné. Itt volt az esztergályos. Szép, barna ember. Özvegy ember.
Két gyereke van. Pénze van. Üzlettye van.
Juli _Marihoz_. Nem is negyvenhat. Három forint hatvanhat.
Mari. Én is azt számoltam. Hatvanhat.
Hollunderné. Elviszi a hivatalba és elveszi. Már ötször volt itt. Két
gyereke van.
Juli. Ne fáradjon, Hollunder néni, én majd hozok vizet.
Hollunderné. Ott kint vár.
Juli. Nem köll.
Hollunderné. Majd elgyön megint. Majd ha megint megveri. _Indul kifelé.
Dörmögve._ Mer verekedni, azt tud, szép kis asszonyt fejbeütni, azt tud.
A bőr, az nem sül le az arcáról, mert a rendőrség, az az ilyet… tűri…
_Hátul el._
Mari. Esztergályos el akar venni téged?
Juli. El.
Mari. Minek nem mész hozzá?
Juli. Csak.
Mari. De ha ver is. Fejbe is üt. Csak mind azér, mert ő a Liliom?
Juli. Mer ő a Liliom.
Mari. De hiszen csibész.
Juli. Olyannak is kell lenni.
Mari. Mikor ott ült a padon veled… én néztem… akkor szelíd volt.
Juli. Szelíd volt.
Mari. Aztán vad lett?
Juli. Vad is lett. De mikor ott ültünk, szelíd volt. Most is néha
szelíd. Nagyon szelíd. Délután ide hallatszik a verkli. Azt sajnálja.
Akkor szelíd.
Mari. Mit mond?
Juli. Nem mond az semmit, csak olyan szép, szelíd. Csúnya nagy szeme
van. Aztán úgy néz vele.
Mari. Szemedbe néz?
Juli. Inkább úgy mellé. Én se tudom nézni, mer ő nem szereti, hogy nem
dolgozik. Azér vert meg hétfőn.
Mari. Mer ő nem dolgozik? Hát az aljas, ha nem dolgozik, azér megver?
Juli. Mer bántja.
Mari. Fájt?
Juli. Nem. _Szünet_.
Muskátné _nagyon kiöltözve jön be hátul_. Jó napot! A Liliom itthon van?
Juli. Nincs.
Muskátné Elment?
Juli. Még nem gyött haza.
Muskátné. Akkor megvárom. _Leül_.
Mari. Hát hogyan mer maga ide bejönni?
Muskátné. Maga itt a háziasszony, lelkem? Vigyázzon, mer a szájára ülök.
Mari. Hogyan mer maga ide bejönni a Julihoz?
Muskátné _Julihoz_. Ne feleljen neki, lelkem. Látom, hogy maga tudja,
mért jöttem. Annak a rongyosnak akarok kenyeret adni.
Mari. Annak nem kell a maga kenyere.
Muskátné _Julihoz_. Ne feleljen neki, lelkem. Butába még ilyen ostobát
nem is láttam.
Mari. Szerbusz.
Juli. Szerbusz.
Mari _a hátsó ajtóból_. Hatvanhat.
Juli. Igen.
Mari. Szerbusz. _Elmegy_.
Juli _a szobaajtó felé megy_.
Muskátné. Nálam kapott mindennap egy koronát. Vasárnap forintot. Sört,
szivart fizetett neki a publikum.
Juli _megáll az ajtóban és nem felel neki_.
Muskátné. Inkább éhen hal, mint bocsánatot kér. De nem bánom.
Visszaveszem anélkül is.
Juli _nem felel_.
Muskátné. Bevallom, nagyon kérdezik a népek, hogy hova lett. Nekem
muszáj nézni, hogy az üzletem menjen. Tőlem éhen is halhat, nem jönnék
utána, ha az üzletbe nem volna jó.
_A hátsó ajtón bejön Liliom Ficsurral. Szünet._
Juli. Itt van a Muskátné.
Liliom. Látom.
Juli. Azt csak mondhatnád, hogy jó napot.
Liliom. Minek az neked? Minek macerálsz?
Juli. Nem macerállak.
Liliom. Hát fogd be a szád. Mer most mingyár az jön, hogy egész éjjel
lumpoltam, nincs keresetem, nincs ebéd.
Juli. Nem mondok én semmit.
Liliom. De látom az orrodról, hogy akarod mondani. Erigy innen, mer
megint lesz mejjpor. _Haragosan járkál. Mindenki fél tőle, aki mellett
elmegy, az félreáll._
Ficsur _ide-oda cammog, a földön keresgél_.
Muskátné _hirtelen ráripakodik Ficsurra_. Maga viszi kártyázni a
cehellibe, magát becsukatom.
Ficsur. Maga nekem fiatal. _A hátsó ajtón kimegy és kint járkál.
Szünet._
Juli. Itt van a Muskátné.
Liliom. Ő beszéljen, ha akar valamit.
Muskátné. Minek jársz a Ficsurral? Egyszer majd magával visz, mikor
lopni megy.
Liliom. Avval járok, akivel akarok. Mit akar?
Muskátné. Hát tudod.
Liliom. Nem tudom én.
Muskátné. Hát minek volnék itt? Azt hiszed, rongyos, vizitelek nálad?
Liliom. Tartozok valamivel?
Muskátné. Tartozol is, de azt nem számítom. Majd tehozzád jövök pénzér.
Mer olyan sok jövedelmed van. Tudod te jól, minek vagyok itt.
Liliom. Hiszen fölfogadta a Hózlingert.
Muskátné. Hát fölfogadtam.
Liliom. Tud az úgy, mint én.
Muskátné. Tud, ne félj. Nem is küldöm el. Csak kevés az ember. Kettő is
elférne.
Liliom. Sohse volt kettő. Mindig én voltam egyedül csalogató.
Muskátné. Hát kidobhatom a Hózlingert.
Liliom. Minek azt kidobni, ha olyan jól tud.