Liliom. Mars haza. Kidobtál, most mars.
Juli _félénken_. De hát, Liliom úr, hajaszondja, hogy nem dobta ki.
Liliom. Befogni a szájat itten.
Juli. Csak azér, mert én miattam van az egész hecc.
Liliom. Kérjen bocsánatot ettül.
Mari. Áhá!
Muskátné. Én? Kitül?
Liliom. Ettül a kis maznátúl, kérem, nagysága.
Muskátné. Hát ha nekem adod a bazilikát? Hát ha nekem adod a Lánchidat?
Hát ha az öreg Rótsild tányéron hozza ide az egész pézit? Hát még akkor
is, ha közel gyön a hintámhoz, nem rúgom el úgy, hogy hetet bokázik?
Liliom. Hát, nagysága, kérem, _leveszi a sapkáját_. Most aztán tessék
szép csöndbe, rendbe elmenni innen. Mer én még nem vertem meg hölgyet,
kivéve, mikor özvegy Holcerné három hétig feküdt bele, de ha a nagysága
most el nem megy innen, és békin nem hagyja ezt a szegény bogarat, én a
nagyságának igazán megmutatom, hogy mi az, amit hogy mondunk: balkézzel
srégen a tüdőre egy mejjpor köhögés ellen.
Muskátné. Látod, fiam, most aztán te se köllesz nekem többet. Isten
áldjon meg, fiam, be se gyere holnap. El vagy bocsátva. _Elmegy_.
_Erősen alkonyodik._
Mari _őszinte részvéttel_. Szegény Liliom.
Liliom. Ne sajnálj, fiam, mer hozzád vágok valamit. _Julihoz_. És te se
sajnálj, te kis cselédbogár.
Juli _ijedten_. Én nem is sajnáltam, Liliom úr.
Liliom. De sajnálsz, látom az orrodon. Te is kaphatsz valamit. Olyan
képet vágsz, mintha a Liliom most elmehetne koldulni, mer a nagyságos
Muskátné özvegyné kidobta. Úgy nézz rám, bogár, hogy engem a
legelőkelőbb körhintások már kidobtak. Nekem jöhet a Muskátné imponálni,
az nekem fiatal.
Juli. De hát most mit fog csinálni, Liliom úr?
Liliom. Most, fiam, iszok egy sört. Azt tanuld meg fiam: minden
ijedtségre egy sör.
Juli. Hát lássa, mégis megijedt.
Liliom. Csak a sörért, fiam.