Mikor ünnepet ül
Lelkedben az öröm, vagy fájdalom,
— Lehet gyászünnep is —
Akit nagyon szeretsz,
_Akkor_ hozzá mehetsz,
Jaj, csak ne menj szürke hétköznapon!
Akit szeretsz, annak
Egész lelket áldozz,
Jaj, csak vele _gyakran_ ne találkozz!
Akit nagyon szeretsz:
Ne kivánd a házikódba társúl,
Örvendj, ha a lelked vadvirágos,
Messze síkján néha hozzád társul.
Örvendj, mikor járhatsz
Bársony-puha karján
Erdők muzsikáló, suttogó avarján.
Vagy ha hegytetőkön,
Meredélyek felett
Vigyázva, szelid kézzel átvezet.
Akit nagyon szeretsz:
Völgyben ne lakozzál,
_Hegyen_ találkozzál,
_Ott_ társalogj Vele,
Társalgásod imádkozás legyen,
Fénnyel, árnnyal, végtelennel tele.
Akit nagyon szeretsz,
Soha meg ne csókold, ne öleld meg,
Áhitattal csak a kezét fogd meg.
Akit nagyon szeretsz:
Közted s közte, mint egy tündérfátyol,
Lebegjen a távol.
Mint egy fényes, hűvös tündérfátyol,
S hogy balgán letépjed,
Őrizzen az Isten attól téged!
Ami el nem kophat
Forró közelségbe’,
Hosszú megszokásba’,
Akárminek hívják:
_Annak_ az érzésnek örök a zománca.