az ilyen te?
=Gedi=:
Tudja mit tegyen ecczerre,
Csak az asszon nízzen erre!
Sári bíró hum, hum, hum!
=Biróné= (beront): Hallgatsz el te lucziper. Mingyán agyonverlek.
(Felkap egy galyat, azzal veri.) Nóta kell neked te, nóta? majd én
megnótázlak. A birót venni nótába? Megájj kúdus nyavoja! Tolvaj,
semmiházi! Ágrúl szakadt kutya te! Itt felfogok a semmiházin, a kin
mindenki kiád, a ki lábakapczájának se kell senkinek. Gömbölyüre
hízlalom a sovány kutyát, mahónap emberi formája se lesz a disznónak!
Oszt ilyen csúfságot tesz rajtam! Te kutya te! Tüzes harapófogóval
típetem ki a nyelved te! Bíjogot süttetek a hegyire, annyit se mondasz
többet: bikk-makk! Te! Verscsináló, fű! (Köp.) Ha még értene hozzá. Te
köpedelem. Rá se megy!
=Gedi= (felugrik): A bizon rámegy.
=Biróné=: Rá az anyád nevire. Hiszen két szót nem tudsz egymásután tenni
becsületesen, te félkegyelmű. Ki ne mond valaki előtt a neved, mert
kinevet. Oszt még ez akarna valakirűl nótát csinálni! Te félszájú te!
=Gedi= (pulykaméreggel): Ha’ vagyok, félszájú vagyok, utósó vagyok,
naplopó, korhely, csavargó, asse bánom, ha tolvaj vagyok, meg ha
zsivány, meg ha éhes, akarmit kennek rám, asse bánom! Meg asse bánom, ha
bottal püföl, meg ha ódalruddal, meg ha becsukatnak, meg ha rám teszik a
czímert se bánom. De az én versem rámegy! Mer a vers. Mer én tudom mi a,
de maga gazdasszony, oszt annyit se tud hozzá, mint a csikó az ólba.
=Biróné=: Takarodj előlem, te kocza versfábrikátor. Láttam én mán
legényt, a ki nótába vett valakit, de az ojan szál legény volt, az egész
falu jánya veszekedett utána. Ojan bajusza vót, mint a vicispán
hajdujának. Nem is íjen málészáju keszegódalú csámpás. E tudna valamit?
=Gedi=: Á, á! tugyuk, hogy szokták ezek a nagy bajuszúak. Csak
belemongyák a nótába a nevét valakinek, megvan. De az én nótámbul egy
szó se vót egybe a másikkal, míg én nem kőtöttem.
=Biróné=: Kőtötted a sárga tojást. Tán nincsen benne száz gajdoló nótába
is, te lőcslábú, hogy „hum, hum, hum“ meg „bum bele bum“.
=Gedi=: No de most mán elíg legyík, mert megharagszok. (Hirtelen méregbe
jön.) Ej, de mit papolok itt íjen nípsíggel, a mék azt se tudja mi fán
terem a nóta. Itt a fejsze, fogja. Én tudom istenem nem vágok többet egy
darab fát sem a biró uram lakodáréjára. Hamarébb kivágom az egész
biróságot; mint az odvas fát. Aggyisten! Osztán ha hónap az egész falu a
filibe danolja gazdasszonyomnak ezt a nótát, jó lesz, ha mindenkinek
megmondja, hogy „nem megy rá!“ Aggyisten. (Kevélyen elmegy s odakint
rázendíti a nótát.)
=Biróné=: Utána! Meg kell fogni a kutyát! Pinczébe, kalodába, ki ne
danolja azt a nótát. (Biró jön.) Jaj istenem, istenem! Jaj teremtő szent
atyám! Jaj menybéli mindenható egy isten! Jaj megváltó szent isten!
=Biró=: Ki halt meg no! Mi a? Mi a?
=Biróné=: Elmehetsz mán, elmehetsz a híreddel. Nem tesznek mán meg
kerülőnek se. Megvan mán a jó híred örökre. Hallod, hogy vonítja a kutya
végig a falun. Halli, mán a gyerekek is visítják utána! (Sír.)
=Biró=: De hát mi lelte anyádat?
=Jóska= (közönyösen): Ez a szamár Gedi nótába tette ídesapámat.
=Biró=: Tyhű a kutya, macska! Hogy tudod, hogy íngem?
=Jóska=: Én nem tudom, csak gondolom, mert úgy mongya, hogy Sári biró.
=Biró=: Akkor én vagyok! Na. Püff neki. Mír nem fogtátok itt az
ebugattát, hogy ki ne kürtölje legalább hónapig.
=Jóska=: Ídesanyám lebecsmelte, hogy rossz a nótája, oszt a félkótyó
csak megmírgeskedett, itt hagyott.
=Biró=: Na. Ez az asszonysegítség. Két kézzel keservesen megfosztja a
talut, oszt egy szájjal mind elfújja: fí! vót – nincs.
=Biróné= (sírva): Ilyen a szegény szerencsétlen asszony sorsa, a ki
olyan embernek lett a felesíge, a kit nótába lehet venni.
=Biró= (mérgesen): Te csináltál belőlem futó bolondot. Mindíg
belekotyogtál a dolgomba.
=Biróné=: Mer mír vagy ilyen gyatra. Ha ember vónál, sose kellett vóna
beleszólnom. De nekem kellett a fejemet törni mindenen.
=Biró=: Nagy baj bizony, ha az ember gyáva, de még nagyobb, ha az
asszony okos.
=Biróné=: Én is azt mondom. Vónék csak én férfi, egyszer se gondóna rá
az a köjök, hogy a nevem nótába tegye.
=Biró=: Nem ám, mert sose hattad vón, hogy a feleségem asszony mindenbe
belekottyanjon.
=Biróné=: Nem bizony, mert mire az én felségem valamit kitalált vóna,
férjemuram már rég meg is csinálta vón.
=Biró=: No csak még hangosabban. Már mozognak is a szomszédban.
=Biróné=: Csak annyit mondok, meglegyen hónap az a választás.
=Biró=: Te beszélsz? Elrontja az egész istoriát és neki áll feljebb. Ha
most e miatt boszut nem tudok állani azon a kutya Pengő Kovácson, megüt
a guta, megüt a guta!
=Biróné=: Azt a legelőosztást… (Sír.) Ha a Rétekalját ki nem kerekítem,
belehalok.
=Biró=: Hallgass. Akkor lett vón eszed, mikor azt a fiút eleresztetted.
Azóta az egész falu bőgi a nótáját. De vigyázz, mert ecczer rádordítok.
Addig nem halok meg.
=Biróné=: Ahhoz ért. Csak ordítson, azt tud, de el is kőtözök…
=Biró=: Nono. Harminc esztendeje meghótt az anyád. Nem mehetsz hozzá.
=Biróné=: Vált sajnálja kend. Bár hozzá is kőtözhetnék mán. Úgy sincs
mit keresnem ezen a világon. Mit csinálok én mán? Ha mán még bíróné se
leszek.
=Biró=: Ki mondta, hogy nem. De bizony az leszel.
=Biróné=: Biztat kelmed éngem. A Rétekalja is tudom úgy marad, az én
részemet biztosan a legelő tulsó sarkán szelik ki.
=Biró=: Dehogy is szelik, megkapod a hogy kivánod.
=Biróné=: Milyen tengeri teremne ott?
=Biró=: Meg is terem.
=Biróné=: Milyen repcze, harmincz magot adna.
=Biró=: Meg is adja.
=Biróné=: Hát úgyi megtróbálod azír.
=Biró=: Mit?
=Biróné=: A bíróságot.
=Biró=: Meg a ki teremtette!
=Biróné= (hizelegve czirógatja): Vénuram, öreguram, csak most az egyszer
csináld meg, soha többet semmitse kívánok tűled. Nem bánom ezután, ha
egyebet se teszel, csak a pipádat piszkálod.
=Biró=: Jójó.
=Biróné=: Sose mozogj ezután. Olyanra ülheted magad, mint egy sütőtök.
=Biró=: Meg is teszem.
=Biróné=: Nem bánom öregem, ha olyan bolondokat teszel is, mint a tokaji
hegy. Nem szólok bele.
=Biró=: Okosan, okosan.
=Biróné=: Ha az egész világ a hátadon szánt is, csak nevetek rajta.
=Biró=: Jól emlékezz erre a szódra, Sári. Mer ha még ecczer beleszólasz
a dógomba, istókuccse én kőtözök el a háztul.
=Biróné=: Soha többet. Csak most süsd el ezt a bajt. Soha többet!
=Biró=: Jóska.
=Jóska= (a ki mosolyogva nézte az öregeket): Tessík apámuram.
=Biró=: Azt a… ezt a… hallottad?
=Jóska=: Hallottam.
=Biróné=: Mit?
=Jóska=: Semmit.
=Biró=: Akkor jó. Hát annya, úgy vigyázz, tanum van kettő. Egyik a te
fiad, a másik az én fiam. No.
=Biróné=: Ó, ó, vén bolond. Mán semmi baja. Tréfál. De pedig azóta ki is
törte a nyakát a háta megett Gedi.
=Biró=: Ne busujj. Te csak ne busujj. Csak te legyél jókedvű, mert a mit
mondtam, megmondtam!
=Biróné=: No hát akkor egy-kettő. Vágjatok fát. Mer annyi sincs, hogy
hónap megrakjam a tüzet. Pedig sok kell a nagy lakomához.
=Biró=: Az is meglesz. Magam is hozzávetkezek.
=Biróné=: Sose vetkezz olyan nagyon, hogy még beteg legyél a nyakamra.
Hogy van most is a nyakadba ez a kendő. (Megigazítja.) Így ni. Meg ne
fázz nekem. Nincs pénz patikára. Jajaj, mennyi baj van ezekkel a vén
gyerekekkel. (Elindul s visszaszól.) No, hadd halljam azt a
baltacsattogást. (El.)
=Biró=: Meglesz!
=Jóska=: Rögvest!
=Biró=: Hé fiam, fiam.
=Jóska=: Tessék.
=Biró=: Sose házasodj meg fiam.
=Jóska=: Hm.
=Biró=: Elment már anyád? Bement? No hát akkor le ezt a kendőt… Vagy ha
azt mondja a feleséged, hogy hazamegy az anyjához: ne mondd rá, hogy „ne
menj öregem.“
=Jóska=: Hátha nincs is anyja?
=Biró=: Azér tud a’ hová menni. Mengyen szógállni a városba. Te csak azt
mondd rá, hogy: isten hírivel! hónap késő, ma kéne! Akkor boldog ember
leszel ezen a világon… De ha az asszony aszongya, hogy: ez fekete!
Osztán te azt feleled rá, hogy: bizon koromfekete! vagy ha aszongya,
hogy fehér, osztán te aszondod, hogy fejérebb a hónál! akkor fiam
köthetsz követ a nyakadba, mert meg is kell csinálnod, hogy az az
asszonyistória fejérebb legyen a hónál, pedig biz az mindig piszkos egy
kicsit.
=Jóska=: Jaj ídes apám.
=Biró=: Mi a fiam?
=Jóska=: Haggyon békin. Gondolni se szeretek az ilyenekre, mióta
eltiltottak maguk a szeretőmtül.
=Biró=: Ó, de nagy szamár vagy fiam. Örüjj neki. Sose azt kell elvenni,
a kit szeret az ember, hanem a kit nem szeret. Mer annak nem lehet
parancsolni, a kit szeretünk, mer ha az azt mongya, hogy itt hágy,
megfájdul a szívünk. Hanem annak, a kit kergethetnénk, még se megy. Az
úgy kiszógájja az embert, fiam! De úgy, hogy még a hejit is megtürüli az
urának, csak tessék neki.
=Jóska=: Mit ír a, ha megfájdúl a karom, ha ölelni akarom.
=Biró=: A’ fiam, szamár beszíd. E mán igazán szamár egy beszíd. Hát
ugyan mikor öleled? Nappal? Mikor látják?
=Jóska=: Hát – ícczaka is.
=Biró=: Na hát, ícczaka mind egy kutya, ídes fiam.
=Jóska= (röhög): Kendnek mán mindegy ídes apám, de nékem!
=Biró=: Ne röhögj a szemembe, te marha. Ni hogy kípen felejtem ezt az
apagyilkost. Nem hallottad a parancsot, hogy fa legyík hónapra. Hát hogy
szaporábban menjen a munka, majd én is segítek.
=Jóska=: Ne fáraggyík ídes apám.
=Biró=: Majd én avval segítek, hogy nem zavarlak a dologba. Behúzódok
egy kicsit aludni az ólba e! (Elmegy.)
=Jóska=: Vín kutya az öreg. Micsoda vín kutya!… (Fütyörészi a
biró-nótát.)
=Manczi= (jön): Pszt!
=Jóska=: Mi a?
=Manczi=: Nincs itt senki?
=Jóska=: Nincs. Ü is itt van?
=Manczi=: Nincs.
=Jóska=: Hát?
=Manczi=: Hát csak nincs.
=Jóska=: Mit mondott?
=Manczi=: Azt, hogy nem gyün.
=Jóska=: Nem gyün?
=Manczi=: Nem.
=Jóska=: Aszonta?
=Manczi=: Ühüm.
=Jóska=: Hogy nem gyün?
=Manczi=: Azt.
=Jóska=: Hm. Éha. E baj!
=Manczi=: Baj?
=Jóska=: Baj… Egyebet nem mondott?
=Manczi=: De.
=Jóska=: Mit?
=Manczi=: Azt, hogy mióta parancsolsz te neki?
=Jóska=: Ezt mondta?
=Manczi=: Ezt.
=Jóska=: Hm. Nagy baj… Egyebet nem mondott?
=Manczi=: De.
=Jóska=: Mit?
=Manczi=: Pattogott.
=Jóska=: Pattogott?
=Manczi=: De még hogy!
=Jóska=: Cz!
=Manczi=: Aszonta, ű senkinek se lábakapczája, hogy fel lehessen húzni,
meg le lehessen rugni, meg hogy annyira van ű ide, mint te oda, meg hogy
neki nem lehet csak úgy füttyenteni…
=Jóska=: Hász én elmentem vóna, de az apja!…
=Manczi=: Én is azt mondtam neki. De ű meg azt felelte, nem kell olyan
isten gyávájának lenni. Hadd itt apádékat, oszt eriggy hozzá.
=Jóska=: Éha. Ezt mondta?
=Manczi=: Ezt.
=Jóska=: Hm. Eztet?
=Manczi=: Aztat.
=Jóska=: Hm. E baj. Oszt mást semmit se mondott?
=Manczi=: De.
=Jóska=: Beszíjj hát, mer…
=Manczi=: Aszonta, hogy: „jó van no, még ez ecczer elmegyek, legalább
kitálalom a galambomnak a mi a begyembe van!“
=Jóska= (megszeppen): Ezt mondta?
=Manczi=: Ezt a! (Csönd.) Te, gyün a vín Varnyu, a kert felől. Én felmék
a konyhába… Izé, a Lizi itt lesz egy kis fertájóra mulva. Jajaj. Szép
menyasszony vagyok én! (El.)
=Jóska=: Én is szíp vőlegíny vagyok… Mi a kűt csinálok én, ha igazán
elgyün az a jány?
=Varju= (jön): Jaj ez az én fáradt, törött csontom. Úgy zörög a
szűrömbe, mint borsó az hójogba.
=Jóska=: Nem baj atyus, nem házasodik mán kend úgy se.
=Varju=: Hé, dehogy is nem házasodok, csak az a jó isten irgalmasan
magához szólítsa mán ecczer a lelkem felesígemet.
=Jóska=: Csak nem venne megint nyügöt a nyakába?
=Varju=: Ó bár minden esztendőbe tehetném.
=Jóska=: Hát hány felesége vót mán?
=Varju=: Még csak öt. De ez a mostani, ez igen jó bűrbül van, nagyon
tartós, nem birom elnyúzni. Héj pedig ojjan palotát szántam neki, a
kirájné se kap külömbet.
=Jóska=: Persze a főd alatt.
=Varju=: Nem is a karón. Pég megérdemelné a rossz borda, hogy hollók,
varjak sirassák el. Mer e mái napon se főzött ebídet.
=Jóska=: Mír?
=Varju=: Mer azír, hogy hát megharagudott rám. Áprehendál a szentem,
mint a czigánkovács malacza.
=Jóska=: Mír?
=Varju=: Mer aszondi, elattam az böcsületet.
=Jóska=: Az is vót valaha?
=Varju=: Vót 48-ba, de mán az apám ott hatta az akasztófán, azír nincs
nekem. Hé Mári, Mári, mír nem főztél ebídet?
=Jóska=: Kendet csak össze kén kötni a Márijával…
=Varju=: Összekötött a pap, akadt vón fel a nyelve.
=Jóska=: Mír ment paphoz vele?
=Varju=: Mer akkor meg ippen sose lehet elhagyni, ha pap se vót az
esküvőn… Hé Mári, lelkem felesígem, be szípen tudnék keseregni a
koporsódnál, még azt is elsiratnám, hogy ma nem főztél ebídet.
=Jóska=: Mi baj mégis?
=Varju=: Hát… Pengő Kovács gazduram, az isten álgya meg, nekem igírte a
kerülősíg hivatalát, ha ütet biróvá teszem; tengerifődet is igírt! meg
malacztartást az ű kondájába, oszt a malaczot is ű adná, kettőt. De az
isten álgya meg az eszit, nem vílem beszílt, hanem a lelkem párommal,
osztég én nem is tuttam minderrül semmit, hát csak lázítottam egísz
dílelőtt a nípeket a Pengő Kovács gazduram ellen. Mikor ecczer oszt
íhesen hazaesek, csak nekem gyün a lelkem felesígem: hogy aszondi, te
bolond, te ríszeg, te kódus, te bivaj, hun jársz, mikor itt az ígi
szerencse? Mondok, hogy a voksomat árultam. Hogy aszondi ű mán el is
atta… Fájt osztán a szívem, mer kísőn jutott eszembe, hogy bíróné
asszonyom elfelejtett még igírni is valamit. Pedig derága az becsüllet,
üssön bele az ménkű. Abbul nem lehet megílni, ha nincs hozzá fejír
kenyír, meg füstölt paprikás szalonna. Te, nincs egy szál masinád?
=Jóska=: Nincs. De majd szaladok, hozok.
=Varju=: Sose szalaszd meg magad, maj csak lelek egyet. (Kotorász a
zsebében s kivesz egy szálat, meg akarja gyújtani s eltörik.) Ejnye,
ennyi vagyonom vót, mán hogy ílek meg, ha rá se gyúthatok.
=Jóska=: Láti kend, hogy jó lett vón, ha beszaladok írte. Mennyek? (De
meg se mozdul, eszeágában sincs, hogy menjen.)
=Varju=: Sose fiam, maj lesz a masinatartómba. (Kiveszi pléh
gyufatartóját, a mely tele van gyufával, kihúz egy szálat, meggyújtja.)
=Jóska= (kiszedi a pipáját s odahajlik): Aggyik hát nekem is abbúl a
tűzbűl. (Szippant.) Csaljuk a zsidót. (Kiesik a zsebéből egy papirpakli
gyufa s szétömlik az egész.)
=Varju=: Ember vagy fiam. (Felszedegeti a gyufát és zsebrerakja.) Íppen
venni akartam, de nagybúsultomba sajnállottam írte a grajczárt. Vagy
kell neked?
=Jóska=: Szeggye csak kend, szeggye, oszt ne busujjík, én mondom, hogy a
mit Pengő Kovács ígírt, így is megkapja.
=Varju=: Ó be akkurát egy igazi fattyú vagy fiam. Az isten rakjon hegyet
az áldásaibúl a fejedre.
=Jóska=: Nono.
=Varju=: Nem kell? Hát én nem bánom, ha egy cseppet se ád is. Pég
megírdemleníd a jó szivedír. Hanem igaz is, hogy nagyon rám fír a
jóakarat, mer mán Pengő Kovácstul, attul a kutyaszivű zsivántul nincs
mit várni. Annak lefujtak. Annak mán kámpec.
=Jóska=: Hát a nóta?
=Varju=: Mifíle nóta?
=Jóska=: A mit Gedi csinált az ides apámrúl.
=Varju= (gyorsan): Arrul nem tudok én semmit se. No de megyek mán be a
konyhába, ha az a drága jó biróné asszonyom megsajnálná az íhelholt
embert. Ó, ó, mijen kalamajka. De hogy ki is kergetem ezt a kutya Pengő
Kovácsot a falubul a mái nap mián… A kis Pistikának is hoztam valamit.
Jó kis játík. (Egy madarat vesz ki a tarisznyából. Visszateszi s el.)
=Manczi= (jön s visszaszól): Menjen csak, menjen öreg, íppen magát
várják a konyhába… Itt vagyok újra, fáér küldtek. Van-i legalább?
=Jóska=: Annyi csak van tán.
=Manczi= (szed az ölébe): Jóska! Gyün Lizi.
=Jóska=: Tyű a kisbaltáját! Siessünk akkor evvel a favágással.
=Manczi= (nevet): Csak csontot! Mindíg csak csontot!
=Jóska=: Fogd be a szád… Na! (Int, hogy menjen be innen.)
=Manczi=: Mi kell?
=Jóska=: No… de siket szemed van!
=Manczi=: Én csak szóbul értek.
=Jóska=: Tágujj mán a gyehennába.
=Manczi=: Ezt mán értem. Jól bánsz vélem.
=Jóska=: Ne forrald a vírem. Eriggy a konyhába, osztán ha ídesanyám…
érted?
=Manczi=: Mit?
=Jóska=: Jaj de megverte az isten azt a szamár embert, a ki veled köti
be a fejit. Ojan éretlen vagy.
=Manczi=: Tán hogy hírt aggyak, ha anyád kigyünne? Hogy a szentem
eltisztulhasson?
=Jóska=: Csak ne mondanál mindig többet, mint a mi kell. Ne mizserájj
mán, látod nincsen írkezísem, annyi a dógom –
=Manczi=: De meggyült ecczerre. Felőlem dógozhaccz… Megsiraccz te még
engem. Ó de kaczagnám, ha kettévágnád azt a hüvelykujjad… Na gyerünk
hát, Jóska.
=Jóska=: Mégis itt vagy? Mingyán beléd sózom ezt a tuskót.
=Manczi=: Te! De ha jól összevesztek Lizivel, elveszel engem?
=Jóska=: Vegyen el a jó Isten.
=Manczi=: No, Jóska.
=Jóska=: El no, el.
=Manczi=: Akkor jó, akkor vigyázok. (El.)
=Jóska= (vágja a galyat s fütyöli a nótát.)
=Lizi= (belopódzik): Na.
=Jóska= (ránéz s tovább dolgozik): Ülj le csak egy pettyet.
=Lizi= (leül egy tőkére): No mi lesz?
=Jóska=: Mingyán, mingyán, csak dógom van.
=Lizi= (vár): Hát mit! Hát mi lesz már?
=Jóska=: Ennye mán! láthadd, hogy sietek; hagy vágom fel ezt a kis
himi-humit.
=Lizi=: Engem ne tarts bolonddá. (Indul.)
=Jóska= (idegesen nevet.) Énnye mán, de hunczut kis csikó vagy… Jó van
na, hát itt hagyom, hát mit akarsz?
=Lizi=: Én?
=Jóska=: Te.
=Lizi=: Eén? Hogy én?
=Jóska=: Te, hát persze, hogy te.
=Lizi=: No. E valami. Hiszen te hivattál.
=Jóska=: Eén?
=Lizi=: Te.
=Jóska=: Eéén?
=Lizi=: Te. Hát persze, hogy te. Manczival.
=Jóska=: Jaj igaz. Manczival. Most jut eszembe. Látod, hogy el tud
felejteni valamit az ember. Persze, persze. No hát itt vagy.
=Lizi=: Itt a.
=Jóska=: Hát akkor üjj le. Ha itt vagy, üjj le.
=Lizi=: Sok a dógom. Sietek.
=Jóska=: Én is. Látod, hogy sietek én is. Hát várd meg mán, míg felvágom
ezt a kis… (Az egész rakás fára mutat.)
=Lizi=: Mit akarsz mondani?
=Jóska=: Én?
=Lizi=: Te, te!
=Jóska=: Én akarok valamit mondani?
=Lizi=: Úgy gondolom.
=Jóska=: Úgy gondolod? Hát mit gondolsz, mit akarok én mondani? Mi? Mond
ki na?
=Lizi=: Jaj istenem. Meg lehet őszülni. (Leül és hátat fordít.)
=Jóska= (fát vág s fütyöl): Jó kis nóta. Mi?
=Lizi=: Komisz.
=Jóska=: Tessék?
=Lizi=: Az apját is kicsufolja. (A biró kinéz az ajtón s végig hallgatja
őket.)
=Jóska=: Én?
=Lizi=: Komisz.
=Jóska=: Én csak aszontam, jó kis nóta.
=Lizi=: Az nem elég? Szegény keresztapám!
=Jóska=: Mi?
=Lizi=: Még a tulajdon fia is.
=Jóska=: Hát az apád mit mondott?
=Lizi= (gyorsan, közvetlenül, természetesen beszél): Aszonta, hogy ha
űtet megválasszák birónak, akkor nem bánja, vót a mi vót, lesz a mi
lesz, hozzád ád. De ha meg nem választják, istenjézusszentszüzmáriauccse
nem leszek a felesíged, míg ű él.
=Jóska=: Hm. Oszt ű megteszi?
=Lizi=: Ű meg.
=Jóska=: Pég nem választják meg.
=Lizi=: Nem! Mán káromkodott is az elébb, abbul láttam, hogy baj van.
=Jóska=: Hát a nóta?
=Lizi=: A semmi! A nóta. Ott vót az elébb Gedi, mindent elmondott. De
aszonta a vén Varju, a népek igen félnek a komóttul.
=Jóska=: A vén Varju?
=Lizi=: Az.
=Jóska=: Ott vót a vén kutya?
=Lizi=: Ott. Kinálta magát, hogy ha kerülőnek megteszik, meg ha malaczot
ád neki ídesapám a kondába, megteszi birónak.
=Jóska=: Osztán?
=Lizi=: Osztán aszonta az ídesapám, hogy mán úgyis mindegy. Nem igérte
meg neki, mer az öreg a legnagyobb tolvaj, hogy lehessen kerülő?… Hé,
csak az apáddal beszélhetnék, be megtanítanám. Akkor még minden jóra
mehetne ki.
=Jóska=: Mi jár má megint ebbe a kis koponyába?
=Lizi= (nevet.)
=Jóska=: Hé Lizi!… Hallod!… Hé be okos vagy!
=Lizi=: Szamár.
=Jóska=: De szíp is. Ojan igen szíp!
=Lizi=: Ugyan fogd be a szád!
=Jóska=: Bizonyisten.
=Lizi= (eltakarja az arczát): Jóska!
=Jóska=: No?
=Lizi=: Én meg fogok halni.
=Jóska=: Én is.
=Lizi=: Megfogod-é majd a koporsóm rúdját? Kiviszel-é a temetőbe?
=Jóska=: Ki Lizi! Ki!… Hát te fogod-é emelni a koporsómat? Leszel-é első
a hat jány közt, a ki a karján kivisz?
=Lizi=: Leszek Jóska! (Meghatódva néznek egymás szemébe.)
=Biró= (egyet-kettőt köhint, nagy libagágogás; a gyerekek felriadnak s
ijedten látják, hogy az öreg kijön és borzasztóan dörgöli a szemét.) E
mán mégis kutyaság!… Az ember nem is alhat egyet. Behuzódok szundítani
egy kicsit, hát lehet? Ez a fene liba felver, nem tudják mán lábosba
keríteni valamennyit!… Ideki is örökös dunnyogás-bummogás, mizserálás,
fene tudja, mi van itt. Oszt tessék aludni egy ilyen vén embernek.
=Lizi=: Ne tessék haragudni keresztapám…
=Biró=: Ne haragudjak! Hogyne haragudnék, ha haragszok!… Mert haragszok.
Osztán, ha én haragszok, hát haragszok. No!… Asse tudom mán mihe kapjak,
olyan zavaros a fejem… Ha most kialhattam vón magamat, akkor jó vón!
Akkor tudnám, mit csináljak. Ha semmit se hallok!… De így! Jézus Isten,
most mán mihez kapjak?
=Lizi=: Tudnám én!
=Biró=: No hát mér nem beszélsz? Csak haragítanak, mig meg nem
haragszok. Tudja, oszt nem beszél! Mit tartod a begyedbe? Ez is ojan
mán… Ez se jobb a Deákné vásznánál… Hát beszíjj hát.
=Lizi=: Tessék megcsínálni, hogy ne legyék biró.
=Biró= (meghökken): Püff. Az embernek eláll a lélekzetje. Jóska. Nízz
csak körül, nincs erre valahol ides anyád?
=Jóska= (óvakodva körülnéz): Nincs.
=Biró=: Akkor jó. Hát mit beszílsz te csibe?
=Jóska=: Nincsen itt.
=Biró=: Jójó, mán hallottam… Nagyon is bánnám… De vigyázz azír! Te meg
nyisd meg azt a kerepelőt.
=Lizi=: Ha én keresztapámnak vónék, keresztapám meg nekem vóna! Tudnám
én micsinájjak.
=Biró=: Mit te?
=Lizi=: Úgy dógoznék, a verítík is csurogna rúlam, – oszt mit tehessek,
ha mégis minden visszájára sül el?
=Biró=: Juj te! Az istenír, anyjukod meg ne hajja. Jóska! Ezt a jánt el
ne vedd, az isten álgyon meg, mert ha az én felesígembe egy ördög
lakott, a tiedbe hét fog lakni… Hát osztán, hogy is gondolnád azt, fiam?
=Lizi= (nevetgél): Én csak úgy könnyen. Keresztapámnak két embere van!
Az egyiket el kell csapni, a másikat meg kell kérni. A vén Varjun könnyü
kiadni, Hajdók sógor meg ért az okos szóból. Akkor osztán az egész falu
a mienk.
=Biró=: Ó gyerekek, gyerekek, mi lesz belőletek, ha nagyra nőttök…
Csakhogy nem lehet ám egy egísz falut összeesketni, hogy egy se tátsa ki
a száját. Meg oszt anyátok olyan kontrabontot fog csinálni a komóttal,
hogy bepereli az egísz falut.
=Lizi=: Mindennek módja van keresztapám. Hát ugyina. Ide értsen. Hát ha
ídesapám bíró akar lenni, akkor ugyi egy árkus papirt elővesznek, osztán
arra ráírják tizenketten, hogy űk azt akarják, hogy essez legyen a bíró?
Ugyi?
=Biró=: Essez – ugyi.
=Lizi=: Na hát, alá kell iratni azt az árkust az egísz faluval. A vín
Varju ha megharagszik, aláírassa az egísz szegénységgel, Hajdók sógor,
meg ha keresztapám szípen megkíri, a nagygazdákkal. Akkor osztán
keresztanyám se szólhat, mert az egísz faluval nem lehet ujjat huzni.
Ugyi.
=Biró=: Ugyi.
=Lizi=: Oszt hogy is szólna, mikor magára vessen az egészír. Ű kergette
el a Gedit, oszt a nóta vót az egésznek az oka.
=Biró=: Hahaha.
=Jóska=: Hihihaha. (Összenevetnek.)
=Biró=: El ne vedd ezt a jánt, mert belőled is bírót csinál, ha eszibe
jut.
=Jóska=: Csakhogy én velem nem lehet csak úgy kukoriczázni.
=Biró=: Hej dehogy nem lehet fiam, ojan a fajtánk, jó hízók vagyunk, az
asszony avval etet, amivel akar. Én is ládde, hogy megropogtatom azt is,
a mit a menyem önt elibém…
=Jóska=: Ídes apám, gyön a vín Varnyu a konyhábul errefele.
(Libagágogás.)
=Biró=: Szalaggy csak jányom, mi a fene baja van annak a libának. Még
kigyün anyátok, ha meghajja… Te! Liszka te! Osztán ha ki tanálna ide
nízni, van ám ott egy hátulsó ajtó…
=Lizi=: Ó keresztapám! Engem tanít?
=Biró=: Persze, persze. Fejércselédet a hamisságra. (Lizi nevetve bemegy
az ólba.)
=Varju= (jön): ’gyisten bíró uram.
=Biró=: No.
=Varju= (előredöczög): Pengő Kovács is kibúdosik mán a faluból, a híres.
=Biró=: Kend miatt?
=Varju=: He-he-he. Bíró uram miatt.
=Biró=: Hogyhogy. Én ugyan nem kergetem a bóldogtalant. Én tülem nem
tagatta meg se a kerülősíget, se a kondán a malaczot.
=Varju=: Nem baj. Ha tagatta, jól tette, nem tette káromat. Bíróné
asszonyom mán rá is duflázott igírettel.
=Biró=: Az asszonynak igírni szabad.
=Varju= (hebeg): Hát csak, tán csak, bíró uram csak tán nem vonná el
tűlem grácziáját?
=Biró=: Biz a falu tolvaját nem is teszem csősznek.
=Varju=: Hm… De a legelőosztás elmarad?
=Biró=: El addig. Én felőlem maradhasson, de ha a nagygazdák akarik…
=Varju=: Hm… Jó ezt tudni… Könnyen beszíl kelmed a szegínyekrül.
=Biró=: Nem vagyok én püspök, hogy a rihes vén kódusok lábát mosogassam.
Bíró vagyok én a faluba.
=Varju=: Míg más nem lesz a.
=Biró=: Még azután is.
=Varju=: A mán igaz. Kidanóta Gedi. Soká fog a fájni. He, he, he.
=Biró=: Azír még se kenegetem Varnyu-hájjal.