A szigetországban a pogány-kor óta folyvást virítnak a költészet
virágai.
Mikor a 400-as évek elején a római hódoltság megszünt, a kelta
őslakosság törzsei egymás között hadakoztak; e csatákat megénekelték a
bárdok, köztük Merlin (VI. század). Voltak alliteratiós varázsigéik,
rhythmusos közmondásaik, törvényeik, jövendöléseik; a nép közt prózai
mesék szárnyaltak (mabinogion).
A kelta törzsek testvérharcában a skótok és piktek ellen a britek az
Északi-tenger melléki anglik, szászok, jütek népét hívták segítségül. E
harcokban vívta ki a kelta-részen mesés hírét a későbbi mondák Artus
királya, lovagkörével.
A szerencse a hódítóknak kedvezett; megtelepültek; anglik, szászok a
VIII. században a be-becsapó dánok ellen Egbert alatt egészen
összeolvadtak. Ők adtak e földnek nevet, lakóinak új nyelvet. Ez ó-angol
nyelvben alig van kelta nyom, több a latin, van némi dán, alapjában
germán. Magukkal hozták ős-mondáik magvait. E mondák hőseit emlegeti az
ó-angol nyelven legrégibb dal, a XI. században feljegyzett _Deor
panasza_. Itt maradt fenn a legrégibb germán hős-monda, a _Widsith_ (=
Úti) _ének_, melynek vándorénekese megfordult Ermanaricus gót királynál,
a burgund Gunthernél, Italiában Alboinnál; Atillát is említi s Hagent.
Későbbi nevek utólagos betoldások; földrajza ősidőkre vall. – Volt egy
_Waldere_ (Walther) _ének_ is. Mindezek germán mondák rokonai.
Eredetiség és terjedelem dolgában a _Beowulf_-eposz emelkedik ki, bár ez
is idegenben, dán földön játszik.
A dán király udvarában a vitézek javát sorra leöldösi egy szörny,
Grendel, s elhurcolja a tengerbe; nem tudnak ellene tenni. Végre egy
idegen hős jön az udvarba, ez Beowulf; lakoma után fenn virraszt az
álomra dőlt vitézek közt; midőn a gonosz megjelen s egy vitéz vérét
kiszívja, Beowulf ráront puszta kézzel s karját vállban kiszakítja. A
szörnyeteg anyja bosszut áll: éjjel megint elhurcol egy vitézt. Beowulf
utána megy a tengerbe, megöli és visszatér hazájába. Idő multán otthon,
a geatok földjén (Götland) király lesz. Aggkorában egy sárkány ront
országára, mely kincset őriz barlangjában; Beowulf szembe száll vele,
megöli, de harapásába ő is belehal, miután maga elé hozatta a kincset s
gyönyörködött benne. Testét máglyán égetik el s halmot emelnek fölébe.
Pogánykori mythikus eposz. Grendel a viharos tengert jelenti, mely a
partokat szaggatja s hideget hoz; a világosság és kikelet legyőzi,
ősszel azonban ezt pusztítja el a tél sárkánya; kincse az elvetett mag,
melyet a föld mélyébe rejt, de a tavasz kihozza onnan. E tengeri mythosz
dán vonatkozását azzal magyarázzák, hogy oly ősi korból ered, mikor a
germán népek közkincse volt. Később egy hős-monda olvadt belé. Toursi
Gergely krónikájában ráakadtak Beowulf vitéz királyra, a VI. század
közepén; a szigetre be-becsapó dánok vihettek magukkal róla szóló
énekeket; de van az eposznak eredeti ó-angol része is. Előadásában sok
az ősi gondolat-rhythmus.
Ezzel ki is hal a pogányság költészete.
Szent Patrick már a IV. században meggyökereztette a keresztyénséget
Irországban; a nagy szigeten is terjedt, 597-ben Aetelberth király
felveszi a keresztséget.
Új irányt vesz az érzés, a gondolkodás, az irodalom.
Beda venerabilis (✝ 735) latin nyelvű nagy munkásság mellett János
evangéliumát fordítja a nép nyelvére, ezen írja meg sírversét. Nagy
Alfréd király (849–900) vallásos műveket fordít, köztük Beda
egyháztörténetét s Boethius _Vigasztalásait_. _Alfric_ apát (✝ 1120
körül) homiliákat ír, a biblia nagy részét lefordítja s angol-latin
szójegyzéket állít össze.
Ezzel indul meg a próza-irodalom.
A versekben a bibliai történetek szólalnak meg s a lyrában keresztyén
felfogás. Egy egyszerű pásztor-ember, Caedmon, szózatot hall, hogy
mondja el népe nyelvén a teremtés történetét; szót fogad, szerzetbe is
lép (✝ 680). Himnusa a legrégibb vallásos költemény ó-angol nyelven. A
VIII. században Cynewulf vándor-énekes, aki később szintén kolostorba
húzódik, számos vallásos verset ír, himnusok mellett az apostolok
cselekedeteit, legendát a vértanu Julianáról, ki hitét semmi
fenyegetésre el nem hagyja, meg Helena császárnőről, ki a szent
keresztfát megtalálta.
A lyrát is a keresztyén hit hatja át. _A vándor_ költemény szerzője
elkesergi, hogy elvesztette barátját, rokonait, mindenét s most a puszta
tengert nézi egymagában. «Mulandók a javak, a barátság, maga az ember;
boldog, ki az örökkévaló atyában keres vigasztalást.» _A tengerész_ a
magánosságot panaszolja tengeri útjai közben, de vágya mindig csak
kiviszi a hullámokra, hiszen a szárazföldön is mulandó az öröm, ott is
leselkedik betegség, öregség; a mennyei boldogságot kell keresni. Egy
másik versben a lélek szemére veti a testnek, hogy bűnei kárhozatba
sodorták; a test a lelket okolná, mert ő a gondolkodó, de nem tud
szólni, mert a férgek marcangolják.
A mondákból kikopik a babonás pogány elem. A X. század küzdelmeiről már
históriás énekek szólnak, így Aethelstan harcáról a normannok ellen
(937) s egy másik ilyen csatában Byrthnoth vezér haláláról a X. század
végén.