Édes Imre!
Ugy-e megengedi, hogy így nevezzem? Hisz egykor olyan jó barátok
voltunk! Sőt egy napon Ön oly melegen szólt hozzám, de oly melegen!…
Vége, ne beszéljünk erről. Akkor nem akartam önt meghallgatni. Olyan
bohó voltam, olyan ártatlan, olyan gyermekes!… Nem ismertem az életet,
az embereket… mit tudtam én akkor?!…
Akkor még nem tudtam, hogy az érvényesülésnek ez az ára. Naiv voltam és
meg akartam őrizni ártatlanságomat. Nem sejtettem, hogy a ki a szini
pályának nem hozza meg ezt az áldozatot, az nem konkurrálhat a
többiekkel, hanem lemondhat mindenről, akár az apácza.
Most már itt van az erény!… Ó, istenem, miért is voltam olyan naiv?! De
naiv voltam és most itt vagyok a menedékházban!
Az okosabbak persze nevetnek rajtam és válogatnak a szinházakban, a
szerepekben, a toalettekben, stb.
De ön nem is képzeli, milyen tiszaháti libácska voltam akkor!
Nézze, az a Kadarkuthy gróf, a ki ezt a menedékházat hagyta nekünk, a
magyar szinészet legelsőinek, valamikor szintén hevesen udvarolt nekem.
Nem volt oly kedves előttem, mint maga, a szöszke hajával… de öreg volt
és rettentő gazdag. És én visszautasítottam!
Ha tudtam volna, mi vár rám?!
El nem képzelheti, édes Imre, micsoda megaláztatásokat kell itt
elszenvednem! Ez a pimasz Bájkerti állandóan ténsasszonynak szólít. Egy
kis lugast kerítettem el magamnak; elvették tőlem, azon a czímen, hogy
az is közös. Az ételből Dunahegyi Péter mindig előbb vesz ki, mint én,
mert ő igazgató volt! Társnőim gúnyolnak, hogy az élet dolgaiban oly
tudatlan maradtam, és azzal rágalmaznak, hogy csak teszem magamat. A
férfiak utaznak rám és illetlenségeket beszélnek előttem.
Szabadítson ki innen, édes Imre, szabadítson ki!
Ön befolyásos iró. Eszközöljön ki nekem valahol bármily szerény
szerződést! Játszani akarok, édes Imre, játszani! Még egyszer hallani a
tapsok részegítő zaját, még egyszer átélni azt a gyönyörű órát, mikor
először játszottam a Völgy liliomát és egy ulánuskadét megőrült miattam,
egy gyalogos főhadnagy pedig agyonlőtte magát!
Vagy ha ez már nem lehetséges, írjon egy czikket, hogy küldjön ki a
miniszter ide Györökre egy kormánybiztost, a ki rendet csináljon. A
legjobb volna felosztani a birtokot és mindenkinek a részét kőfallal
keríteni el.
Istenem, ha az a Kadarkuthy gróf véletlenül rám hagyja a birtokot, mily
jó angyala lennék pályatársaimnak és a környék szegényeinek!… Pedig egy
igazán nemeslelkü ember, a ki szeret, nem áll boszút egy védtelen nőn,
csak azért, mert ez erényes akart maradni. De az a vén svihák! Na, én
tudnék beszélni róla!