A biológiai erők kiterjednek az élet fenntartásához nélkülözhetetlen
összes szükségletekre. Határozott mederbe tereli őket minden élő lény
cselekvőségének két nagy tényezője: az élvezet és a fájdalom.
Az affectiv erők, vagyis az érzelmek és a szenvedélyek többnyire a
biológiai erők szolgálatába szegődnek: ezért tehetetlen velük szemben a
józan ész.
A művelődés haladása jelentékeny mértékben kifejlesztette az értelmet,
azonban szinte hatástalan maradt az érzelmekre, amelyekből a jellem
összetevődik. A nagyravágyás, mohó vágy, a vadság és a gyűlölet minden
kort túlél.
Az értelemtől függő legtöbb tudományos vagy technikai kérdésben
megegyezésre jut minden nemzet fia, minthogy a tapasztalat a vezérük.
Ellenben vallási, politikai vagy társadalmi kérdésekben, amikor egyéni
benyomások foglalják el a tapasztalat helyét, a megértés csak egyformán
érző emberek közt lehetséges. Ilyenkor már nem a dolgok igazsága, hanem
a dolgok által fölkeltett érzelmek azonossága teremti meg az összhangot.
Az értelmi különbözőségek megtűrik egymást; egy gyengébb ok könnyen
meghajol egy erősebb ok előtt. Az érzelmi eltérések ellenben nem férnek
össze, s csak az erőszaknak engednek.
Az érzelmek hamar ragadósakká válnak. Az értelem nem.
Az érzelmeknek és az értelemnek nincs sem párhuzamos fejlődése, sem
közös mértéke: ezért igen könnyen megeshet, hogy nagyon magas
civilizáció nagyon alacsonyrendű érzelmek alapzatán épül föl.
Magas értelmiségű embereknek néha olyan az érzelmi világuk, mint a
vadaké.
Mihelyt az érzelem túlárad, a józan okoskodás képessége eltűnik.
Ha valamely nép nem tudja megfékezni barbár ösztöneit, végezetre már
dicsőíti azokat, hogy szégyenkezés nélkül követhesse. A germán bölcselők
nagy ügyességgel próbálták meg, hogy biológiai és történelmi okokkal
igazolják fajuk ősi hódító, öldöklő és zsákmányoló hajlamait.
Bizonyos érzelmeket csak azonos érzelmekkel lehet lebírni. Az
aljasságot, erőszakot és rosszhiszeműséget nem lehet becsületességgel és
aggodalmaskodással legyőzni.
Minden idők nagy drámaírói megértették, hogy az érzelmeket nem lehet
rangsorozatba foglalni. A legerősebb érzelem egy adott percben uralkodik
az összes többin. Euripides megmutatja, mint igázza le a féltékenység az
anyai szeretetet, amidőn Medea föláldozza Jasontól való gyermekeit, hogy
megbüntesse őt hűtlenségéért. Corneille ellenben azt láttatja velünk,
mint enyészteti el Chimène lelkében a bosszúvágyat a szerelem, amely
atyja megölője iránt ébred föl benne.
Az az élettani törvény, amely szerint két, egyidőben fellépő fájdalom
közül az erősebb megsemmisíti a gyengébbet, az érzelmek világában is
beigazolódik. Ezt ismerték fel a német diplomaták, amidőn a mi politikai
gyűlölködéseinkre építették terveiket. Igaz, hogy ezek igen erősek
voltak, ámde azonnal eltűntek az elől a még sokkal erősebb gyűlölet
elől, amelyet az idegen ellenséggel szemben tápláltunk.
A szenvedélyek ritkán élnek elszigetelten. Az irígységhez társul a
gyűlölet; a szerelem szinte nem tud meglenni féltékenység nélkül. A
fösvénység elválaszthatatlan a keménységtől.
A mai civilizációkban a fényűzés vagy legalább külsőségeinek szükséglete
gyakran parancsolóbban lép föl, mint a nélkülözhetetlen.
Egy olyan lény, akiben nem volna sem előitélet, sem illuzió, sem bűn,
sem erény: annyira összeütköznék a társadalommal, hogy a magánosság
volna az egyedüli menedéke.
A lét legtöbb bánata és öröme abból ered, hogy a dolgoknak értékükkel
arányban nem álló fontosságot tulajdonítunk.
Bármennyire tökéletlen is még ismeretünk az érzelmi, misztikus és
kollektiv dolgok logikája felől, máris nyitját adja olyan történelmi
jelenségeknek, amelyeket az észszerű logika sehogysem tudna
megmagyarázni.