Egy atyának vala két fia, az egyik szorgalmatos volna és mindenben
gyarapodék, a másik pedig eltékozolá vala az ő vagyonát és elhagyván
atyját, útra kele.
És évek multával s hogy sok év eltelt vala, megjöve a tékozló fiú és
térdre esvén a külső udvarban, nagy hangon síránkozva vala, mint a
koldusok.
És kijövén az ő atyja a külső udvarba, kérdé tőle, mi módon kerülsz ide
és micsodás ember vagy. Mert meg vagyon írva, tiszteld atyád és anyád,
hogy hosszú életű légy e földön és mikor mosakodsz, a kezedet lefelé
tartsad és ne felfelé, mert különben a víz befolyik a te kabátod ujjába
és meg nem kíméli a nedvesség a te inged ujjának elejét, mely mondatik
Manzsettának.
Az pedig felelé: Szerencsétlen vagyok én a szerencsétlenek között,
mindenfélével spekuláltam vala és most mint koldus jöttem ide, hogy
adassad nekem a moslékot, melyet eszik a te disznaid közül egy.
Az ő atyja pedig karjába vevé őt és megölelé és mondá: Te vagy az én
egyetlen gyermekem.
A másik fiú pedig háborogván az ő szívében mondá: Mi módon mérsz te a te
mérő kezeddel: megöleled őt, ki mindenét eltékozolta és engem, ki jól
sáfárkodtam vala, meg nem áldasz.
És mondá az ő atyja: Bizony mondom néked, jobb üzletember ő, miként te
vagy, mert jól tudja ő, hogy mit ér ma a moslék, maximális áron.
Akiknek ujjaik vagynak, tapintsák.