(Karácsonyi legenda.)
A költő kényelmesen leült a kávéház asztala mellé, maga elé húzta a
csészéjét, egy szem cukrot tett bele, aztán sírni kezdett. Szépen,
egyenletesen sírt, előbb a jobbszeméből, aztán a balszeméből, a csészét
ügyesen alátartotta. Mikor tele lett a csésze, megtörülte szemeit a
szalvétával, fölkavarta a csészét és jóízűen szürcsölgetni kezdte.
A szomszéd asztalnál magas, hórihorgas úr ült és figyelmesen nézte a
költőt. Egyszerre fölállt és átlépett az asztalához.
– John Devil vagyok – mondta röviden.
– Az ördög? – kérdezte a költő kiváncsian.
– Családi viszonyaim talán nem tartoznak ide – jegyzete meg a hórihorgas
úr hidegen. – Egyébként üzletember vagyok és üzleti ügyekben járok
Budapesten. Mit csinál ön itt?
– Láthatja. Uzsonnázok, sőt mondhatnám ebédelek.
– És ez mind eredeti?
A költő vállat vont. Mr. Devil fölemelte a csészét, megszagolta,
bemártotta egyik ujját és megízlelte. Bólintott, aztán megnézte az
óráját.
– Félóra mulva utazom Manchesterbe. Nem szeretem a hosszú tárgyalásokat,
tehát egészen kurtán megteszem önnek ajánlatomat. Ön szállít nekem ebből
a folyadékból havonta két-három litert, literenkint hatszáz dollárért. A
pénzt manchesteri gyáram bank-osztálya folyószámlára utalja ki önnek
havonta, előre. Az első részletet már e hó elején megkapja. Küldeményét
legkésőbb jövő hó tizenötödikére várom. Ajánlom magamat.
John Devil eltűnt és a költő megdörgölte szemeit.
– Butaság – mondta idegesen.
Elsején azonban pontosan megkapta a jelzett összeget. Első
elragadtatásában odáig volt az örömtől: kabátot vett és fehérneműt,
kibérelt egy puha kis fészket magának, szenet vásárolt és élni kezdett.
Egy hét mulva lelkiismeretfurdalás fogta el. Itt az ideje, hogy
szállítson valamit a kitünő John Devilnek, a terminus közeledik.
Este tehát korábban ment haza a klubból, ahová beiratkozott, jól
befűttetett a kályhába, megvacsorázott és fölvette pyjamáját. Aztán az
iróasztal elé ült, odahúzott egy finom mokka-csészét, tett bele egy
kockacukrot, fölnézett a plafonra, hogy most dolgozni fog.
Várta a könnyeket, de hogy öt percig semmi se jött, nyugtalanul
nyomkodta meg a szemeit.
– Na, mi ez? – mondta zavartan.
De még mindíg nem jött semmi.
– Gyerünk csak, – mondta a költő idegesen és sértődötten – hát mi lesz?
Legörbítette a száját és hangosan sopánkodni kezdett.
– Oh, én szegény, szerencsétlen, apátlan, anyátlan, elhagyott,
boldogtalan, nyomorult féreg, – mondta a költő egyre hangosabban – oh,
én szegény koldus…
Hiába, semmi se jött. A költőt rémület foga el. Hiszen így nem tud
szállítani semmit John Devilnek, a jó életnek lőttek. Vadul és
kétségbeesetten nyomkodni és masszírozni kezdte a szemeit, fölülről
lefelé és lihegett hozzá.
– Ez így nem megy, – mondta végre – nem lehet becsapni az öreget, látja,
hogy nem vagyok koldus. Másra kell gondolni.
Percnyi szünet után újra kezdte.
– Oh szegény, boldogtalan emberiség, óh mennyit szenvedsz el, ha
meggondolom… Szegény, szegény embertársaim…
Figyelmesen várt, de egyre fokozódó rémülettel vette észre, hogy a szeme
egyre szárazabb lesz, a szája pedig máris kezd visszafelé görbülni, sőt
fölfelé, akárhogy nyomogatja vissza. A szíve összeszorult az ijedségtől,
mert érezte hogy a gyomra gyanusan hullámzani kezd.
– Szegény… szegény embertársaim…
A hideg veríték lepte el homlokát, érezvén, hogy a szája egyre
szélesebbre húzódik és mindjárt a füléig ér és ha ez még egy percig
tart, akkorát röhög azonnal, hogy megpukkad.
Elsápadt. De hiszen így vége mindennek! Most mondjon le a jó életről,
mikor már belekóstolt?
Pillanatig habozott, aztán dacosan fölvillant a szeme. Fölállt, odament
a vizeskancsóhoz, öntött belőle egy keveset a teaforralóba, gyengén
megmelegítette és beleöntötte a csészébe. Kis sót kevert hozzá és néhány
gramm hamut. Jól fölkeverte, palackba dugaszolta, lezárta és pecsétet
tett rá.
A palackot aztán föladta a manchesteri gyár címére és szívdobogva várta
a választ. Elsejéig pontosan leszállította a három litert.
Elsején a pénz, minden különösebb megjegyzés nélkül megérkezett.
A költő fellélegzett. Azonnal titkárt fogadott, laboratóriumot rendezett
be és munkához látott. Két hónap mulva, arra való hivakozással, hogy a
nyersanyagok nagyon megdrágultak, fizetésemelést kért. Új szerződést
csináltak és a költő kibővítette az üzemet.
Később megvette John Deviltől a manchesteri gyárat és ő maga szállította
nagyban, politikusok és fejedelmek számára az emberiség békés
fejlődéséről és boldogulásáról szóló nyilatkozatokhoz való anyagot.