Elbeszélés.
X. úr. (Már megint X. Ez egy másik. Az X. Y. és Q. igen nagy család.
Mikor mind együtt lesznek, kiadjuk a viselt dolgaikat egy könyvben ily
czím alatt: «X. Y. Q. történetei».) Tehát X. úr igen élelmes ügyvéd volt
Bergengócziában. Bergengóczia pedig ott fekszik Göcsejben; hanem hogy
Göcsej merre van? azt soha sem tudod meg, a lakosai eltagadják; ha az
egyik faluban kérdezed, hol van Göcsej? ott azt felelik, hogy hátrább
kezdődik még, s ha a másikban kérdezed, ott azt állítják, hogy már
elhagytad.
Tehát itt járt X. ügyvéd úr a levátákra, itt szokott allegálni,
inhibeálni, informálni, replikálni, néha-néha emendálni, de kiváltképen
exequálni. Volt is igen jó hire és elég szép jövedelme.
De mind annál nagyobb volt az ambitiója.
Hát hiszen «dat Justinianus honores».
Hát körülnézett a székváros szépségei között, úgy találta, hogy vágyait
leginkább ki tudná elégíteni Juliska: elismert bálkirálynéja a székváros
és környéke mindazon birodalmainak, a miket miként Didó Carthagót, egy
ökörbőrrel kerítenek körül: t. i. a tánczoló párok czipőtalpaival.
És «Juliska» szép név; csak az a baj, hogy három prædicatum van hozzá;
egész természeti nagyságában «Sásbereki és Paradicsomi Czoborhegyi
Czobor Julianna kisasszony» a másod-alispán kisasszony-leánya.
Ezt nem adják oda egy X-nek, ha még olyan híres ügyvéd is; de még csak
annyi prædicatuma sincs, hogy X2.
X. úr csak olyan kurta nemes ember volt; semmi rangja. Ha mégis fő
fiskalis volna! De hát ahhoz meg hiányzott a nexus.
Egyszer csak hozzák a hírlapok a nevezetes ujdonságot, hogy a
Hochbreitensteini uralkodó herczeg X. urat nevezte ki udvari ügynökévé
és meghatalmazottjává Magyarországon. Az indokok is el voltak mondva,
miért? X. ügyvéd úr több rendbeli ócska családi levéltárok átkutatásánál
oly csalhatatlan okiratok birtokába jutott, melyek kétségtelenné teszik,
hogy a Hochbreitensteini uralkodó herczeg közvetlen örököse és jogos
tulajdonosa egy deficziált magyarhoni családnak s illetőleg hátragyott
birtokainak, minek becsértéke hat és nyolcz millió között variál.
E nevezetes fölfedezésért az uralkodó herczeg az agensi kinevezéssel
egyidejűleg megküldé X. úrnak a «veres griffmadár» érdemrendének kis
keresztjét. Természetesen egyelőre csak a kicsit. Ez még csak foglaló.
Hanem hát nagy dolog Bergengócziában a griffmadár, ha csibe is; mikor
ott senkinek sincs medaillonja, kivéve a koldúsbirót, a melyik pénteken
a perselyt hordja, s igazolásul egy nagy bolond rézcsillagot hord a
szűrére szegezve.
Most aztán már adták volna X. barátunknak Juliskát szivesen. Csak
hogyhát az is igen természetes, hogy mikor az embernek «veres
griffmadara» van és hozzá a Hochbreitensteini uralkodó főagense, akkor
nem reflektálhat többé holmi alispán-kisasszonyokra. A régi szerelmi
viszony condescendáltatott; X. barátunk kénytelen volt a pertractatiók
végett felmenni Budapestre; az intermediatiók alkalmával megismerkedett
egy Brilliantenstein bankár konteszével, a nem annyira szép, mint
kellemes, ámbár puposhátú gazdag Reginával; kinek kezét rögtön sietett
is impetrálni.
Brilliantensteinnak pedig az a kifogása volt X. barátunk ellen, hogy nem
elég gazdag.
Erre az exceptivára rögtön megérkezett a Hochbreitensteini uralkodó
herczegnek egy donatioja X. úr részére, melyben számára egy háromezer
holdból álló birtokát inscribálja, jutalmul azon hű szolgálatokért,
melyeket a felfedezett okmányok nyomán családjának okozott. A kiperelt
örökség most már köztudomásúlag nem nyolcz, hanem tíz millióra rúg fel.
E nagyszerű adományozással egyidejűleg megérkezett a «veres griffmadár»
középkeresztje is, a herczegi koronával. Zengett e nevezetes
ujdonságoktól minden hazai hirlap.
Most aztán adták volna már kontesz Reginát két kézzel X. barátunknak,
hja, de mi az embernek egy bankárleány, ha már egyszer a griffmadárból a
kotlóst is megkapta? X. barátunk most revocálva a Regina-féle
kötelezettségeket, áttette hatáskörét Bécsbe. Természetesen még a
legfelsőbb jóváhagyás volt hátra a Hochbreitensteini uralkodó herczeg
részére, hogy nagyterjedelmű birtokait elfoglalhassa.
Bécsben megismerkedett X. barátunk Lőwenmaul nyugalmazott tábornagygyal.
Annak volt egy igen szép princzessze; az ismeretes sasorrú szépség,
Hortense; az operaház páholyában valamennyi lorgnon tűzpontja. Most
ennél inhibeált új szerelmi viszonyt s sikerült alperesét rövid időn
amicara birni, míg egyszer az apa nem ingerálta magát a szerelmi
zálogperbe, sequestrálva leánya szívét, mely már úgyis concursus alatt
volt, azon jogczimen, hogy actornak nincs semmi világbeli rangja: rang
nélkül pedig házasodni nem lehet.
Hiszen «ha csak lú kell!» monda erre a Hochbreitensteini herczeg, s
rögtön megküldé X. barátunknak a «comthúr-keresztet» csillaggal. Itt van
már a griffmadárnak a kakasa is! Az pedig tudva lévő, hogy együtt jár az
ezredesi ranggal és széles kékveres szalaggal. Tehette volna a
nagyherczeg, hogy Generalpæchter vagy Tambourmayor czimet is küldjön
hozzá, de valószinű, hogy Lőwenmaul tábornok azokra elébb-utóbb ráismert
volna, hogy nem katona charge-ik.
A comthurkereszt is igazán meg volt érdemelve. A roppant birtokok
Magyarországon véglegesen meg lettek nyerve a Hochbreitensteini
nagyherczeg számára, csupán azon teher járt velük, hogy valami
félmillióra menő beruházásokat kellett még megtéríteni egy mellékágon
öröklő családnak, mely jelenleg Párisban lakik s marquis de Grandpipe
nevével világosan elárulja a magyarországi «Nagypipájú» ősnemességből
való eredetét. Most X. barátunknak át kellett tenni székhelyét Párisba,
mi által természetesen a generalis princzesszével kötött viszony is ad
acta tétetett.
A Grandpipe marquisi családban volt egy istenasszony, a kinek Eugenia
Crescentia Lætitia Innocentia volt a neve, superlativusa a szépségeknek.
X. barátunk, ki félmilliót negocziált a de Grandpipe et de Petittabac
marquisi családnak, prioritást követelt magának (másodsorozatút-e?) a
bájos istennő kezére nézve, saját kezét igérve cserébe.
Az ajánlat nagyon kedvező volt; az összes európai sajtó hirdeté a
nagyszerű örökösödési pert, melyet X. úr megnyert a Hochbreitensteini
uralkodó herczeg javára s a legelőkelőbb salonok látták a győzelmes
ügyvédet, ki tíz milliót vívott ki, hármas érdemrendével feldiszítve
ragyogni vendégcsoportjaik között; ő maga is egy millió értéket
képviselt, mit fáradozásai jutalmául kapott. Csupán csak egy scrupulusa
volt a Grandpipe marquis-családnak: az, hogy miért nem lehet X. úr
legalább báró, vagy ha egyéb nem, hát Ritter? mert már csak olyan
egyszerű «Herr von»-nak nem lehet egy istennőt feleségül adni.
Ekkor jött elő aztán a Hochbreitensteini fejedelem legmagasabb kegyével.
Megküldé X. úrnak a «veres griffmadár gyémántokkal kirakott keresztjét,
a mely, mint tudjuk, a grófi czimmel jár együtt s arra minden ujságot
bejárt a hír, hogy a Hochbreitensteini uralkodó fejedelem X. urat
kinevezte a franczia udvarnál nagykövetének, X. úr már jelen is volt a
diplomatiai testület gratulatiójánál szent Napoleon napján nem szent
Napoleon udvarában, tánczolt gróf Persignynével, udvarolt herczeg
Metternichnének, kártyázott princz Plonplonnal s Napoleontól megkapta a
becsületrendet. Azt is leírták már, hogy milyen trousseaut ajándékozott
menyasszonyának, hogy Pietri és Larochefaucoult lesznek a násznagyai;
hogy a Boulevard Sebastopolon van a hotele, ott van kitűzve a
Hochbreitensteini herczegi pavillon az erkélyre stb.
Hát egyszer valami bolond franczia ujságirónak eszébe jut azt az
orczátlan kérdést intézni a világhoz: hogy «valjon csakugyan létezett-e
valahol a kerekföldön egy Hochbreitensteini uralkodó herczeg?»
Erre az emberek egymás szeme közé néztek s elkezdtek nevetni s azután
elkezdték szidni az ujságirókat. Az ujságirók meg egymást. A franczia
journalisták a németeket, hogy minek lovalták fel őket, a németek a
magyarokat, hogy minek szedték rá? s valamennyien a politziát, hogy
miért nem vette ezt a tréfát hamarább észre?
X. úr aztán ott hagyta Párizsban a Grandpipék istenasszonyát a négy
keresztnévvel, Bécsben a Lővenmaulék princzesszét a sasorral, Pesten a
Brillantensteinék kontesszét a kellemes, de púpos háttal, s hazament
Bergengócziába megint replikálni, exequálni s a Juliska kisasszonynál
novisálni.
Ott meg aztán perbe fogták, hogy minek csalta meg a világot ilyen
horrendus bolond módon kicsinált stellióval?
Akkor aztán ő nevetett. Hát minek hagyta magát ilyen bolond módra
megcsalni?
Azóta szép tisztességesen él Bergengócziában.