Az urnő: Mi ez, kisasszony? Beszéljen.
(A kisasszony nem felel, csak sír. Ez így megy tiz perczig.)
Az urnő (kikiált): Pista, gyere be.
(Bejön a gyerek és merőn néz.)
Az urnő: Hol voltatok délután a kisasszonynyal?
A fiu: A ligetben.
Az urnő: És… mi baja most a kisasszonynak?
A fiu: Nem tudom. Talán a főhadnagy megsértette.
Az urnő: Micsoda főhadnagy?
A fiu: Van nekünk egy főhadnagyunk. Mindig vár minket a Zserbó mögött.
Az urnő: Szép. És ma is várt?
A fiu: Ma mink voltunk ott előbb. Aztán csak később jött a főhadnagy és
veszekedtek.
Az urnő: Veszekedtek?
A fiu: Nem mindjárt, csak aztán.
Az urnő: Hát hogy volt, mondd el szépen az egészet, mondd el, mit
hallottál.
A fiu: Hát jöttünk és vártunk és aztán jött a főhadnagy. Nem huszár,
csak gyalog-katona. És a kisasszony üdvözölte a szájával és a főhadnagy
visszaüdvözölte a szájával, még a fülibe is beleüdvözölt. Jaj, maga
kiczliz, jaj, maga kiczliz. Ezt mondta a kisasszony. Jaj, maga kiczliz.
Az urnő: Tovább.
A fiu: Hát mondta neki, hogy ő egy kiczliz és aztán leültek a padra.
Akkor valamit beszéltek és a főhadnagy mondta, hogy áthelyezik
Horvátországba. De a kisasszony mondta, hogy: ez nem igaz, még tőlem is
kérdezte, hogy: «úgy-e, Pista, nem igaz?» Én mondtam is, hogy nem igaz.
Aztán lassan a kisasszony szomorú lett és sírt és szidta a főhadnagyot,
de a főhadnagy vigasztalta és üdvözölte a szájával a nyakát és az egész
arczát összeüdvözölte. Ezt tudsz, ezt tudsz. Ezt mondta a kisasszony.
Ezt tudsz, egyebet se tudsz.
Az urnő: Tovább.
A fiu: De aztán csak sírás volt és üdvözlés volt és a kisasszony azt
mondta, hazugság az egész, te csak a faképnél akarsz hagyni, tik tisztek
mind ilyenek vagytok, mér is adtam oficzirnak a szerelmemet.
Az urnő: Nem szégyelli magát kisasszony, a gyerek előtt ilyeneket
mondani?
(A kisasszony mozdulatlanul sir tovább kis tócsákat az asztalra.)
A fiu: Akkor a főhadnagy németül esküdött és azt mondta a kisasszonynak
németül, hogy szereti őtet. Nicht wahr, nicht wahr, ezt mondta a
kisasszony, hogy én ne értsem. Nicht wahr. Hogy nem igaz.
Az urnő: Tovább.
A fiu: Akkor egyszerre nagyon dühbe gyött a kisasszony és azt mondta:
«nahát, ha éppen tudni akarod, most hagysz el, a mikor szerencsétlenné
teszel.»
Az urnő: Jó, jó. Aztán mi volt.
A fiu: Hát hogy szerencsétlenné teszi, meg hogy megöli magát, mert anya
lesz.
Az urnő: Kisasszony, kisasszony, hallja ezt, szemtelen disznó? Ilyenre
bízom a kis fiamat.
(Semmi válasz.)
A fiu: Hogy hát megöli magát mert fél a szégyentől és hogy hát könnyű
neked, mert te oficzir vagy, de mit csinálok én, mert szembeköp az egész
világ és a főhadnagy üdvözölni akarta, de a kisasszony eltolta őtet és
kérdezte tőlem: «ugy-e, Pista, aljas ember a főhadnagy bácsi?» én
mondtam, hogy aljas és a főhadnagy kupán vágott és megint akarta
megölelni a kisasszonyt és mondta, hogy Horvátországba megy, majd onnan
küld nyolcz forintot.
(A kisasszony felzokog.)
Az urnő (ridegen): Tovább.
A fiu: Aztán elment a főhadnagy és a kisasszonnyal utána szaladtunk és a
kisasszony kérdezte: legalább az adresszedet mondd meg és a főhadnagy
mondta: majd megírom levélben és akkor mentünk az Aréna-kávéházba és a
kisasszony sokáig telefonált és kijött és mondta: «látod, Pista, milyen
aljas, nem is helyezték át Horvátországba.» Aztán hazajöttünk.
Az urnő: Jól van, fiam, kimehetsz.