(Történik a Dunaparton, a hol az áprilisi nap süt a vasfotelekre, melyek
hosszú sorban állanak egymás mellett. Déli tizenkét óra. Két
vasfotelben, egymás mellett ül a férfi meg a nő. A férfi ötven éves. A
nő sokkal több: negyvenöt éves.)
A férfi: És aztán?
A nő: Aztán rájöttem, hogy árnyoldalai is vannak, ha az asszony ilyen
csökönyösen jó az urához, ha minden kedvtelésének szolgálatába áll,
szóval, ha túlozza a harmóniát.
A férfi: És?
A nő: És tapasztaltam, hogy az uram únja a boldogságát. Únja ezt a
folytonos derűt, ezt a zavartalan egyetértést, ezt az állandóan csöndes,
megelégedett hangot. Mert így éltünk. Mindennap a kedvencz ételeit
találta az asztalon. Ha sétálni volt kedve, mentem vele sétálni. Ha már
megvolt a páholyjegyünk és este azzal jött haza, hogy: «édesem, nagyon
szeretnék nem elmenni a szinházba, mert fáj a fejem» – minden sóhajtás
nélkül, vígan, kedvesen vetettem le a selyemblúzt s öltöztem slafrokba.
És fejfájási estét rendeztem: hideg borogatás, hideg vacsora, kevés
beszéd, korai lefekvés.
A férfi: Szóval boldog nyugalom.
A nő: Boldog nyugalom. És rájöttem, hogy az uram kezdi ezt megúnni. Ez
csak természetes. Szép lassan, únott szárnycsapásokkal jött a csömör.
Mindene megvolt. Soha semmi hiány. Semmi ellentállás. És éreztem, hogy a
boldogsággal együtt kezdi megúnni a boldogság okozóját is. Nem törődött
velem. Hiába vettem a legszebb ruhákat, vagy mint már nem szokás
mondani: a legigézőbb pongyolákat, nem is hederített rá. Néha eszembe
jutott, hogy talán jó volna elővenni valami piszkos, kopott barna
slafrokkot, ez talán ujdonság volna a szemében… Mondom: nem törődött
velem. Annyira egyforma voltam mindig a szépségemben és jóságomban, hogy
másfelé keresett izgalmakat. Nem nőkben kereste, ezzel a kijelentéssel
tartozom neki. De játszani kezdett a tőzsdén, politikai karriért akart
csinálni, egyszóval: kereste az emóciót. Hiszen még emlékeznek rá sokan,
akkoriban képviselőjelölt is volt.
A férfi: Emlékszem.
A nő: Nohát – gondoltam magamban – ha csak izgalom kell, majd adok én
neked izgalmat. Tudtam róla, hogy kiváncsi természetű ember. Hát egyszer
elővettem a háztartási könyvemet s a kemény kötésének a belső oldalára
czeruzával ráírtam ezt a czímet: Serfőző-utcza 17.