Platón meghalt. Utódja már van. Filep ellen zajonganak. Aristotelesnek
nincs miért maradnia Athenaeben. Hová fog menni?
Barátja és akademiai jeles hallgató-társa, Xenokrates a kalchedóni, akit
a Speusippos megbizatása szintén elkedvetlenített (később ő lett a
Speusippos utóda az Akademiában), együtt érez vele és vele tart.
_Hermíasnak, Atarneus új urának_ a hivására, Athenaet elhagyva,
_Mysiába_ eveznek.
Ki volt Hermías? Athenaeben (pedig egy időt itt élt vala) nem sokan
tudták. Mint _Eubulusnak_, Bithynia fejedelmének szolgája,
pénzügyigazgatója, bizalmasa jött volt; trapezitákkal tárgyalt.
Kedvtelésből Aristotelest hallgatta, s vele barátkozott.
Gazdája, Eubulus merészségének sikerült Assost és Atarneust, Mysiának
két jeles városát, a persa hatalom alól fölszabadítania, s maga
hatalmába hajtania. Hermíás segítette ebben. De aztán (ha nem hisszük is
el, amit beszélnek, hogy a szolga tette el láb alól az urát) Eubulus
váratlan halálával Hermias lett Atarneus ura.
Atarneus egyik otthona volt Aristotelesnek: szeretett gyámszülőinek,
Proxenoséknak gondja alatt itt serdült ifjuvá; háládatosság kötötte
hozzájuk. A nevelő szülők, szokta mondani, tisztelendőbbek azoknál, akik
csak életet adhattak. Ide jön most (a tovább kelendő Xenokrates
társaságában). Hermias vendége, híve, tanácsadója is. Barátságuk „két
testben egy lélek“. S van Hermíasnak egy – talán fogadott – leánya, a
bűvös szemü Pythias. Ebben a körben él Aristoteles, könyveivel,
jegyzeteivel, írásai szaporításával foglalkozva.
Két-három év telt így boldogan; midőn Hermíast egy meghitt emberének
árulása Artaxerxes persa király kezébe és bitófára juttatja. Aristoteles
Pythiassal (már nejével) átmenekül Lesbos szigetére, Mytilenébe.
Hű szerelemben éltek. Hermíast szívből gyászolták, _Delphíben
szobor-emléket_ állítottak neki, s rá Aristoteles ezt a verset vésette:
Őt a vitéz persák fejedelme halálra kivánta,
szent jogot és törvényt törve izgaztalanúl.
Nem fegyverrel a harc mezején ejték el; egy álnok
hálójába fogá, úgy vesziték gonoszul.
Szeretetének más jelét is adta Aristoteles. Egy _hymnus_-féle
költeménnyel örökítette meg Hermías hírét. Ez az:
Oh Erény, küzködő emberi nemünknek
bátorító Istennője,
a te szépségedért kész menni halálra
Görögország hős szülöttje.
Éretted szenvedve, kínokat kiállva
halhatatlan lesz miattad.
Te drágább aranynál, jobb az anyacsóknál,
álom-méznél édesebb vagy.
Éretted gyötrődtek Zeüszfi Heraklész
és a Léda hős szülötti.
Alvilágra szállott érted nagy Achillesz,
és Ajax, a Telamonfi.
Tégedet imádva, bájaidat látva
élte-napját úgy veszté el
_Atarneusz város legelső polgára_…
De hírneve nem enyész el…
Óvják, őrizzék azt halhatatlan Múzsák is,
Emlékezet leányi,
s a vendégbarátság oltalmazó Atyja,
s – hű barátság hő szózatja.